Eltitkolt erdő

Egy 19. századi legelőerdő és fás legelő maradványa Egercsehi határában

A lombos erdőkben végzett legeltetés az államalapítástól egészen a huszadik század elejéig országos gyakorlat volt, amiről történeti források, tanulmányok garmadája tudósít. A hagyományos állattartás, az erdei legeltetés (és makkoltatás) révén az ember (a pásztor és a faluközösség együttesen) egy átmeneti tájtípust, illetve egy mozaikos, diverz tájképet alakított ki. A legelőerdő (még erdő) és a fás legelő (már gyep) organikus tájművelés (több mint tájhasználat) eredménye. Végtelenül sérülékeny társulásról van szó: hajdan a túllegeltetés, az intenzív állattartás a legelőerdő kikopárosodását, sok esetben az erdő teljes eltűnését okozta, napjainkban pedig a legeltetéses állattartás visszaszorulása a fás legelők becserjésedését, beerdősödését, degradációját vonja maga után.

Mivel a dombvidék sovány földje nem volt alkalmas szántóföldi művelésre, éppen csak a saját szükségleteit kielégítő mennyiségű gabonát tudták kicsikarni belőlük, ezért a palócság inkább állattenyésztéssel foglalkozott, mint földműveléssel. Az Észak-magyarországi-középhegység nagyobbrészt erdővel borított hegy- és dombvidékén pedig alapvetően erdei pásztorkodást folytatott az itt élő palócság.

Az alábbiakban egy olyan erdőfoltot mutatok be, és vázolom fel tájtörténetét, amely erről a tradicionális tájhasználati formáról tanúskodik és amely a Bükk hegység északnyugati határát alkotó dombvidéken, Egercsehi határában maradt fenn napjainkig.

cimlap_img_6516___magas-hegyi-erdo

cimlap_img_2953___magas-hegyi-erdo

Erdő a Magas-hegyen

Egy erdő története

Az Eger-patak és a Villó-patak között elhelyezkedő dombvidéket Csornó-völgyi-dombvonulatnak neveztük el, mivel a kettős gerincű dombságra összefoglaló, a teljes területet lefedő földrajzi tájnév nem alakult ki. A Csornó-völgyi-dombvonulatot a Bükkháton lévő Hevesaranyos–Mikófalvai-medencedombság nevű kistáj részének tekintjük (a kistájkataszter tájfelosztása szerint az Észak-magyarországi-medencék középtájon, az Ózd–Egercsehi-medence nevű kistájon található).

A Csornó-völgyi-dombvonulat legnagyobb részén két település osztozik: Egercsehi és Mikófalva. A két falu határát, az Eger-patak és a Villó-patak közti dombvonulatot az I. és a II. katonai felmérések tanúsága szerint a 18. és a 19. században összefüggő erdő borította. A környezetétől elkülönülő, rétekkel és szántókkal övezett erdőtömb kiterjedése – a II. katonai felmérésen körülrajzolt erdő georeferált poligonja szerint – 808,5 hektár volt.

1_melleklet_csorno-volgyi-dombvonulat

A Csornó-völgyi-dombvonulat és a II. katonai felmérésen ábrázolt erdő

A Mária Terézia idején kezdődött és II. József uralkodása alatt befejeződött katonai felmérés kéziratos térképszelvényeihez készült táblázatos szerkezetű országleírásban Egercsehire (Csehi) vonatkozóan (XIX. oszlop, 13. szelvény) szintén találunk utalást a Csornó menti erdőre: „A környező erdők magas törzsű tölgy- és bükkfákból állnak”, „Mikófalvára az út egy magas hegyháton, erdőben vezet, csak szükség esetén járható.” Mikófalvánál pedig ez olvasható: „A mellette levő erdő tölgy- és bükkfákból áll.”

Egercsehi határában elsősorban juhtartás zajlott, nagyrészt erdei pásztorkodás formájában, amit az erdő jelenléte, illetve az erdőirtásokra vonatkozó adatok valószínűsítenek. Csehi története alátámasztja azt a tételt, hogy a palócság szántóföldjeit, rétjeit az erdőből hasította ki, a művelt, legeltetett, lakott területei alapjában véve irtványföldeken alakultak ki.

Mikófalva haszonvételeinek jelentős hányada is a 18. században a település határának nagy részét elfoglaló erdőből származott. Egy 1700-ból származó forrás arról ad tájékoztatást, hogy a Bekény Gábortól elkobzott földrészleten 3-400 sertést ellátó „makkos erdő” található. Egy évvel később, a nemesi faluban összeírt jobbágyok fejenként 7-8 sertéssel rendelkeztek. Az erdőben történő makkoltatásért az úrbéresek jelentős szolgáltatásokkal tartoztak földesuraiknak, ugyanakkor a kisnemesek is sertéstartásból éltek.

Tehát a katonai felmérések szelvényei, a II. József korabeli katonai leírás, de a néprajzi, birtoktörténeti adatok egyaránt dokumentálják az Egercsehi és Mikófalva közötti dombvonulat hatalmas, egybefüggő erdőtakarójának meglétét, amely napjainkra szinte teljesen eltűnt, a helyén fellelhető akácerdő-foltok és a hajdani tölgyerdők között nincs kontinuitás. Kivéve egy erdőfoltot, amely a közelmúltban került a természetvédelem látóterébe. Az idős, százötven, kétszáz éves hagyásfákat is magába foglaló erdős-ligetes terület 35,3 hektár kiterjedésű. A Magas-hegy déli oldalán, a hajdani Nagy-lápa-dűlőben fennmaradt erdőfolt zárt erdő, degradált legelőerdő, hagyásfás legelő, tisztás és nyílt gyepterületek mozaikja.

7_melleklet_ii_katonai_felmeres_erdo

A II. katonai felmérésen még szerepel a Csornó-völgyi-dombvonulatot borító erdő

Fontos tanulsággal szolgál Egercsehi 1863-ban készült „Csehi Ördögfalva pusztával katasteri község vázlata” című kataszteri felmérésének és a mappában lévő kataszteri térképnek az összevetése. Míg a térkép – megegyezően a nagyjából egykorú II. katonai felméréssel – egyértelműen erdő felszínborítást ábrázol a XIX. (Magashegy), a XX. (Vigeny), a XXI. (Kastély) és a XXIII. (Nagy lápa) dűlők esetében, addig a táblázatban alapvetően legelő művelési ág (alárendelten szántóföld) van bejegyezve.

17_a_kep_e_csehi_ordogpuszta_kataszter_1861

Mikófalva határának 1863-ban készült kataszteri térképe

A Magas-hegyi-erdő az 1863-as kataszteri térképre vetítve

A Magas-hegyi-erdő az 1863-as kataszteri térképre vetítve

Néhány évtizeddel később „A Magyar Állam összes erdőségeinek átnézeti térképe” (1:360.000) 2. javított kiadása – melyet a Földmívelésügyi Minisztérium erdőrendezőségi osztálya készített az 1896. évi millenniumi kiállításra – már nem tünteti fel az Egercsehi és Mikófalva közti erdőt. A királyi erdőfelügyelőségi kerületek erdőterületeit ábrázoló erdészeti-közigazgatási térkép Bedő Albert államtitkár, országos főerdőmester utasításai szerint az erdő művelési ágban lévő, erdőgazdálkodás által érintett területeket mutatta be. (Első kiadása az 1885. évi Budapesti Országos Általános Kiállításra jelent meg „A Magyar Állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása” című munka mellékleteként.)

Húsz év alatt egy ekkora erdőterület nem tűnhet el nyomtalanul. A valós felszínborítás és a művelési ág szerinti besorolás közti ellentmondást a 18-19. század népi állattartásának, a legelőkérdésnek, valamint az erdők birtoklásának, jogviszonyának, hasznosítási módjainak feltárása oldja fel.

Birtokelkülönítés és legelőhiány

Mária Terézia uralkodása alatt a nyugat-európai joggyakorlathoz igazodóan, az ún. úrbérrendezés révén megváltozik a tájhasználat, a földhasznosítás módja: a jobbágyokat megfosztják az erdők, gyepek, vizek addig szabad művelésének jogától. Az úrbérrendezésig – pontosabban az 1853.évi úrbéri pátenst megelőzően – ugyanis a faluközösségek választott önkormányzata alkotta meg azokat a szabályokat, amely szerint a falut és határát – az erdőket, vizeket, legelőket, mezőket, szántókat, szőlőket – a közösség tagjai egyenlő joggal használhatták.

A földesúr és a jobbágy közötti jogviszony egységes országos szabályozása, az úrbérrendezés 1767 és 1774 között zajlott le. Az úrbérrendezés – bár elsődleges célja az állami adóalap, a jobbágytelek szabályozása és védelme volt, amit a jobbágytelkek felmérése, az úrbéresek és birtokállományuk felmérése előzött meg – a tájművelés és a birtokszerkezet alapvető átalakulását eredményezte.

Az úrbérrendezés és az 1836. évi VI. törvénycikk, amely lehetőséget adott az erdők és legelők vonatkozásában a földesúri és községi területek elkülönítésére, valamint az 1853. évi úrbéri pátens (amely kötelezővé tette az erdők és legelők elkülönítését) megszüntette a tradicionális magyar földközösséget.

A 19. században a birtokviszonyok és a gazdaság óriási változáson ment át, az ősi állattartási szokások viszont megmaradtak. A legeltethető területek csökkentek (egyrészt a legelőállatok taposása, másrészt a gabonakereslet miatt feltört legelők miatt), holott az állatállomány növekedett. Az állattartók a legelők „apadása” miatt még erőteljesebben fordultak az erdők felé: az erdei legelőtilalom hiányában az új irtásokban látták a probléma megoldásának eszközét. Ezzel párhuzamosan az ipar fellendülése miatt robbanásszerűen megnövekedett a fakereslet is, ezért az erdők már nemcsak erdei legelővel, hanem fatermékekkel is kellett, hogy szolgálják a gazdaság igényeit.

Az erdők pusztításának megakadályozásáról szóló 1790/91. évi LVII. törvénycikk utáni 1879-es erdőtörvény (1879. évi XXXI. törvénycikk) hivatott megmenteni a kíméletlen használat miatt romlásnak indult erdőket. A legeltetési tilalmak következtében felerősödtek az állattartók ellenérzései az erdőtörvény, az erdőgazdálkodás, sőt egyáltalán az erdő iránt.

Az Egercsehi és Mikófalva erdeiben lévő közlegelők sorsának rendezése, valamint a legelőhiány megoldása – egyáltalán a tulajdonjogok tisztázása – miatt, a kisnemesek javaslatára az 1829–1830. években lefolytatták a földrendezést, vagy regulációt. A jobbágyfelszabadítás után, az 1853. évi úrbéri pátens előírásainak megfelelően vidékünkön is felállt az úrbéri törvényszék, amely kivizsgálta, eldöntötte az úrbéres telkek, zsellérhelyek mennyiségét, az irtásföldek, maradványföldek tulajdonjogát, valamint a volt földesurak és egykori jobbágyok korábban közösen használt erdőinek és legelőinek elkülönítését. Az elkülönözési és tagosítási eljárások során az állattartásból élő lakosok a felszínborítás szerinti erdőket művelési ág szerint jegyeztették be, eltagadva az erdők létezését. A legelőhiány azonban egyre erőteljesebb.

Téglás Károly, magyar királyi erdőmester 1902-ben az Erdészeti Lapokban elismeri a legelőbővítés szükségességét, méghozzá az erdőterület rovására. Fontosnak tartja az erdőgazdasági üzemtervek felülbírálatát: a mellékhaszonvételeken felül részletesen szabályozni kívánja az erdei legeltetést és a legelőerdők gondozásának módjait is a (főleg kincstári tulajdonban lévő) legelőerdők, illetve fás legelők üzemrendezése révén. Az erdei legeltetést az 1961. évi VII. törvénnyel tiltották be, ezáltal ez a tradícionális tájművelési, tájhasználati mód végleg ellehetetlenült.

Legelőerdő, fás legelő (A Magas-hegyi-erdő)

Bartus Petra természetvédelmi mérnök hallgató (Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) szakdolgozatához kapcsolódóan vizsgálta a Bükkben lévő Lófő-tisztáson és az Egercsehi határában található Magas-hegyi-erdőt rejtő Csornó-völgyi-dombvonulaton az erdő és a gyep egymáshoz való viszonyának, arányának alakulását – egy napjainkra eltűnt hagyományos tájhasználati mód, az erdei legeltetés tér- és időbeli változásainak tükrében. (A Lófő-tisztás történetének vázlata a Zöld Horizont 2016. 1. számában olvasható.) A vizsgálatok során az alábbi eredményekre jutott.

15-_kep_img_3379

A hajdani legelőerdő részlete

A Nagy-lápa-dűlőben napjainkig fennmaradt 35,3 hektár kiterjedésű erdős tájfolton belül a 2002-es erdőtervezés 11,98 hektár, a 2013-as erdőtervezés pedig már 17,11 hektár erdőterületet érintett. Ebből mindösszesen 6,58 hektár tartozik erdő művelési ágba (az 5/E, az  5/H és az 5/I erdőrészlet), a többi legelőként van nyilvántartva. Az erdőtervezett területből 5,61 hektár kezelhető vágásos üzemmódban, a fennmaradó 11,5 hektár faanyagtermelést nem szolgál, azaz teljes korlátozás vonatkozik az erdőrészletekre (talajvédelmi rendeltetés).

A fás legelő kezelése jelenleg kaszálással történik

A fás legelő kezelése jelenleg kaszálással történik

Az erdőtervezett terület faállománytípusa molyhos tölgyes – cseres. Leginkább molyhos tölgy (3,95 hektár területen), cser (4,17 hektár) és alárendelten kocsánytalan tölgy (0,40 hektár) alkotja a faegyedek többségét. Az 5/E az 5/G és az 5/J erdőrészletekben negyed évszázaddal ezelőtt sajnos megjelent az akác (4,46 hektár területen).

Idős tölgy a Magas-hegyi-erdőben

Idős tölgy a Magas-hegyi-erdőben

A tölgyek átlagkora 73-61 év között van, a hagyásfák, illetve a hajdani legelőerdő maradványegyedei azonban 150-250 évesnek becsülhetők. A szakmai gyakorlat idején és a szakdolgozat elkészítése során 2016. áprilisa és 2016. szeptembere közt több mint 200 db hagyásfát, jellegfát mértünk fel, amelyek mellmagassági  törzskerülete  200-260 cm között változik. Van azonban néhány 300 cm fölötti törzskerületű egyed is (14 db, a legnagyobb törzskerület 420 cm). Ezek a hagyásfák a II. katonai felmérésen feltüntetett erdő élő tanúi.

A famatuzsálemek közül többnek szabályos lombkoronája van, tehát másfél évszázada szabadon álltak-állnak, azaz egy hajdani fás legelő maradványai. A legidősebb generáció tagjainak nagyobb része azonban szabálytalan, aszimmetrikus lombkoronával rendelkezi, ami a zártabb legelőerdőben történt növekedésüket valószínűsíti.

Kidőlt holtfa állapotú hagyásfa törzskerületmérése

Kidőlt hagyásfa törzskerületmérése

16_kep_img_3338

Hajdani hagyásfák és becserjésedő környezetük

26_b_kep___magas-hegyi-erdo_hagyasfakkal

A Magas-hegyi-erdő felszínborítási típusai és a felmért hagyásfák

A fás legelők záródása 5–50%. A felhagyott, cserjésedő fás legelők hagyásfái között megjelennek a fiatalabb fák is, ezért a lombkorona is zártabb lesz. A 2016 nyarán Bartus Petrával elvégzett vizsgálatok és felmérések alapján megállapíthatottuk, hogy a Magas-hegyi-erdőnek (a 35,3 hektáros területnek) 20,1 hektár kiterjedésű része tekinthető fáslegelő-maradványnak (56,94 %). A Magas-hegyi erdő ritkás, ligetes erdőfoltjai összesen 6,8 hektár területet alkotnak (19,26 %), melyek legelőerdő habitusát mutatják: ezek záródása 50–80 % közötti. A nem legeltetett erdők cserjésednek és fiatalabb faegyedekkel betöltődnek, ezért záródásuk elérheti a 100 %-ot is. A Nagy-lápa-dűlő felszínének tehát 76,2%-a a hajdani pásztorkodás színteréül szolgáló „járt erdő” – mára átalakult (becserjésedett, záródott) – maradványának tekinthető, mondhatni „reliktumerdő”. A fennmaradó 23,79% egy része teljesen nyílt gyep, másik része záródott, fiatal erdő (amit az akác erőteljes térhódítása jellemez).

A vizsgálati terület felszínborítás-típusai a 2005-ös légifelvétel és a terepi megfigyelések alapján

Magas-hegyi-erdő felszínborítási típusainak és erdőtervezet területének határa a 2005-ös légfelvételre vetítve

Magas-hegyi-erdő felszínborítási típusainak és erdőtervezet területének határa a 2005-ös légfelvételre vetítve

felszínborítás terület (ha) terület (%)
zárt erdő (x, y, z) (záródás 80–100 %) 3,1 8,78
legelőerdő-maradvány (A, B, C, D, a, b, c) (záródás 50–80 %) 6,8 19,26
fás legelő (Q) (záródás 5–50 %) 20,1 56,94
nyílt legelő (1, 2) 5,3 15,01
összesen (Nagy-lápa-dűlő) 35,3 100

Felhasznált irodalom

  • Andrásfalvy Bertalan (2004): Hagyomány és környezet. Az elkülönözés és arányosítás következményei. História XXVI. évfolyam 5. szám. 2004. 19–20.
  • Bakó Ferenc (1965): Mikófalva. Az Egri Múzeum Évkönyve 3. 181–243.
  • Bakó Ferenc (szerk.) (1989): Palócok I–II–III–IV. Eger
  • Baráz Csaba (2014): Alacsony középhegységek a Bükk ÉNy-i előterében (Vajdavár-hegység, Upponyi-hegység). In Diczházi István – Schmotzer András (szerk.): Apoka. A Heves–Borsodi-dombság és az Upponyi-hegység élővilága. Eger. 7­–16
  • Bartus Petra (2016): A tájhasználat változásai a Bükkben. A Lófő-tisztás példáján (a 18. századtól napjainkig). Tájgazdálkodás, tájtermelés; hungarikumok és helyi értékek a mezőgazdaság területén – történeti áttekintés. XI. tájtörténeti konferencia 2016. június 30 – július 2. Gyöngyös. Poszter szekció
  • Csiffáry Gergely – B. Huszár Éva (1999): Heves megye II. József-kori katonai leírása (1783-1785). Eger
  • Fényes Elek (1851): Magyarország geographiai szótára. I-IV. PestGuszlev Antal ­– Zentai László (2000): A tájfutótérképek nemzetközi szabványa. Budapest
  • Havassy Péter (1989): A palóc centrum falvainak gazdasága és társadalma a XVIII. században. In Bakó Ferenc (szerk.): Palócok II. Eger, 7–87.
  • Járási Lőrinc (2002): Kincstári és uradalmi erdőgazdálkodás. A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Eger, 455–466.
  • Paládi-Kovács Attila (2010): A keleti palócok pásztorkodása. Debrecen
  • Paládi-Kovács Attila (2011): A magyar nép természeti környezete. In Magyar Néprajz I.1. Táj, nép, történelem (Szerk.: Paládi-Kovács Attila – Flórián Mária). Budapest, 213–292.
  • Petercsák Tivadar (1992): Az erdő az Északi-középhegység paraszti gazdálkodásában (XVIII-XX. század). Studia Folkloristica et Ethnographica 30. Debrecen
  • Petercsák Tivadar (2000): Paraszti közbirtokosságok, legeltetési társulatok Heves megyében. Agria XXXVI. 241–278.
  • Petercsák Tivadar (2002): Népi erdőbirtoklás és erdőhasználat. In Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Eger, 467–474.
  • Petercsák Tivadar (2008): A közbirtokosság. Erdő-és legelőközösségek Észak-Magyarországon. Debrecen
  • Soós Imre (1975): Heves megye községei 1867-ig. Eger
  • Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk.) (1984): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. Miskolc
  • Téglás Károly (1902): A legelőkérdés erdőgazdasági és közgazdasági szempontból. Erdészeti Lapok 41. évf. 10. füzet 1117–1142.

 Felhasznált térképi források:

  • Digitális Légifelvétel Archívum (DLA) (A www.fentrol.hu a Földmérési és Távérzékelési Intézet által üzemeltetett honlap, mely a távértékesítési rendszeren keresztül a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 3. § (1) bekezdés i) pontja szerinti adatbázishoz tartozó archív légifelvételeket az Fttv. 6. § (19) bekezdése alapján díjmentesen szolgáltatja a szintén FÖMI üzemeltetésében lévő geoshop webáruházon keresztül, valamint díj ellenében többletszolgáltatások értékesítését végzi.)
  • Katonai felmérések I. (1764–1784); II. (1806–1869); III. (1869–1887) Mapire rendszer, Arcanum Adatbázis Kft. (http://mapire.eu/hu/)
  • Légifelvételek (1959–2005) Földmérési és Távérzékelési Intézet (http://www.fentrol.hu/hu/)
  • Térképek Hungaricana rendszer (https://maps.hungaricana.hu/hu/)

 

Különös idők tanúi – Képek egy “határterületről”

A határterületekről, átmeneti tájakról és a metageográfiáról itt: http://lithosphera.hu/poganyoltaron/

A szakrális földrajzról itt: Baráz Csaba (2013): Metageográfia. A táj szakrális vetülete. Történeti Földrajzi Közlemények 1. évfolyam, 1-2. szám. 106-121.

 

img_6526

img_3008

img_3076

img_3064

img_3891

fa_2_b

fa_3_b

img_3797

Külső konzulensként gratulálok Bartus Petrának aki a SZIE természetvédelmi mérnök Bsc. hallgatójaként a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán 2016. november 23-án megrendezett Kari Tudományos Diákköri Konferencián a természetvédelem II. szekciójában “Fás legelő és legelőerdő történeti felszínborításának és tájhasználatának változásai a Bükk-vidéken” című dolgozatával és előadásával I. helyezést ért el, továbbá megkapta a Magyar Biológiai Társaság különdíját, valamint a Dékáni Különdíjat.

http://www.mkk.szie.hu/…/tudomanyos-dia…/tdk-2016-eredmenyek

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.