A vörös-kői időszakos karsztforrás – egy betegség tünete

Őszi természeti csoda és ami mögötte van

A közösségi médiában és a hírportálokon felröppent a fotókkal illusztrált hír: „működik a Vöröskői-alsó-forrás”! (2020. október 17.) Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően szökőkútszerűen tör föl az időszakos karsztforrásból a víz. De jó, ha tudjuk, hogy ezt az őszi természeti csodát, földrajzi jelenséget nem csak a rengeteg esőnek köszönhetjük, hanem a Bükk hegységben (a Bükk-fennsíkon és környezetében, azaz a karsztforrás vízgyűjtő területén) hosszú évtizedek óta folytatott tartamos erdőgazdálkodásnak is.

A Vöröskői-alsó-forrás a kora tavaszi időszakban, amikor a működése rendben van (rendjén való)…

Ugyanis: a régiségben (az organikusabb erdőművelés, erdőélés korszakában), amikor megfelelő volt az erdőborítás (kvantitatív és kvalitatív szempontból egyaránt) – azaz nem csupán erdőterületről, hanem ökológiai értelemben vett erdőről beszélhettünk pl. a Bükk hegység területén –, nem fordult elő olyan, hogy egy néhány napos intenzív esőzés hatására „működésbe lépjenek” a Déli-Bükk időszakos karsztforrásai. (A 2020 október 18-ig a térségben lehullott egy hónapi összes csapadékmennyiség 174 milliméter volt: metnet. Összehasonlításképpen: Magyarország éves csapadékátlaga 500-750 mm.)

A Bükk-fennsík déli pereme alatt 440-500 m tengerszint feletti magasságban négy ilyen karsztforrást ismerünk, amelyek működése időszakos típusú, az aktív szakaszok hosszát és számát a karsztba szivárgó csapadék mennyisége határozza meg: az Imó-kői-, a Vöröskői-felső-, a Vöröskői-alsó- és a Fekete-leni-forrás. Alapvetően („normális esetben”) a bükki időszakos karsztforrások az átlagos hómennyiségű teleket követő hóolvadás után, tavasszal lépnek működésbe, amikor a Központi-Bükk (Magas-Bükk, Bükk-fennsík) belsejében a nagykiterjedésű, összefüggő karsztvízfelület jelentősen megemelkedik és az időszakos karsztforrások vonalában eléri a mészkő és a vízzáró kőzetek határán kialakult karszterózióbázist. Az elmúlt években ez a működési hektikus lett: néha évek eltelnek anélkül, hogy vizet szolgáltatnának ezek a források, másszor pedig évente többször, ősszel is télen is működésbe lépnek: A Bükk időszakos karsztforrásairól – dióhéjban.

A Vöröskői-alsó-forrás kora tavasszal

Ritkán a tél közepén is működik a forrás

Napjainkban gyakorlatilag megszűnt az erdőtakaró a Bükkben (de facto mindenütt kicsiny hazánkban), ezzel együtt a szépen kifejlett, egészséges asszimilációs felülettel rendelkező lombkorona, az aljnövényzet, a talaj vízmegtartó képessége is elillant. (Az ökológiai értelemben vett „organikus” erdő dinamikus vízmegtartó-képességének a párologtatás révén a vízkörforgásban és a klímaszabályozásban való nélkülözhetetlen részvételét nevezzük – lásd A. Makarieva és mások „biotikus pumpa” elméletét.) Az erdő és puffer-hatásának hiánya miatt a csapadékvíz azonnal a karsztba jut (ne felejtsük el: a Bükk-fennsík és a Központi-Bükk tömegének nagy része jól karsztosodó mészkőből áll!), a mészkő litoklázis-rendszerén (barlangjaiban, ember által nem feltétlen járható rés-üregeiben, repedéshálózatában) gyorsan végigáramlik és a kilépőpontokon, a karsztforrásokban intenzíven a felszínre tör. Aztán amilyen gyorsan következik be a forrás vízhozam-növekedése, olyan gyorsan apad le, szűnik meg a vízszolgáltatása.

A feltöltődést követő gyors kiürülésnek egy vízkezelési probléma is az egyik okát képezi: mivel szinte az összes karsztforrás befoglalt, a nagy vízhozamúakra vízművek épültek, az intenzív vízkivétel miatt a kőzet hajszálrepedéseiből a pórustérből az ún. kapilláris-víz is eltűnik – vele együtt megszünik a víz adszorpciója (adhéziója), a vízmolekulák közötti vonzóerő (a kohézió), a gyengén kötött vízhártya tapadást biztosító ereje (visszatartó ereje), ezért a gravitáció hatására (is) gyorsan kiűrülnek a pórusok – és gyorsan kiszikkad a mészkőből felépülő Bükk-fennsík “karsztvíztartálya”, aminek beláthatatlan következményei lesznek…

A lillafüredi vízesés “bő vízkor”

Egy kis adalék: néhány bükki karsztárvíz (2006, 2010) okainak elemzéséről szól Kovács Péter és Lénárt László dolgozata, amely a VI.Magyar Földrajzi Konferencián elhangzott előadás írásos változata (további irodalmakkal.)

A lillafüredi vízesés megszokott állapotában

(Megjegyzendő, hogy a nemkarsztos térszínre hulló nagy mennyiségű csapadék – különösen a 24 óra alatt a 150-200 mm-t elérő csapadékmennyiség – erdőtakaró hiánya miatt pedig a felszínen okoz villámárvizeket. Észre kell venni, hogy a  hegységperemi, hegylábfelszíni, dombvidéki, azaz hegységelőtéri villámárvizek sem fordultak elő ilyen gyakorisággal és intenzitással mint manapság és ezek kiváltó okai sem kizárólag a hatalmas felhőszakadások!)

Árvíz a Hór-völgyben (2010. 03. 19.)

A Bükki Nemzeti Park szívében, a Bükk-fennsíkon folytatott faanyagtermesztő szemléletű erdőgazdálkodás egy másik következményére, az erdőtalaj barlangokba „költözésére”, mélybemosódására, valamint a barlangi árvizek sokasodására, pusztító hatásaira a barlangkutatók és a vízügyi szakemberek már évek óta figyelmeztetnek. Szeremley Szabolcs erdőmérnök és barlangkutató már egy évtizede megkongatta a vészharangot (a Szombathelyen megrendezett XIV. Karsztfejlődés konferencián), miszerint a Bükk-fennsíkon és a Bükk mészkőterületein tapasztalható „nagy kiterjedésű végvágások következtében megnövekedett a felszín vízátbocsájtó képessége”. A karszt mélyébe jutó nagyobb tömegű víz ugyan a források vízhozamának növekedését okozza: „a hiba csak ott van, hogy a nagyobb vízhozam kevésbé kiegyensúlyozott, és a jól karrosodott alapkőzeteken, valamint a víznyelőkön át a mélybe húzódik a talaj… az üregekben sebesen áramló víz felkavarja az iszapot, és időnként fogyaszthatatlanná teszi az innen nyert ivóvizet.” (Szeremley Szabolcs: Néhány karsztfejlődéssel kapcsolatos megfigyelés és fölvetés a Bükk hegység példáin. XIV. Karsztfejlődés konferencia – Szombathely, 2009. 113-120.)

A Szepesi-Láner-barlangrendszerben jól tanulmányozható a barlangi árvizek hatása

Tehát: nem árt, ha tudjuk, hogy a Vörös-kő alatti időszakos karsztforrás mostani (őszi), látványos működése valójában egy betegség tünete. Közvetve a bükk hegységi erdőtakaró „szétfoszlásának”, a még erdőnek nevezhető fás növénytársulások leromlott állapotának, a vízmegtartó-képességük hiányának, közvetlenül a bükki karszt-hidrodinamika „megzavarodásának” válságtünete. Nem írható csupán a múltban is előforduló időjárási szélsőségek, valamint az éghajlatváltozás, azaz a földi légkör dinamikus egyensúlyának rovására.

Durva mintázat. Vágásterületekkel (frissel és régebbiekkel) telehintet Déli-Bükk. Az ilyen tájsebekben és környezetükben se erdőklíma, se ökoszisztéma és a dinamikus vízháztartás nem működik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.