Erdőtervezés előtt II. Rákóczi Ferenc erdejében

A Tisza hullámterében fekvő, európai közösségi oltalom alatt álló „Tiszaújvárosi ártéri erdők” (Natura 2000 terület azonosító kódja: HUBN22096) mind természeti, mind kultúrtörténeti értékekben gazdag, unikális terület. (Az állami tulajdonban lévő erdőterület vagyonkezelője az Északerdő Zrt. – ezért akár ezt az alcímet is adhattam volna bejegyzésemnek, hogy „Erdőkezelés előtt az Északerdő Zrt. erdejében”. Azzal a megjegyzéssel, hogy valójában az erdő nem az Északerdő Zrt. tulajdona, hanem a nemzeté, az állami/kincstári tulajdonban lévő erdészet „csupán” vagyonkezelői szerződés és sok-sok jogszabály mentén gondozza, ápolja, fenntartja azt. Mellesleg gazdálkodik is rajta, vele, benne… Ami igen nagy felelősség.)

Ugyanakkor, mint azt az „Egy ős(i)erdőfragmentuma Tiszaújváros határában” című bejegyzésemben (Lithosphera c. honlapom bejegyzés időpontja: 2020. 09. 20.) jeleztem, a Tiszaújváros 22B, 23A és 23P erdőrészletek veszélyeztetett élőhelyek: a nagy folyók menti tölgy-kőris-szil ligeterdők utolsó foltjai (Natura élőhely-kód: 91F0). A 20. század második felében ültetett nemesnyárasokkal fragmentált „Kisfaludi-erdő” a hajdani Rákóczi-birtokot képező Ónodi-uradalom területén lévő legelőerdők, fáslegelők és az ún. „lábaserdők” utolsó hírmondói, ezért tájtörténeti, történelmi jelentőségük is felbecsülhetetlen. Történeti tény, hogy II. Rákóci Ferenc fejedelem államszervező szabadságharca alatt – a tokaji és miskolci tartózkodásai során – maga is többször vadászott ezekben az erdőkben.

A Kisfaludi-erdő a II. katonai felmérésen (forrás: https://www.arcanum.hu/hu/mapire/)

Az alábbiakban – építve a Lithosphera c. honlapom tartalmára – felvázolom, hogy ■miért is lett Natura 2000 terület a három ominózus erdőrészlet (mintegy kompenzációképpen egy hozamvezérelt gondolkodás következtében letermelt védett erdő okán); ■mi a Kisfaludi-erdő tájtörténeti, kulturális jelentősége; ■milyen erdőgazdálkodási tevékenységek zajlottak az elmúlt évtizedekben a teljes területen, illetve az elmúlt hónapokban a 22/B erdőrészletben; ■valamint néhány javaslatot fogalmazok meg az éppen esedékes körzeti erdőtervezés elé.

A “Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület erdőrészletei az Erdőtérképen (forrás: http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ )

Famatuzsálem a 23/P erdőrészletben

Bevezetésképpen még annyit: a Kisfaludi-erdő huszadik századi történetének áttekintése, az erdőhasználat vázlata, az erdő struktúrájának, állapotának jelentős változásai rávilágítanak a hazai erdőgazdálkodás válságára. A Kisfaludi-erdő esete jól példázza a „fatermesztés tartamosságát biztosító vágásos erdőgazdálkodás” fenntarthatatlanságát, a hozamvezérelt faanyag-központú gondolkodás, üzemtervezés, erdőtervezés korlátoltságát.
Bővebben… →

Az egyik utolsó keményfás ligeterdő

A Tisza mentén ma már ritkaságnak számítanak a keményfás ártéri erdők. A Tiszaújváros 22/B erdőrészlet a „Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület (HUBN22069) alig több mint 10 hektáros része ilyen keményfa ligeterdő (Á-NÉR: J6). Ráadásul a kocsányos tölgyek és a magas kőrisek átlagos kora közelíti a 120 évet! Hasonló habitust mutat még a 23/A és a 23/P erdőrészlet. A többi szomszédos erdőrészlet ültetvény jellegű nemes nyaras…

A bejárt útvonal és a felvett pontok ábrázolása a Goggle Earth Pro térképen

A „Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület erdőrészletei az Erdőtérképen (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ )

Bővebben… →

Hagyásfák, faóriások, famatuzsálemek, böhöncök – letűnt korok tájművelésnek utolsó tanúi. Különlegességük nemcsak a méreteikből (törzskerület, magasság) vagy éppen korukból fakad, hanem a történetükből. Ezért különlegesek, egyediek, jelesek. A jeles fák lehetnek jellel ellátottak (mint amilyenek a képesfák, Mária-fák), avagy ők maguk a jelzők (határjelölők vagy éppen jeles események, csodás történések emlékei). Van olyan fa, amelyhez szakralizáló hagyomány fűződik és van olyan, amely a hajdani organikus világ máig megmaradt tanúja. 
A jeles fák – így vagy úgy – kiemelkednek a növényvilágból: nem csupán társulásalkotó egyedek, nem csak egy-egy növányfaj képviselői. A jeles fa nem csupán élőlény, hanem géniusz, entitás. (Mint ahogy az erdő sem csupán faanyagtermesztő hely.) A hagyásfák a régi (szerves műveltségű) ember és a természet hajdan harmonikus viszonyának utolsó fennmaradt képviselői. Általuk üzen a múlt… Kérdés, hogy megértjük-e az üzenetet?

A zsennyei “Ezeréves tölgy” 2004. 08. 03-án még méltóságteljesen állta az évszázadok viharait. 2006 tavaszán azonban szétszakadt az ország legöregebb, leghatalmasabb kocsányos tölgyének (Quercus robur) robusztus törzse. Az élete teljében 1020 cm törzskerületű, 23 m magasságú faóriás összeomlott, a Pro Natúra-díj “modellje” elpusztult…

Bővebben… →

Ezzel a címmel a Bükk-vidék (különös tekintettel a Déli-Bükk és a Bükkalja) ma még fellelhető, beazonosítható hajdani fáslegelőit, legelőerdő-részleteit (sok esetben már csak azok beerdősödött, cserjésedő maradványait) mutatom be.

Magyar szürkemarha-gulya a Cserépi-legelőn (Hideg-kút-laposa, Cinegés)

A Déli-Bükk és a Bükkalja fáslegelő–legelőerdő fragmentumai (kutatási területek)

Az ember az őskőkor óta járja az erdőt: eleinte csak gyűjtögetett és vadászott benne, a neolitikum óta viszont egy komplexebb használat révén (át)alakította azt. A Kárpát-medence belső területein mindenütt ún. „járt erdők” voltak, amelyek az ember és a természet viszonylag harmonikus „együttélése” („együttműködése”) következtében jöttek létre – és amelyek elsődleges rendeltetése az újkorig nem a faanyag-igény (tüzifa, épületfa stb.) kielégítése volt, hanem az élelemszerzés, a különböző haszonvételek, az állattartás, a legeltetés.  (Vadonnak azok a Kárpátok hegyvonulatain, az összefüggő, hatalmas montán bükkösök és a fenyvesek tekinthetők, ahová csak vadászni járt az ember.)

„A járt erdők között is a legelőnek, kaszálónak alkalmas tölgyeseket becsülték legtöbbre. A tölgy nemcsak makktermése miatt volt értékes a legeltető állattartó gazdaságok számára. A természettől ritkásan növő tölgyfák alatt elég dúsan terem a fű, s azt a lombos árnyékban nyáron sem égeti ki a nap. A tölgyes erdő a füves tisztásaival … egész éven át legelőnek használható, legeltetéstől megkímélt részei pedig kaszálónak is alkalmas. Tölgyes erdőkben a gulyák, ménesek élelmet találtak akár egész éven át. Sok településről jegyezték fel a 17–18. században, hogy legelője, kaszálója nincs, csak az erdőben.” (Magyar néprajz I.1. Táj, nép, történelem. Budapest 2011)

A Kárpát-medencére, a magyarságra jellemző hagyományos erdőhasználat, népi erdőgazdálkodás lényegét, rendszerét – az organikus tájművelés ethoszát – a néprajzi kutatások tárták fel. A „járt erdők” (a ligetes-fás erdők,  legelőerdők és hagyásfás legelők) utolsó fragmentumai (sok esetben beerdősödött, degradált foltjai) még néhány helyen fellelhetők hazánkban. A Bükkben, a Bükkalján és a Bükkhát területén megtalálható, beazonosítható legelőerdő-fáslegelő-komplexek hajdanán zónába rendeződtek, a hegységet körbevevő települések és a Bükk-fennsík (Központi-Bükk) között övezetet alkottak! Ezekkel a bükkvidéki legelőerdőkkel, fáslegelőkkel (az erdei pásztorkodással) kapcsolatos kutatásokról, felmérésekről számolok be ezen a folyamatosan bővülő tartalmú webhelyen.

A 18. századi „erdőirtások” nyomán kialakított Lófő-tisztás jelenleg nyílt gyepterületek, legelőerdő-részletek és beerdősödött fáslegelők (valamint ültetett „erdők”) mozaikjából álló tájrészlet. A diósgyőri koronauradalom hajdani területén található hagyásfás „irtásrét” létrejöttét az erdei iparok, fennmaradását pedig az összuradalmi birtokpolitika és az erdei állattartás jelentős szerepe tette lehetővé.

Tanulmány a Lófő-tisztás tájtörténetéről:

• Bartus Petra – Baráz Csaba (2017): A bükki Lófő-tisztás tájváltozásai. Tájökológiai Lapok 15. (2017/1.) 43–58.

A Lófő-tisztás egyik legidősebb bükk hagyásfája saját újulatának gyűrűjében – „kintről”

Bővebben… →

Esettanulmány a „természetszerű” erdőkép eltüntetéséről és a folyamatos erdőborítás („fenntartása melletti erdőgazdálkodás”) ideák szintjén történő megrekedéséről. A felsőtárkányi erdészet által vagyonkezelt jónéhány erdőrészlet sok-sok részletéről, valamint egy elhúzódó (vagy éppen végleg elillanó) paradigmaváltásról –  a „folyamatos erdőborítás” ellehetetlenítéséről, az erdei életközösségek elpusztításáról… a Bükki Nemzeti Parkban.

Kulcsszavak: tarvágás, fokozatos felújítóvágás, folyamatos erdőborítás, erdőtörvény

Hol az erdő? Kilátás a Felsőtárkány 115/D erdőrészletéből. Háttérben a Fekete-len nyugati oldala (140/a és 140/B erdőrészletekkel

Bővebben… →