Kiemelt bejegyzés

Az erdő romlása, a romlás erdeje

(Erdőkórbonctan – II.)

Látjuk-e a fától az erdőt?

Romlanak-e erdeink?” Teszi fel a kérdést Gálhidy László  erdőökológus a WWF-blogjában 2021. 06. 14-én (továbbiakban: GL / WWF-blog). (Ugyanez a szöveg „Leromlanak erdeink?” címmel a Greenfo oldalán is megjelent 2021. június 16-án.)

Ez nem kérdés. Mint ahogy azt Bartha Dénes már „Erdeink egyre csak szegényednek?” című írásában több évtizede kifejtette (In A természet romlása, a romlás természete. Szerk.: Gadó György Pál. Föld Napja Alapítvány é.n. 15-36.).

De általában mitől romlanak az erdők?” Teszi fel a WWF-blog elején a kérdést GL, majd azonnal meg is válaszolja: „A válasz nem túl bonyolult és nem is meglepő: alapvetően az emberi tevékenység hosszú távú hatásaitól.” Általános kérdésre általánosságok halmazát kapjuk, melyben az erdőirtásoktól az intenzív fakitermelésen át a klímaváltozásig sorjáznak az agyoncsépelt közhelyek. (Hermész Triszmegisztos elégedetten mosolyog…)

Rontott erdők

Egy gondolat és egy betegségtünet az első erdészeti tanóra megtartásának évfordulójára rendezett erdészeti tudományos konferencia margójára (Sopron, 2024. február 5–6.)
Az erdőjárók, kiándulók leginkább az erdő hiányára, a fakitermelés (például a végvágások) során keletkező vágásterekre, tarvágásokra figyelnek fel (amelyek egyébként az erdőtervezéssel összhangban, esetleg elhibázott tüztifarendelet-szerű jogszabályok következtében alakulnak ki és csúnya tájsebbekként borzolják a szépérzket). Az erdőkben tapasztalható sokkal aggasztóbb válságtüneteket, a törzsön kialakuló ún. másodlagos lombkoronát, a fattyúágak, póthajtások (stb.) sokaságát azonban nem veszik észre, illetve fel sem figyelnek rá. Ha pedig meglátják, nem értik azok üzenetét. A tudomány azonban dokumentálja, leírja, kataszterezi, kutatja a szekunder korona jelenségét, azonban helytelen következtetéseket von le és alhallgatja a valódi okokat. (Pontosabban egy ok-okozati összefüggésrendszerből csupán egy közbülső szekvenciát ragad ki, vizsgál meg és értékel, ami csupán egyetlen eleme a valóságnak.)  Ez az erdészettudomány felelőssége, erről szól az alábbi példával illusztrált bejegyzésem. Arról, hogy nem csak az erdőgazdálkodással (fakitermeléssel) van baj, hanem az erőnveléssel, magával az emberi beavatkozás révén kialakított erdőszerkezettel, állománysűrűséggel is. Úgy általában a magyarországi „élőfakészlet” minőségével, egészségi állapotával.
(A bejegyzésem kiegészítés ehhez az íráshoz: Szép szavak a semmiről — mi a baj az aktuális nemzeti klímastratégiával, de leginkább az erdőkre vonatkozó megállapításaival?” XFOREST / 2024. január 17.
Axióma: a fák póthajtásainak kialakulása (az ún. másodlagos korona megjelenése) a fák természetes adaptációs rendszerének része – ugyanakkor a faegyed sérülésének, illetve környezete romlásának következménye.

A Soproni Egyetem 2024. február 5–6-án megrendezett erdészeti tudományos konferenciáján Bartha Dénes „Reiteráció a közönséges bükknél” című előadásában (csakúgy, mint a hazai szakirodalomban) ezen „ismétlési, ciklikus szerkezetek”, tehát a póthajtások, sarjhajtások okának csupán faegyed-szintű jelenségeket (pl. sérülés) nevez meg, holott már azok is következmények, egy jóval egyetemesebb, káros környezeti hatás-mechanizmusnak a tünetei. A magam részéről ebben a témában ennél nagyobb ívű, rendszerszintű előadást vártam volna – ugyanis a reiteráció és a szekunder koronák megjelenése (sőt vészes elburjánzása a hazai erdőkben) egy organikus válságtünet részei – a hazai erdők agóniájára hívják fel a figyelmet.

Zárójelben jegyzem meg: a magam részéről ezt az „erdészeti” konferenciát bullshit-rendezvénynek tartom a szélsőségesen absztrakt lózungok és végletesen partikuláris témák miatt – amelyek nem tesznek semmit az agonizáló erdészettudomány, illetve a környezetromboló erdőgazdálkodási trendek ellen – sőt, konzerválják ezt az idejétmúlt környezetellenes paradigmát. Ami egyáltalán nem lesz korszerű attól, hogy például megtörtént a „Hazai agrárerdészeti rendszerek mitigációs képességének vizsgálata”, a „klímamitigáció és alkalmazkodás” feltárása az erdőiparban vagy mert fókuszba került a „felsőoktatási intézmények fenntarthatósági tevékenysége”. A tizenhárom szerzős (köztük pl. Bidló András az erdőmérnöki kar dékánja, aki még másik nyolc előadástéma szerzői közt is szerepel) „Tüzifával való égetés karbonlábnyoma – erdőtől a hasznos hőig” vagy az egyszerzős „avartranszplantáció a Nyírségben” sem az agonizáló erdők problémamegoldása felé mutatnak, mint ahogy „A különböző lombos fafajaink aszályreakciójának értékelése” is abszolút tévút. Ezen az olyan kirakatprojektek sem segítenek, amelyek során a „természetvédelmi erdőkezelést” „az állományok szerkezeti elemeinek és fafajkészletének gazdagításával, lékek nyitásával, holtfa-készítéssel és egyéb szerkezetgazdagító (sic!) beavatkozásokkal, a természetes bolygatási folyamatok imitálásával” kívánják elérni, hiszen az ilyen évtizedek óta unalomig ismételt „erdőkezelési irányelvek” csupán lózungok.

Egyszóval az „erdészettudomány” és interdiszciplínáinak képviselői megtisztelhetnék a magyar társadalmat azzal, hogy például az „erdőszerekezeti jellemzők” fontosságát nem csak a „költő madárközösségek” szempontjából vizsgálnák, hanem az erdők, mint ökoszisztémák leromlásának, a sokasodó válságtünetek vonatkozásában is

De ezek az előadások sajnos mentesek a rendszerszemlélettől, hiányzik belőlük a lényegkiemelés. Ezért ki kell mondani, hogy sem értelme, sem haszna sincs az ilyen és ehhez hasonló, a részletekben elvesző okfejtéseknek – legfeljebb tanulsága.

 

Szóval jobb szerettem volna (és nagyon sokan vártuk), hogy neves szakembereink végre kimondják és helyesen értékeljék erdeink valódi állapotát, amit az alábbi tünet jelez leghitelesebben.

Kijelenthetjük, hogy erdeink kelleténél nagyobb (azaz a természetes, természetszerű, organikus erdőkre jellemző mértéket meghaladó) egyedsűrűségének (korai és folyamatos koronazáródásának) szembeötlő indikátora a különböző korú egyedek törzséből kinövő póthajtások sokasága. A sűrű (pontosabban besűrített) erdőkben mutatkozó „alulszőrösödés”, „legatyásodás” (ahogy az erdész-szleng nevezi ezt a jelenséget) – azaz a szekunder korona kialakulásának oka az erdőt alkotó faegyedek sínylődése, kínlódása.

Jean-Philippe Schütz (Eidgenössische Technische Hochschule Zurich, Department of Enviromental Systems Science) Waldbau I. – die Prinzipen der Waldnutzung und der Waldbehandlung c. – lassan fél évszázados (!) – anyagában tömören így jellemzi a jelenséget: „Die Bildung von Wasserreisern als natürlicher Mechanismus zur Vergrösserung der Krone bzw. zur Neubildung von Kronenteilen entsteht als Folge einer Störung des Gleichgewichtes zwischen dem Wurzel- und dem Blattwerk eines Baumes. Sie tritt z.B. bei Bäumen auf, deren Gesundheitszustand sich verschlechtert (v.a. bei der Tanne) oder deren Krone aus anderen Gründen ungenügend entwickelt ist. Dies ist vor allem in Beständen mit einer erhöhten Bestandesdichte der Fall. Man spricht in diesem Fall von Angstreisern, Roussel (1976).”

 

Tehát a másodlagos korona, illetve a fatörzsön (a törzs alsó részén) lévő póthajtások (vízhajtások, …ágak és a pótágakat növesztő és ellátó vízerek) kialakulása a faegyed gyökere és lombozata közötti (dinamikus) egyensúly megbomlásának, zavarának a következménye. A jelenség olyan faegyedekre jellemző, amelyek egészségi állapota leromlik, vagy amelyek lombkoronája bizonyos okok miatt nem megfelelően fejlődik ki, azaz nem megfelelő méretű. (Nem alakul ki a szükséges asszimilációs felület.) A másodlagos korona különösen jellemző (mondhatni általános) a megnövekedett állománysűrűség (Bestandesdichte der Fall) esetén. Roussel (1976) Angstreisern-nek nevezi a tünetet, jelezve annak a fát ért stresszel való kapcsolatát.

Az ok-okozati összefüggések pontos feltárása nyomán egyértelműen a nagy egyedsűrűséget (a rossz erdőszerkezetet) nevezhetjük meg mint kiváltó ok. A kauzalitás elve szerint persze ez is egy okozat, amely a faanyagtermesztő szemléletű erdőgazdálkodás következménye. A póthajtások (fattyúágak, szekunder lombkorona) kialakulása – amennyiben viszonylag „felnőtt” faegyeden és a törzs alsó részén tapasztalható – mindenképpen a faminőség és az egyed egészségi állapotának romlását jelzi, ugyanakkor okozza! A fák hormonháztartásának megváltozása (a profilaktikus rügyek fiziológiai pihenését, alvását fenntartó indol-3-ecetsav (auxin) hormon koncentrációjának küszöbérték alá történő csökkenése – csupán közbülső tényező.

(A másodlagos korona egyébként más okok miatt is kialakulhat. Mivel a napfény az indol-3-ecetsav (auxin) bomlásához vezet, ezért például az erdő letermelése során a vágásterületen meghagyott hagyásfát érő megnövekedett napfénymennyiség miatt is megszűnik az alvórügyek nyugalmi állapota és hajtást növeszt a fatörzs…)

Az alapvető ok (az ok-okozati mátrix origója) tehát a kelleténél (a fafaj igényénél) jóval nagyobb egyedsűrűség kialakítása, azaz a nevelővágások, majd pedig a fokozatos felújítóvágások elhibázott volta. Ebben az a tragédia (az erdőgazdálkodás paradigmájának korlátoltsága), hogy a minél nagyobb egyedsűrűséget éppen a termőhely kihasználása (árulkodó kifejezés) és a kedvező törzsalak (értéktelen gallyfa nélküli „sudár” fatörzs) nevelése érdekében alakítják ki. A soproni erdészeti és faipari egyetem bő két évtizeddel ezelőtti tanszékvezető egyetemi tanára mondta ki: „A minőségi faanyag termelését célul kitűző tervszerű erdőgazdálkodás legfontosabb ökológiai következménye az erdők besűrűsödése.” (Mátyás Csaba: Mérlegen a magyar erdők. Természetbúvár 2000. 1. 10-12. )

Ez az elképesztő ellentmondás is jelzi a magyarországi erdőgazdálkodás módszertanának hibáját: a termőhelyet valóban kihasználják (sőt: ledegradálják) a kedvező törzsalak érdekében. A kedvező törzsalak pedig csupán a hozam szempontjából az. Szó sincs minőségi faanyagról, az erdő nem más, mint a mennyiségi fatermesztés alá rendelt „élőfakészlet”, illetve „termőhely”. A növőtér pedig messze elmarad az egyes fafajok igényétől: olyan termőterület, amely a faanyagtermesztő szemlélet (hozamcentrikus gondolkodás) jóvoltából az egyes fák táplálékfelvételére és növekedésre rendelkezésre áll. Azaz, amit az „erdész” meghagy – nem pedig, amire a fának szüksége van!

Rákóczi könyve a magyar közjogi küzdelmek történetéről

II. Rákóczi Ferenc: A magyar fordulatok története

Histoire des Revolutions de Hongrie, oú l’on donne Une idée juste de son légitime Gouverment. Avec les Memoires du Prince François Rakoczy sur la Guerre de Hongrie. Depuis 1703, jusqu’à sa fin. Et ceux du Comte Betlem Niklos sur les Affaires de Transilvanie. A la Haye, Chez Jean Neulme. M.DCC.XXXIX.

Párizsból tavaly karácsonykor megérkezett könyvtáramba a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem 1739-ben Hágában megjelent, kétkötetes munkája: a Histoire des Revolutions de Hongrie… – azaz a Magyar fordulatok története. Monsieur Laurence Veyrier antikváriumában, a Librarie de l’Avenue hatalmas könyvbirodalmában bukkantam rá erre a minden tekintetben nagy jelentőségű és igen ritka műre.

Az első és egyetlen kiadás negyedrét formátumban megjelent mindkét kötetét teljes egészében, kitűnő állapotban vásároltam meg: az eredeti borjúbőr-kötés domború gerincén aranyozott díszek, felirat (RAKOCZY REVOLUTIONS DE HONGRIE) és öt kimagasló gerincborda látható, a könyvet a fejedelmet ábrázoló hibátlan rézmetszet (Jakob Folkema műhelyéből) és a szintén ép, kihajtogatható térképmelléklet gazdagítja (amit G. De l’isle a Királyi Akadémia első geográfusa készített még 1717-ben Marsilli gróf adatai és Rákóczi útmutatása alapján – erről a térképkülönlegességről külön bejegyzésben fogok értekezni). A tizenketted rétben kiadott hatkötetes változatnak, azaz a másodlagos zsebformátumnak eddig csak az első kötetét sikerült megszereznem Németországból.

(I. 2+443 o., II. 445-504 o. + 258 o. + 341 (számozatlan) o. (egybekötve), 1 t.)

ELÖLJÁRÓBAN

Ez a külcsín, amit a belbecs ezerszeresen felülmúl! Előzetesen annyit mondanék, hogy ezt a francia és latin nyelven megírt, alapvetően jogtörténeti és államtudományi témájú művet az a néhány kutató, aki kézbe vette, abszolút félreértelmezte és tévesen interpretálta. Sőt a könyv címét is félrefordították, a szerző kilétét pedig eltagadták, a könyv valódi tartalmát eltorzították.

Akik pedig felfogták üzenetét és jelentőségét, azok betiltották (Habsburg abszolutizmus és dualizmus) vagy negligálták (szocializmus) a könyvet. Egy valaki értékelte helyesen a Rákóczi művét, aki munkássága során igen nagy mértékben támaszkodott a benne megfogalmazott jogi és történeti tényekre és érvekre: ez a valaki a kortárs Montesquieu volt (Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója, 1689–1755). Aki, a híres államelméleti munkájában kifejtett, az alkotmányok megtervezéséhez világszerte használt hatalmi ágak megosztásának elméletéről vált ismertté. Híres könyve, A törvények szelleméről – De l’esprit des lois, Rákóczi Histoire-jának megjelenése után egy szűk évtizeddel, 1748-ban látott napvilágot. (Rákóczi és Montesquieu találkozásáról, közvetlen és közvetett kapcsolatáról szintén külön bejegyzésben fogok értekezni.)

A könyv logikai felépítésének ismertetése előtt még annyit jegyeznék meg bevezetésként, hogy Rákóczi könyvében, a benne foglalt tanulmányok és okmányok által feltárt középkori (de nem feudális) magyar társadalom közjogi természetű kormányzati rendszerérét következetesen a république francia kifejezéssel illeti. Rákóczi közjogi felfogásának sarokköve a magyar királyválasztás, a trónöröklés ősi szokásjogon alapuló választással vegyes öröklési rendje és az Aranybulla ún. ellenállási záradéka.

A Rákóczi könyvében körvonalazott nemesi köztársaság lényege, sőt princípiuma – miszerint Magyarországon a főhatalom meg van osztva a király és a nemzet között, amennyiben törvényeket csak az uralkodó és az országgyűlés megegyezésével lehet hozni –, az európai jogrend legnagyobb hatású gondolata. (Nem véletlen, hogy Montesquieu ezt emeli ki és ez alapján dolgozza ki az alkotmányosság és a köztársasági eszme vezérelemét.) Ugyanakkor a kor patrimoniális szemléletű, magánjogi jellegű abszolút monarchiái részéről a leginkább támadott, elfojtott jogi konstrukció.

Ezek a jogelvek és a vezérlő fejedelem által vezetett szabadságküzdelmek konföderatív jellege alapján érthetjük meg a Habsburg–magyar antagonisztikus ellentét valódi okait – az újkori magyar történelem lényegét. Rákóczi munkája (és élete) emellett különösen az euroatlanti civilizáció államaiban jelenleg tapasztalható törvénykezési, kormányzási és igazságszolgáltatási válságtüneteket illetően számos tanulsággal szolgál.

 

A KÖNYV TARTALMI, LOGIKAI FELÉPÍTÉSE

A három egységre tagolódó gyűjteményes mű teljes címe így szól: „Histoire des Revolutions de Hongrie, oú l’on donne Une idée juste de son légitime Gouverment. Avec les Memoires du Prince François Rakoczy sur la Guerre de Hongrie. Depuis 1703, jusqu’à sa fin. Et ceux du Comte Betlem Niklos sur les Affaires de Transilvanie. A la Haye, Chez Jean Neulme. M.DCC.XXXIX.

 

A mű első egységének címe: Histoire des Revolutions de Hongrie, oú l’on donne Une idée juste de son légitime Gouvermen. Magyar fordítása röviden: A magyar fordulatok története és a törvényes kormányzás ismertetése. Kicsit komplikáltabban: A magyar fordulatok (közjogi küzdelmek, pl. trónbetöltések, országgyűlélsek, békekötések diplomáciai aktusok stb.) története, amelyben igaz (helyes) képet adunk a törvényes kormányzásról (azaz: az ősi szokásjogról, a trónöröklés ősi rendjéről, a választással vegyes öröklési rendről)

Az évtizedek óta formálódó szöveg elkészítésében természetesen sokan közreműködtek Rákóczi környezetéből – Ráday Páltól Brenner Domokosig –, de a végső formába öntés a száműzött fejedelem érdeme. Rákóczi abszolút birtokában volt a tanulmány megírásához szükséges kormányzási ismereteknek, képességeknek és jártasságoknak (ma úgy mondjuk: szakképzettségnek), lévén a szécsényi konföderáció első embere, aki foglalkozott a jogalkotással, politikával, az állami mechanizmus szervezésével, különböző jogesetek jogtételek alapján történő megítélésével, azok jogtételekből történő kifejtésével.

Sokáig „a magyar forradalmak története”-ként fordították a cím első tagmondatát, holott – mint azt Köpeczi Béla az Osiris Kiadónál 2003-ban megjelent fordítás (az első magyar nyelvű kiadás!) előszavában már elismeri – a révolution (revolúció) ebben a korban még nem ’forradalmat’ jelent, hanem ’fordulatot’. Én teszem hozzá: a latin voluta ’forgó’, a voluntas ’akarat’, ’kegyes célú intézkedés’, ’önkéntes tett’, ’szándékos, akaratlagos cselekedet’ értelmű kifejezés. A francia revolution tehát eredendően olyan ismétlődő önkéntes tettet, szándékos cselekményt, sorsdöntő jelentőségű eseményt – például államigazgatási erejű jogi szabályozást – jelentett, amely az akarat elsődlegességének (voluntarizmus) elve-hite szerint hoz létre szükségszerű tetteket, törvényszerű (a későbbi korokban akár törvényszegő) megnyilvánulásokat.

Rákóczi egyébként tiltakozik a felkelés francia nyelven rébellion, azaz ’lázadó, lázadás’ megnevezés ellen. Következetes abban, hogy ne ’lázadók’-nak, a latin nyelvből eredően rebelliseknek, hanem ’elégedetlenek’-nek nevezzék a nemesi felkelőket, a szabadság (pontosabban: a magyar nemesi rendi szabadságok és kötelezettségek) visszaállításáért fegyvert fogó nemességet és igyekszik ennek érvényt szerezni Európa más országaiban is – szembeszállva a Habsburg propagandagépezettel. „Az Ausztria Ház hívei a magyarokat lázadóknak és engedetleneknek / fegyelmezetleneknek / zaklatóknak / zendülőknek fogják tartani, mert szembeszállnak annak nézeteivel” (magyarán a patrimoniális szemléletű Habsburg abszolutizmussal) – írja az I. kötet harmadik könyvében Rákóczi („les hongrois de séditieux et de révoltés” – Livre troisieme 67. oldal). Ő és Habsburg-ellenes környezete a felkelésekre a „soulèvements” kifejezést, az elégedetlenekre – más szóhasználattal a bujdosókra, kurucokra – a „mécontents (d’Hongrie)” kifejezést alkalmazza, ami egyébként boldogtalant, megsértettet is jelent.

Az első, hat könyvre (livre), azaz fejezetre osztott egység a középkori magyar nemesség és a király együttes kormányzásának, a magyar kormányzás alapelveinek, a magyar rendi államnak – e rendi társadalom és a Habsburg abszolutizmus közjogi küzdelmeinek – az elemző bemutatását, valamint a mohácsi vészt követő Habsburg-expanzió elleni politikai ellenállás („fordulatok”, felkelések) törvényi igazolását, az önálló magyar államiság megőrzéséért kirobbant konfliktusok ok-okozati feltárását szolgáló tanulmány.

Igen, tanulmány, hiszen ez a rész a mai kor követelményeinek is megfelelő, hivatkozásokkal, lábjegyzetekkel, dekrétumok, hitlevelek, manifesztumok és egyéb dokumentumok latin és francia nyelvű idézeteivel, valamint okmánytárral kiegészített tudományos munka.

 

Az első könyv (livre premier) a magyarok eredetét, majd a Magyar királyság jogszemléletét, kormányzását és a Szentkorona-tan kialakulását mutatja be Szent Istvántól a mohácsi vészig terjedő időszakig, az Aranybullától a Tripartitumig.

A második könyv (livre second) Szapolyai és I. Ferdinánd (azaz a magyar rendi társadalom és az abszolutizmus) küzdelmeit tárgyalja – különös tekintettel a magyarországi protestánsok helyzetére és az erdélyi fejedelmek kormányzására.

A harmadik könyv (livre troisieme) I. Lipót és a Habsburg adminisztráció magyarellenes törekvéseit tárgyalja – 1655-ig, Buda ostromáig.

A negyedik könyv (livre quatrieme) az 1687/88-as pozsonyi országgyűlés előzményeit, végzéseit és következményeit elemzi.

Az ötödik könyv (livre cinquieme) II. Rákóczi Ferenc közéleti szerepvállalásának kezdetét vázolja fel a fejedelem franciaországi tartózkodása idején, 1716-ban írt Vallomások / Confessio alapján.

Az első egység hatodik könyve (livre sixieme) iratok gyűjteménye, valóságos okmánytár, amely a következő forrás-értékű, jelentős történeti szereppel bíró dokumentumok, okmány-másolatok, hivatalos levélváltások francia és latin nyelvű szövegeit tartalmazza.

Kezdődik a Recrudescunt inclitae Gentis Hungarie vulnera… / Meg-újulnak a’ ditsőséges magyar nemzetnek régi sebei… kezdetű kiáltvánnyal, amely a II. Rákóczi Ferenc személyéhez kötődő felkelés, „háború” okainak közjogi érvelését tartalmazó közösségi nyilatkozat. Ez a magyar rendek ellenállási jogára hivatkozó azon kiáltványainak utolsó eleme, amelyeket olyan nevek fémjeleznek mint Bocskai István (az általa vezetett felkelés során, a magyar rendek 1605-ben kelt manifesztuma, amelyben elítélik Rudolfot, mert semmibe veszi a Magyar Királyság régi törvényeit és zsarnok módjára viselkedik), Bethlen Gábor (latin és magyar nyelven megjelent Magyarország panasza / Querela Hungariae), I. Rákóczi György (aki 1644-ben megfogalmazott kiáltványában kifejti, hogy ő a protestáns vallást ért sérelmeinek megszüntetéséért és az  ország szabadságjogainak visszaállításáért fogott fegyvert – nem pedig egyéni érdekből), Zrínyi Miklós, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc Kristóf, I. Rákóczi Ferenc és végül Thököly Imre (akinek az 1684-ben a keresztény világhoz intézett kiáltványa az ún. gravaminák közvetlen előképe lett).

Az 1703-ban megszületett Recrudescunt gyakorlatilag a Histoire vezérfonala, a könyv a 21 pontos kiáltvány alátámasztó, igazoló tanulmánya. A Recrudescunt-ban megfogalmazott három alapvető alkotmányjogi sérelem: (1) a rendek (nemesek, nemzet) szabad királyválasztásban megnyilvánuló szabadságát a Habsburg-ház abszolutisztikus törekvései megszüntették, azt örökösödő uralommal cserélték fel; (2) az 1687/88-as pogromokkal előkészített 1687/88-as pozsonyi országgyűlésen erőszakkal eltörölték az Aranybulla nemesi ellenállási jogot biztosító záradékát; (3) az országgyűlés mellőzése (a negligálás legsarkalatosabb két eseménye a vasvári és a karlócai béke, amelyeket „rólunk, de nélkülünk” kötött meg a Habsburg udvar az Oszmán Birodalom képviselőivel). A kiáltvány a közjogi természetű támadások mellett számos más, különösen a bécsi fordulatot (1683) követő törvénysértésre is felhívja a figyelmet: egyrészt katonai sérelmekre (idegen katonaság megszállóként tartózkodik az országban és a helyőrségekben), másrészt gazdasági-pénzügyi sérelmekre (elviselhetetlen adóterhek, birtokelkobzások, az Újszerzeményi Bizottság felállítása stb.).

A hatodik könyvben megtaláljuk a nagyszombati béketárgyalások (1705. október 27 – 1706. július 22.) hivatalos levelezését, pontokba szedett magyar követeléseket, császári válaszokat, vitairatokat, összefoglalásokat.

A szatmári béke szövege (Articles de Pacification I-X. – 1711. május 1.); valamint az 1706-ban kelt „Remarques Apologetiques” című védőbeszéd már a második kötetben található (445–504. oldal).

A kompromisszumos szatmári béke pozitív hozadéka volt, hogy a Habsburg hatalom megszüntette az abszolút kormányzatot hazánkban, visszaállította a magyar történeti alkotmányt, ígéretet tett a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés összehívására és eltörölték a magyarságot sértő intézményeket – továbbá a szabadságharc résztvevői amnesztiát kaptak és a Habsburg császárra hűségesküt tevő nemesek megtarthatták kiváltságaikat. A nemesi ellenállási jogot és a szabad királyválasztás jogát azonban nem állították vissza.

Tehát ez a rész egyáltalán nem eseménytörténet „a legrégebbi időktől a szabadságharcig” – mint azt a summás vélekedések, elemző történeti munkák sugallják –, hanem egy olyan állam- és jogtörténeti tanulmány, amelynek vázát a magyar nemzet és a Habsburg Birodalom („Austria Ház”) mohácsi vésztől keltezhető politikai, katonai, vallási küzdelmei adják.

Rákóczi ezen írása a magyar történeti alkotmány tradíciójára alapozott választási monarchia védőirata, a magyar rendi szabadáságok és kötelezettségek manifesztuma, amely az európai közvélemény tájékoztatása, illetve a hazug és tendenciózus Habsburg propaganda semlegesítése érdekében készült.

 

A mű második egységének címe: Memoires du Prince François Rakoczy sur la Guerre de Hongrie. Depuis 1703, jusqu’à sa fin. Magyarul: Rákóczi Ferenc fejedelem/herceg emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig

A leginkább ismert, önállóan magyar fordításban többször kiadott emlékirat tehát a „Rákóczi-szabadságharc” története, ami alapvetően egy államszervezési folyamat volt, a „szabadságért küzdő rendek és karok összeszövetkezése” révén megalakított konföderáció sorozatos küzdelme a Habsburg udvar jogsértései ellen. Az Emlékiratokban Rákóczi valóban politikai és katonai történetet ír: „várostromokat, a szerencsés és szerencsétlen harci eseményeket, a hadi vállalkozásokat, a békealkudozásokat, a külfölddel való tárgyalásokat és az állam belső kormányzatának dolgait, amelyekkel hét esztendőn át foglalkoztam” – amint erről egy másik művében, a Vallomásokban (Confessio-ban) tájékoztatja az olvasót. A II. Rákóczi Ferenc (birodalmi herceg, Erdély választott fejedelme, a magyar konföderáció vezérlő fejedelme) által írt emlékirat a szabadságharc eseményeinek legfontosabb forrása.

Az 1704-es évnél a történetírás megszakad és Tokaj ostromának leírása elé Rákóczi beilleszt egy összefoglaló jellegű történet- és államtudományi áttekintést. Különbséget tesz a lázadások és a felkelések közt: ez utóbbival kapcsolatban megjegyzi, hogy „ki lehet mutatni azt is, hogy az Ausztria Ház királyai óta (tudniillik a mohácsi vész és I. Ferdinánd német-római császári haddal történő betörését követően) a megyék zászlaja alatt indították meg háborúikat a szabadság védelmére.” Rákóczi visszautasítja a Habsburg-ház rágalmait és felderíti az igazságot a bécsi udvar magyarországi ténykedésével kapcsolatban, arról, hogy miképpen döntötték ki a „szabadság sarkköveit”. „De ezt már másütt is elmondtam (itt utal Rákóczi a Histoire… első változataira), s ezért ezt csak mintegy bevezetőként említem, hogy a napnál világosabban megmutassam az ország állapotát és lakóinak lelkületét.” Ezt követően Rákóczi bemutatja a magyar társadalmat alkotó négy rendet (a klérust, a főurak rendjét, a katonáskodó nemességet és a királyi városok polgárságát) és szívszorítóan megnevezi az ötödiket, a jobbágyságot. „Mert a népet, minthogy visszaélt a keresztes hadjáratot hirdető bullával és fellázadt a nemesség ellen, még Ulászló király idejében megfékezték, legyőzték és olyan szoros szolgaságba fogták, s a nemesség olyan korlátlan jogot nyert jobbágyai fölött, hogy a törvények szerint a parasztnak nincs más tulajdona, csak a lelke.

Szól a szabadságharcában jelentős szerepet vállaló „szabadosok”-ról is, akiknek jobb a helyzete, „mint a parasztoké, de nem ér fel a nemesekével: ezek a hajdúvárosok lakói…

 

A mű harmadik részének címe: Comte Betlem Niklos sur les Affaires de Transilvanie. Magyarul: Bethlen Miklós gróf az erdélyi ügyekről

A cím szerint tehát Bethlen Miklós Udvarhelyszék főkapitánya, Máramaros főispánja, az Erdélyi Udvari Kancellária hajdani kancellárja által írt emlékiratról van szó. A szerző személyét azonban itt is (mint az első egység esetében) másnak, egy Dominique Rèvèrend nevű papi személynek tulajdonítja a történettudomány. 

Ez utóbbi munka az 1736-ban Amszterdamban megjelent „Mémoires historiques du Comte Betlem-Niklos contenant i’histoire des derniers troubles de Transilvanie – Gróf Bethlen Miklós történelmi emlékiratai Erdély utolsó bajainak / zavarainak történetéről” című könyv kivonatolt, rövidített változata, mondhatni második kiadása. (Magyar nyelvre fordítva először 1804-ben jelent meg Kolozsváron.) Erről nem lehet tudni, hogy Rákóczi vagy a kiadó és szerkesztő koncepciója révén került-e a kötetbe, mindenesetre szervesen illeszkedik a gyűjteményes mű koncepciójába, hiszen az 1659-től 1686-ig terjedő időszak, azaz II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halálától Apafi Mihály fejedelemségének végéig terjedő kormányzás erdélyi, felső-magyarországi eseményeit (zavarait, bajait) mutatja be. Az értékelő, minősítő megállapítások azonban interferálnak a két Rákóczi mű attitűdjével, sőt éthoszával. Ez a szembenállás leginkább a Vasvári békét követő Alsó- és Felső-magyarországi főnemesi szerveződés (leegyszerűsítően: Wesselényi-szervezkedés) tárgyalásában, értékelésében mutatkozik meg. 

A Bethlen Miklósnak tulajdonított emlékirat felvillantja a szentgotthárdi csatát és az azt követően megkötött vasvári békét (amely során a bécsi udvar és a török porta a rendek nélkül, a magyarság rovására egyezik meg), Zrínyi Miklós horvát bán rejtélyes halála (Bethlen Miklós tanúja a végzetes vadászbalesetnek), a Wesselényi féle szervezkedés néhány momentuma, az annak elfojtása (1671) nyomán kialakult felső-magyarországi felkelés Erdélyből történő szervezése (az „elégedetlenek”, ba ujdosók, „kurucok” Teleki Mihály és Thököly Imre szerepvállalkása), végezetül Apafi Mihály titkos szerződéskötése I. Lipóttal, amely nyomán 1688. május 9-én megszületik a Fogarasi nyilatkozat, miszerint Erdély elszakad a Portától és I. Lipót uralma alá helyezkedik…

 

Még egyszer a Histoire szerzőjéről

Ami igen nagy jelentőséget ad a Histoire des Revolutions de Hongroie gyűjteményes műnek, az a tény, hogy Magyarország és Erdély rendi társadalmának szelleméről (espirit), az Aranybulláról és a megerősítő dekrétumokról, a nemesi kiváltságoknak nevezett nemesi jogokról és kötelességekről, a sajátos és egyetemes magyar közjogi felfogásról, valamint ennek a Habsburg adminisztráció („Austria Ház”: a Habsburg-udvar, azaz az Udvari, a Hadi és a Titkos Tanács és az Udvari Kamara – mint központi kormányszervek)  általi sorozatos megsértéséről olyan személy ad teljes körű áttekintést, aki képes a rendszerszemléletre és a lényegkiemelésre, mivel tökéletesen ismeri a témát és a helyzetet, hiszen maga is tagja a magyar nemzetnek, a rendi társadalomnak: egy magyar főnemes. A tanulmánykötet szerkesztője, az első két rész szerzője, az okmánytár összeállítója, annak francia és latin nyelvre történő átültetője teljes bizonyosággal II. Rákóczi Ferenc, „Isten kegyelméből a’ Római Szent Birodalomnak s Erdély országának fejedelme, Magyar ország részeinek ura és a székelyek főispánja, a’ szabadságért öszveszövetkezett Magyarországnak vezérlő fejedelme, munkácsi s makovicai herceg, Sáros vármegyének örökös főispánja és Sárospataknak, Tokajnak, Regécnek, Ecsednek, Somlyónak, Lednicének, Szerencsnek, Ónodnak örökös ura etc.” Rákóczi politikus, hadvezér, jogtudós, történész, filozófus, aki nem kintről szemlélte elemzésének tárgyát, a magyar történelmet, hanem benne élt, annak tevékeny alakítója, a gens hungarica alkotó tagja volt – szellemét tekintve ma is az.

Továbbá az a tény is nagy jelentőségűvé teszi ezt a tanulmányt, hogy szövege mentes a Habsburg cenzúrától, témáját nem homályosítja el (sőt, nem hamisítja meg) a későbbi Habsburg-hű történészi hozzáállás, a nemzeti romantika, a pozitivista-polgári történelemfelfogás, az átpolitizált marxista történetírás és a meddő kuruc-labanc viták szűrője. Rákóczi könyve esszenciális munka, abszolút hiteles forrása az évszázadok alatt (a mohácsi vésztől napjainkig) folyamatosan és módszeresen hiteltelenített, lejáratott, elhazudott ősi-eredeti magyar államiságnak, a Szentkorona-tanban kifejeződő magyar történeti alkotmánynak, a középkori (de minden bizonnyal ennél is régebbi) eredetű magyar közjognak.

Mindezek ellenére Köpeczi Béla szerint az 1739-ben megjelent mű első egysége Brenner Domokos szepesi prépost, Rákóczi diplomatájának munkája. Lásd: Köpeczi Béla Brenner Domokos, a Rákóczi-szabadságharc és a bujdosás diplomatája és publicistája (Akadémia Kiadó,1996) című tanulmányt és Brenner Domokos A magyar fordulatok története (Osiris Kiadó, 2003) című könyv előszavát, melyet Köpeczi Béla írt.

Thali Kálmán szerint azonban aki César de Sausure (Rákóczi rodostói titkára bizalmasa 1729-től 1735-ig) leveleit kiadta (De Saussure Césárnak II. Rákóczi Ferenc udvari nemesének törökországi levelei 1730–39-ből és följegyzései 1740-ből. Közli Thaly Kálmán. Budapest, 1909) ezt a részt maga Rákóczi írta latinul, amit titkáraival fordíttatott le francia nyelvre, folyamatosan korrektúrázva és lektorálva azt francia nyelvtudása okán. Sausser állítja, hogy a fejedelem szigorúan megtiltotta, hogy a kiadás során eltérjenek az általa jóváhagyott szövegtől. Ez magyarázza a stílus nehézkességét. Rákóczi instrukcióját a kötet kiadója (Jean Neaulme) és gondos szerkesztője (Prosper Marchand) is méltányolta, amint az az előszóban olvasható: „Ezért nagy gondot fordítottam arra hogy úgy adjam ki, ahogy a szerző kezéből kikerültek, anélkül, hogy akár csak egy szót is változtattam volna rajtuk, miután meg vagyok győződve arról, hogy a jó ízlésű személyek (értsd alatta: a téma iránt érdeklődő, a szakszerűséget igénylő elit) inkább így kedvelik, mint a stílus olyan kellemességeivel, amelyekkel fel lehetett volna díszíteni.

Saussure tehát „úgy gondolja, hogy az általa javított és letisztázott szöveg került (Lois) Molitard közvetítésével Párizsba Rákóczi Józsefhez, a fejedelem fiához, végül pedig Rákóczi József bizalmasa, egy ismeretlen abbé útján a kiadóhoz. Ha ez így van, akkor Jean Naulme a Saussure-féle kéziratról nyomtatta le a könyvet, ugyancsak Saussure szerint hűségesen (»d’une manière assez fidèle«). E változat szerint is a hágai szöveg áll legközelebb a szerzői fogalmazványhoz, a kézirat viszont a nyomtatás után valószínűleg megsemmisült vagy elkallódott.” (Kovács Ilona: Az Emlékiratok szöveghagyománya. In. II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai. Archivum Rákócziánum I. Akadémia Kiadó, Budapest 1978. 461.)

Tehát az eredeti kézirat elveszett, ismeretes viszont három kézirat, amelyek másolatnak tekinthetők: kettő az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában van, egy pedig a Francia Külügyminisztérium Levéltárában.

 

(2023. 01. 29.)

Néhány gondolat az Alföld organikus vízrajzáról

– és egy gyakorlati javaslat a Kárpát-medence vízmegtartó képességének helyreállítására

(ökológia, organikus vízrajz, vízmegtartó képesség, vízhiányos állapot, vízpótlás, vízvesztés „vízgazdálkodási állapot”, mérnöki szemlélet)

Egy mára eltünt alföldi vízfolyással kapcsolatban feltett kérdésre adott válaszom, egy homokhátsági tudósításra írt megjegyzésem és egy önálló facebook-bejegyzésem foglalata az alábbi írás, amelynek témája a Bodrogköz, a Homokhátság (Kiskunság és Bácska) és általában az Alföld vízhiányos állapotának alapvető oka és az ősi, organikus vízrendszerének helyreállítása. Annak szükségessége és lehetősége. (Teszem ezt annak ellenére, hogy az e témában született tanulmányokkal, tervekkel „Dunát lehet rekeszteni”.)

A „Ticze-patak” eredete és torkolata a II. katonai felmérésen

Okkupáció!

A verpeléti „parazitavulkán” esete az aspiráns geoparkkal. Azaz miképpen vérzett el a BNPI az „UNESCO Globális Geopark” cím megszerzésére irányuló pályázaton 2021. végén…

A Tarna völgyéből kimagasodó verpeléti Vár-hegy nyugat felől

Az UNESCO Globális Geopark cím megszerzése érdekében elindított hivatalos jelentkezés során a múlt év szeptemberében az éppen megalakuló Bükk-vidék Geopark elfoglalta, mintegy bekebelezte a geológiai, geomorfológiai és tájföldrajzi szempontból Mátrához tartozó „verpeléti Vár-hegyet”. Legalábbis az UNESCO-felterjesztést levezénylő Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által kihelyezett tájékoztatótáblák tanúsága szerint.

Bővebben…

Sziklaomlás a felsőtárkányi Kő-közben.

Megsemmisült a via ferrata („vasalt út”) egy része

(Baráz Csaba facebook-oldalára március 7-én feltett bejegyzés: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1039829729755428&id=100011852312700)

A Gondviselésnek köszönhetően emberéletet nem követelt a 2021. február 21-én, vasárnap hajnalban bekövetkezett katasztrófa, amelynek kiváltó okai – az Etna kitörése, a lemeztektonikai folyamatok Kárpát-medencei hatása, a szombat hajnalban a térségben mért 1,2 magnitúdójú földrengés, a klímaváltozás és egyéb természeti jelenségek, időjárási folyamatok (fagyrepesztés stb.), valamint az alaphelyzetet meghatározó kőzettani-földtani jellemzők mellett – az antropogén hatás. A Bükkben, Felsőtárkány település határában bekövetkezett hegyomlásban az emberi tevékenység (egy „aktív turisztikai” infrastruktúrarendszer kiépítésével együtt járó „fúrás-faragás”) is jelentős mértékben közrejátszott. Sőt, nyilvánvaló, hogy ez tekinthető kiváltó oknak!

A Gondviselésnek köszönhetően emberéletet nem követelt a 2021. február 21-én, vasárnap hajnalban bekövetkezett katasztrófa, amelynek kiváltó okai összetettek…

Időközben az EgerHírek a sziklaomlás kiváltó okairól kérdést intézett az omlással érintett terület vagyonkezelőjéhez, az Egererdőhöz. Az ok-okozati összefüggéseket átértékelő válasz így hangzik:

„A felelősségi viszonyok tisztázása és a további szükséges teendők meghatározása szakvélemény bekérésére került sor. A szakértői anyag megállapításai szerint a sziklaomlás emberi tényezőre nem vezethető vissza, okozója elháríthatatlan külső tényezők összesége (vis major). A helyzet tisztázását követően indikatív ajánlatokat kértünk be szakipari vállalkozásoktól, a szakértői anyagban jelzett – a közút biztonságos megnyitásához szükséges – további műszaki teendők kapcsán.” (Nem tudni mikor állítják helyre a sziklaomlás miatt lezárt útszakaszt a Bükkben. EgerHírek 2021. 05. 12. https://www.egerhirek.hu/2021/05/12/nem-tudni-mikor-allitjak-helyre-az-utat-a-bukkben/kozlekedes/egerhirek)

Bővebben…

Egy ős(i)erdő fragmentuma Tiszaújváros határában – 2.

Erdőtervezés előtt II. Rákóczi Ferenc erdejében

A Tisza hullámterében fekvő, európai közösségi oltalom alatt álló „Tiszaújvárosi ártéri erdők” (Natura 2000 terület azonosító kódja: HUBN22096) mind természeti, mind kultúrtörténeti értékekben gazdag, unikális terület. (Az állami tulajdonban lévő erdőterület vagyonkezelője az Északerdő Zrt. – ezért akár ezt az alcímet is adhattam volna bejegyzésemnek, hogy „Erdőkezelés előtt az Északerdő Zrt. erdejében”. Azzal a megjegyzéssel, hogy valójában az erdő nem az Északerdő Zrt. tulajdona, hanem a nemzeté, az állami/kincstári tulajdonban lévő erdészet „csupán” vagyonkezelői szerződés és sok-sok jogszabály mentén gondozza, ápolja, fenntartja azt. Mellesleg gazdálkodik is rajta, vele, benne… Ami igen nagy felelősség.)

Ugyanakkor, mint azt az „Egy ős(i)erdőfragmentuma Tiszaújváros határában” című bejegyzésemben (Lithosphera c. honlapom bejegyzés időpontja: 2020. 09. 20.) jeleztem, a Tiszaújváros 22B, 23A és 23P erdőrészletek veszélyeztetett élőhelyek: a nagy folyók menti tölgy-kőris-szil ligeterdők utolsó foltjai (Natura élőhely-kód: 91F0). A 20. század második felében ültetett nemesnyárasokkal fragmentált „Kisfaludi-erdő” a hajdani Rákóczi-birtokot képező Ónodi-uradalom területén lévő legelőerdők, fáslegelők és az ún. „lábaserdők” utolsó hírmondói, ezért tájtörténeti, történelmi jelentőségük is felbecsülhetetlen. Történeti tény, hogy II. Rákóci Ferenc fejedelem államszervező szabadságharca alatt – a tokaji és miskolci tartózkodásai során – maga is többször vadászott ezekben az erdőkben.

A Kisfaludi-erdő a II. katonai felmérésen (forrás: https://www.arcanum.hu/hu/mapire/)

Az alábbiakban – építve a Lithosphera c. honlapom tartalmára – felvázolom, hogy ■miért is lett Natura 2000 terület a három ominózus erdőrészlet (mintegy kompenzációképpen egy hozamvezérelt gondolkodás következtében letermelt védett erdő okán); ■mi a Kisfaludi-erdő tájtörténeti, kulturális jelentősége; ■milyen erdőgazdálkodási tevékenységek zajlottak az elmúlt évtizedekben a teljes területen, illetve az elmúlt hónapokban a 22/B erdőrészletben; ■valamint néhány javaslatot fogalmazok meg az éppen esedékes körzeti erdőtervezés elé.

A “Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület erdőrészletei az Erdőtérképen (forrás: http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ )

Famatuzsálem a 23/P erdőrészletben

Bevezetésképpen még annyit: a Kisfaludi-erdő huszadik századi történetének áttekintése, az erdőhasználat vázlata, az erdő struktúrájának, állapotának jelentős változásai rávilágítanak a hazai erdőgazdálkodás válságára. A Kisfaludi-erdő esete jól példázza a „fatermesztés tartamosságát biztosító vágásos erdőgazdálkodás” fenntarthatatlanságát, a hozamvezérelt faanyag-központú gondolkodás, üzemtervezés, erdőtervezés korlátoltságát.
Bővebben…

A vörös-kői időszakos karsztforrás – egy betegség tünete

Őszi természeti csoda és ami mögötte van

A közösségi médiában és a hírportálokon felröppent a fotókkal illusztrált hír: „működik a Vöröskői-alsó-forrás”! (2020. október 17.) Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően szökőkútszerűen tör föl az időszakos karsztforrásból a víz. De jó, ha tudjuk, hogy ezt az őszi természeti csodát, földrajzi jelenséget nem csak a rengeteg esőnek köszönhetjük, hanem a Bükk hegységben (a Bükk-fennsíkon és környezetében, azaz a karsztforrás vízgyűjtő területén) hosszú évtizedek óta folytatott tartamos erdőgazdálkodásnak is.

A Vöröskői-alsó-forrás a kora tavaszi időszakban, amikor a működése rendben van (rendjén való)…

Bővebben…

Egy ős(i)erdő fragmentuma Tiszaújváros határában – 1.

Az egyik utolsó keményfás ligeterdő

A Tisza mentén ma már ritkaságnak számítanak a keményfás ártéri erdők. A Tiszaújváros 22/B erdőrészlet a „Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület (HUBN22069) alig több mint 10 hektáros része ilyen keményfa ligeterdő (Á-NÉR: J6). Ráadásul a kocsányos tölgyek és a magas kőrisek átlagos kora közelíti a 120 évet! Hasonló habitust mutat még a 23/A és a 23/P erdőrészlet. A többi szomszédos erdőrészlet ültetvény jellegű nemes nyaras…

A bejárt útvonal és a felvett pontok ábrázolása a Goggle Earth Pro térképen

A „Tiszaújvárosi ártéri erdők” Natura 2000 terület erdőrészletei az Erdőtérképen (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ )

Bővebben…

Örökerdő?

(Erdőkórbonctan — 1.)

Hogyan teljesül a kincstári vagyonba tartozó erdők esetében az „Erdőtörvény” 10 § (1) bekezdésében kötelezően meghatározott örökerdő-arány? Egyáltalán van ennek jelentősége? Vajon az arányszámokat mi alapján határozták meg?

Bővebben…

„Járt erdők” nyomában

A mátrai erdők története a hagyományos erdőhasználat tükrében – a gyöngyösi és a gyöngyössolymosi erdőbirtokok példáján (Lithosphera–II.)

Kulcsszavak: hagyományos népi erdőhasználat/erdőgazdálkodás, erdei legeltető állattartás, „tilalmas erdő”, földközösség, szabad használati jog, birtokelkülönözés, üzemterv, faanyagtermelés, „járt erdő”

A gyöngyössolymosi fáslegelő és a mögötte lévő hajdani legelőerdő a Tarma-tetőn (Fotó: Kozma Attila)

Bővebben…

Tájseb a Tar-kőn

Esettanulmány egy véghasználatról és a fogalmi tisztázatlanságról (Lithosphera–I.)

Tisztelt Hozzászólók! Nagyon sok kérdést, építő-jellegű véleményt kaptam, amelyekre igyekszek válaszolni, de türelmet kérek. A közös ügy miatt is köszönöm az érdeklődést! B. Cs.

A Bükki Nemzeti Park területén található Szilvásvárad 58D erdőrészlet története a WWF honlapján megjelent híradás a hivatásos és közösségi médiában egyaránt nagy visszhangot keltett.

A „Szilvásvárad 58D erdőrészlet” jelű tájsebe madárnézetből

A közfelháborodást kiváltó véghasználat során (amit jelenlegi állapotában nyugodtan minősíthetünk „tarvágás”-nak is) az Egererdő Zrt. – közleménye szerint „a természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon” – 2018-ban letermelt egy fokozottan védett területtel érintkező idős bükköst.

Élt 180 évet…

Bővebben…

Exogén vagy endogén eredetű a tó-hegyi kráter(szerű struktúra)?

Feltevés az egerbaktai lápmedencék keletkezésével kapcsolatban

A hegy- és dombvidéki lápjaink alapvetően földcsuszamlással, ún. suvadással kialakult mélyedésekben találhatók. Vízutánpótlásuk általában talajvízből, szivárgó vagy áramló vízből, illetve csapadékból történik. Az Egerbakta határában megbújó „Baktai-tavak” néven ismert tőzegmohás láp(ok) esetében is így gondolták ezt. A területet felépítő kőzeteket és a felszínalaktani jellemzőket megvizsgálva azonban egy ettől gyökeresen eltérő keletkezést valószínűsítek a tómedencéket illetően.

1. kép – Egerbakta, Baktai-tavak (Felső-tó)

Bővebben…

A Bükk időszakos karsztforrásairól

Tavaszonként újra aktívak az időszakos karsztforrások

Általában márciusban kezdik meg működésüket a Déli-Bükk az év nagy részében inaktív karsztforrásai, a Vöröskői-alsó-, a Vöröskői-felső-, a Fekete-leni és az Imó-kői-forrás. Ezeken a pontokon hatalmas mennyiségű víztömeg jut a felszínre, két helyszínen igen látványos módon. A Vörös-kő alatti forrás szökőkút-szerűen, mintegy 1,5-2 m magasra tör föl, az Imó-kő közel 40 m magas függőleges sziklafalának aljában pedig barlangból zúdul ki a percenként több ezer liter mennyiségű kristálytiszta víz.

A Vöröskői-alsó-forrás

Bővebben…

A hajdani Szőlőskepuszta promontóriuma (Mész-hegy, Nyerges-tető)

Szőlőhegyek Eger határában

Történeti táj – Tájrégészet. Eredmények és perspektívák a magyarországi tájrégészeti kutatásban. Magyar Tudományos Akadémia, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Régészeti Intézet (Konferencia: Budapest 2017. november 6-7.) Absztrakt

Örökségünk védelme és jövője 4. KERTEK – tudományos konferencia. 2018. február 8-9. Dobó István Vármúzeum, Eger. Program

Baráz Csaba (2018): A hajdani Szőlőskepuszta promontóriuma. Régi szőlőhegyek maradványai és a bükkaljai kőkultúra emlékei a Bükkalján. In H. Szilasi Ágota (szerk.): Örökségünk védelme és jövője 4. – Kertek c. tudományos konferencia tanulmánykötete.(Studia Agriensia 37.) Eger 95–105. Tanulmány

A Mész-hegy és a Nyerges-tető látképe délnyugat felől. (1964. 05. 06.) Mihály Péter hatvanas és hetvenes években a Mész-hegy és a Nyerges-tető területén készített fényképfelvételei megörökítették az akkor még élő – de mára már eltűnt – hagyományos tájművelési módokat, bemutatják a hajdani felszínborítási típusokat, a mozaikosan elrendeződő kerteket (szőlőket, gyümölcsösöket), erdőket, gyepeket (legelőket és kaszálókat), a szántóföldi parcellákat, valamint a kaptárköveket és a riolittufába faragott bújókat, egyéb sziklahelyiségeket.

Bővebben…

A Déli-Bükk (inaktív és fosszilis) forrásbarlangjairól

A Pazsag-völgy völgyfőjében, a Nagy- és Kis-Kő-hát alatt, ahol az agyagpala-térszín (jura Lökvölgyi Formáció) érintkezik a Bükk-fennsíkot felépítő mészkőformációval, számos barlang található. A két bejárattal rendelkező Kőháti-barlang (amit Dancza János Ravasz-liknak nevezett) és az Ilus-kúti-barlang (helytelenül: zsomboly) horizontális kiterjedésű vízvezető járatok összessége, a Meander-barlang viszont vertikális kiterjedésű akna-jellegű kürtő. Ezek tehát különböző genetikájú barlangok. Az alábbiakban a Meander-barlangot (és az Esztáz-kői-barlangot) veszem górcső alá – felvetve jelentőségüket a Bükk harmadidőszaki felszínfejlődésében.

Bővebben…

Jeles fák

Hagyásfák, faóriások, famatuzsálemek, böhöncök – letűnt korok tájművelésnek utolsó tanúi. Különlegességük nemcsak a méreteikből (törzskerület, magasság) vagy éppen korukból fakad, hanem a történetükből. Ezért különlegesek, egyediek, jelesek. A jeles fák lehetnek jellel ellátottak (mint amilyenek a képesfák, Mária-fák), avagy ők maguk a jelzők (határjelölők vagy éppen jeles események, csodás történések emlékei). Van olyan fa, amelyhez szakralizáló hagyomány fűződik és van olyan, amely a hajdani organikus világ máig megmaradt tanúja. 
A jeles fák – így vagy úgy – kiemelkednek a növényvilágból: nem csupán társulásalkotó egyedek, nem csak egy-egy növányfaj képviselői. A jeles fa nem csupán élőlény, hanem géniusz, entitás. (Mint ahogy az erdő sem csupán faanyagtermesztő hely.) A hagyásfák a régi (szerves műveltségű) ember és a természet hajdan harmonikus viszonyának utolsó fennmaradt képviselői. Általuk üzen a múlt… Kérdés, hogy megértjük-e az üzenetet?

A zsennyei “Ezeréves tölgy” 2004. 08. 03-án még méltóságteljesen állta az évszázadok viharait. 2006 tavaszán azonban szétszakadt az ország legöregebb, leghatalmasabb kocsányos tölgyének (Quercus robur) robusztus törzse. Az élete teljében 1020 cm törzskerületű, 23 m magasságú faóriás összeomlott, a Pro Natúra-díj “modellje” elpusztult…

Bővebben…

Hajdani fáslegelők nyomában – Déli-Bükk, Bükkalja

Ezzel a címmel a Bükk-vidék (különös tekintettel a Déli-Bükk és a Bükkalja) ma még fellelhető, beazonosítható hajdani fáslegelőit, legelőerdő-részleteit (sok esetben már csak azok beerdősödött, cserjésedő maradványait) mutatom be.

Magyar szürkemarha-gulya a Cserépi-legelőn (Hideg-kút-laposa, Cinegés)

A Déli-Bükk és a Bükkalja fáslegelő–legelőerdő fragmentumai (kutatási területek)

Az ember az őskőkor óta járja az erdőt: eleinte csak gyűjtögetett és vadászott benne, a neolitikum óta viszont egy komplexebb használat révén (át)alakította azt. A Kárpát-medence belső területein mindenütt ún. „járt erdők” voltak, amelyek az ember és a természet viszonylag harmonikus „együttélése” („együttműködése”) következtében jöttek létre – és amelyek elsődleges rendeltetése az újkorig nem a faanyag-igény (tüzifa, épületfa stb.) kielégítése volt, hanem az élelemszerzés, a különböző haszonvételek, az állattartás, a legeltetés.  (Vadonnak azok a Kárpátok hegyvonulatain, az összefüggő, hatalmas montán bükkösök és a fenyvesek tekinthetők, ahová csak vadászni járt az ember.)

A járt erdők között is a legelőnek, kaszálónak alkalmas tölgyeseket becsülték legtöbbre. A tölgy nemcsak makktermése miatt volt értékes a legeltető állattartó gazdaságok számára. A természettől ritkásan növő tölgyfák alatt elég dúsan terem a fű, s azt a lombos árnyékban nyáron sem égeti ki a nap. A tölgyes erdő a füves tisztásaival … egész éven át legelőnek használható, legeltetéstől megkímélt részei pedig kaszálónak is alkalmas. Tölgyes erdőkben a gulyák, ménesek élelmet találtak akár egész éven át. Sok településről jegyezték fel a 17–18. században, hogy legelője, kaszálója nincs, csak az erdőben.” (Magyar néprajz I.1. Táj, nép, történelem. Budapest 2011)

A Kárpát-medencére, a magyarságra jellemző hagyományos erdőhasználat, népi erdőgazdálkodás lényegét, rendszerét – az organikus tájművelés ethoszát – a néprajzi kutatások tárták fel. A „járt erdők” (a ligetes-fás erdők,  legelőerdők és hagyásfás legelők) utolsó fragmentumai (sok esetben beerdősödött, degradált foltjai) még néhány helyen fellelhetők hazánkban. A Bükkben, a Bükkalján és a Bükkhát területén megtalálható, beazonosítható legelőerdő-fáslegelő-komplexek hajdanán zónába rendeződtek, a hegységet körbevevő települések és a Bükk-fennsík (Központi-Bükk) között övezetet alkottak! Ezekkel a bükkvidéki legelőerdőkkel, fáslegelőkkel (az erdei pásztorkodással) kapcsolatos kutatásokról, felmérésekről számolok be ezen a folyamatosan bővülő tartalmú webhelyen.

Hajdani fáslegelők nyomában – A Lófő-tisztás

A 18. századi „erdőirtások” nyomán kialakított Lófő-tisztás jelenleg nyílt gyepterületek, legelőerdő-részletek és beerdősödött fáslegelők (valamint ültetett „erdők”) mozaikjából álló tájrészlet. A diósgyőri koronauradalom hajdani területén található hagyásfás „irtásrét” létrejöttét az erdei iparok, fennmaradását pedig az összuradalmi birtokpolitika és az erdei állattartás jelentős szerepe tette lehetővé.

Tanulmány a Lófő-tisztás tájtörténetéről:

A Lófő-tisztás egyik legidősebb bükk hagyásfája saját újulatának gyűrűjében – „kintről”

Bővebben…

Tájsebek és a „fenntartható erdőgazdálkodás”

Esettanulmány a „természetszerű” erdőkép eltüntetéséről és a folyamatos erdőborítás („fenntartása melletti erdőgazdálkodás”) ideák szintjén történő megrekedéséről. A felsőtárkányi erdészet által vagyonkezelt jónéhány erdőrészlet sok-sok részletéről, valamint egy elhúzódó (vagy éppen végleg elillanó) paradigmaváltásról –  a „folyamatos erdőborítás” ellehetetlenítéséről, az erdei életközösségek elpusztításáról… a Bükki Nemzeti Parkban.

Kulcsszavak: tarvágás, fokozatos felújítóvágás, folyamatos erdőborítás, erdőtörvény

Hol az erdő? Kilátás a Felsőtárkány 115/D erdőrészletéből. Háttérben a Fekete-len nyugati oldala (140/a és 140/B erdőrészletekkel

Bővebben…

Ismeretlen barlang (sziklaszentély) a Bükkben!

Barlangszentély (?)

A Triangulum-barlang. A – függőleges felületű kőlap; B – kőtömbökkel betömedékelt járat (breccsás zóna?); C – megbillent négyzetes kőtömb (oltárkő?)

A legjobb tudásom szerint ez idáig ismeretlen (tehát sem a természetvédelemért felelős minisztérium Országos Barlangnyilvántartásában, sem a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közhiteles barlangnyilvántartásában nem szereplő) barlangot találtam a Bükkben. A felfedezés az Őr-kő előterében lévő Oltár-kő (megalitikus kőemlék, őskori menhir) kapcsán elvégzett kontrollméréseknek köszönhető. (Bővebben: Megalitikus emlék a Bükkben)

Kilátás az Oltár-kőről (Háttérben a Hegyes-kő)

A bejárt útvonalak és a felvett pontok, valamint az eddig nyilvántartásba vett barlangok térképe (szerk.: Baráz Csaba)

Bővebben…

Megalitikus emlék a Bükkben

(Jeles kő az Őr-kő alatt. Egy több mint fél évtizedes kutatásra emlékezve)

A Bükk-fennsík nyugati elvégződésén, az Őr-kő sziklafalának előterében, nem messze az Őrkő-háztól található az Oltár-kő nevű földrajzi hely. Ugyanitt, az erdőben egy közel négy méter magas (és négy méterszer másfél méter alapterületű), a környezetéből élesen kimagasló sziklataréjra bukkanhatunk, amely véleményem szerint egy őskori sztélé, azaz emberek által felállított kőtömb. Ez a magányos szikla tehát – nagy valószínűséggel – hazánk egyetlen in situ helyzetű őskori kő-sztéléje, azaz egy több ezer éve álló menhir!

Oltár-kő. A névadó kő-sztélé

A menhir nyugat felől

Bővebben…

From the Devil’s towers to the rocks with horse-shoe tracks

Marked stones and places of fable in the Mátra Forest (NE-Hungary)

(Written and compiled by: Csaba Baráz, Gábor Kiss)

Marked stones, places of fable are rock formations, other geological, geomorphologic and hydrologic formations or geographical places that are related to some kind of sacral tradition (local legends, origin myths), or that were transformed or carved due to the spiritual or religious inspiration of human beings, bearing the traces of the mankind’s non-profane forming activities. Marked: labelled, tagged; or figuratively: special, remarkable, unique. Those sacral (sacred, holy, heaven-born), cultic (linked with religious activities), or magic (entrancing, enchanting, in some cases satanic, witching) landforms, rock formations, archaic stone structures, stone recessions (rock chambers, cellar, cabins) are classified as such that – according to the traditions – transmit the message (or impact) of powers above the level of common, everyday existence.

The idol rocks of Sirok (Photo by: Cs. B.)

Legends, myths connected to given natural features, landscape elements – as, for example, the motive of lapidifying – mean more than notions inspired by the form and their origin can be traced back to deeper reasons: the manifestation of this more hidden effect is the so-called genius loci, i.e. the spirit of the place. Marked geographical places present in the folklore, or in literature, geological formations, landforms with origin myths, and place-names with reference to certain ceremonies, some kind of sacrament, or cultic practises basically represent the sacral dimensions of the landscape (metageography) (Baráz, Cs. 2002/a).

The cinder cone of the Ördögtorony (Devil’s tower) stands at the side of the Mész-tető (Photo by Cs. B.)

A broader definition of marked stones and places of fable, beyond the sacral level, also includes the profane landscape elements and local legends related to everyday life, economic activities, scientific research, as these geographical locations may also be part of our cultural heritage.

Marked rocks and places of table in the Mátra Forest (Hungary)

Bővebben…

Sziklaoltár a Tarna fölött

A Mátra és a Bükk vidékének legismertebb, legnevezetesebb erődítése a Tarna völgye fölé magasodó siroki vár, amelynek története e táj történelmét is reprezentálja. A sziklás hegyormon omladozó rom megkapó szépségét bizarr kőtornyok, tufából kipreparálódott „kőgombák” fokozzák. A több méter magas „kőbálványok” mögött egy lefaragott tetejű sziklatömb – kitűnő kilátóhely – magasodik: a Törökasztal. Terméskőbe vésett tálalakú mélyedései, csatornái évszázadok óta némán őrzik titkukat: vajon kik, mikor és milyen célból alakították ki azokat? Mennyiben függnek össze a várral, annak történetével? Beilleszthetők-e a Tarna völgyében található szakrális elemek együttesébe?

A siroki vár és a bálványkövek látképe (képeslap a 20. sz. elejéről)

A vár és a sziklafolyosók

A meredek sziklafalakkal övezett hegytetőn emelkedő építmény két részből áll, egy felsőből, amely a sziklacsúcsra épült s eredetileg belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú vár volt, valamint az alsó várból, melyet két óolasz rendszerű bástya erősített meg.

A siroki vár alaprajza Kovács Béla nyomán. A – alsó vár; B – sziklavár; C – szálkőzetből kifaragott kapuszerű struktúra; D – sziklába vágott árok; E – kút; F – „mulató”; a – sziklafolyosók; b – kazamata; c – kőfülkék

Bővebben…