Jeles kövek

A jeles kövek, regélő helyek olyan sziklaalakzatok, egyéb földtani, felszínalaktani és víztani képződmények, földrajzi helyek, melyekhez valamilyen szakralizáló hagyomány (helyi monda, eredetmonda) fűződik, illetve amelyeket az ember hitbéli, vallási ihletettségből fakadóan átalakított, megfaragott, amelyek magukon viselik az ember – nem profán célú – formaalakító tevékenységének nyomait. Jeles: jellel ellátott, megjelölt; átvitt értelemben: különleges, kiemelkedő, egyedi.

Az alábbi bejegyzés a “jeles kövek” utáni kárpát-medencei (és Kárpát-medence “környékén”, elsősorban a Mediterráneumban és Kis-Ázsiában tett) barangolásaim didaktikus tanulságait (kutatástörténet, csoportosítás és tipizálás) és izgalmas eredményeit villantja fel. Ez utóbbit letölthető tanulmányok, valamint fotók segítségével

Jeles kő. A Dinnyés-kő a Per-kő oldalában (Kézdiszentlélek)

Jeles kő. A Dinnyés-kő a Per-kő oldalában (Kézdiszentlélek). Aki térden állva kilencszer megkerüli a követ, meghallja a Jordán vize hangját

A Dinnyés-kő

A Dinnyés-kő teteje: áldozókő és kőkereszt-talapzat. Pogány szertartás és keresztény szakrális kisemlék egy helyen

DSCF0412

Dinnyés-kő faragott tál alakú mélyedései

Tehát azokat a szakrális (szentséggel bíró, szentséges, isteni eredetű), kultikus (hitélethez, vallásgyakorláshoz tartozó), illetve mágikus (bűvös, varázsos, varázslatos, esetenként ördöngös, boszorkányos) felszínformákat, sziklaképződményeket, archaikus kőépítményeket, kőmélyítményeket (sziklahelyiség, pince, fülke) soroljuk ide, amelyek – a hagyomány tanúsága szerint – a közönséges, hétköznapi, világi fölötti létszint üzenetét (hatását) közvetítik. Egy-egy természeti képződményhez, tájelemhez fűződő hagyomány, monda – például a kővé változás motívuma – többet jelent a forma keltette képzetnél, keletkezésük mélyebb okokra vezethető vissza: ennek a rejtettebb hatásnak a megnyilvánulása az ún. genius loci, azaz a hely szelleme. A néphagyományban – vagy az irodalomban – megjelenő jeles földrajzi helyek, az eredetmondával bíró földtani képződmények, felszínformák és a bizonyos szertartásokra, kultikus gyakorlatra, egyfajta szentségre utaló helynevek tulajdonképpen a szakrális táji dimenziót (metageográfia) tárják fel (Baráz Cs. 2002/a).

A gyergyói Dél-hegy Jézus-köve

A gyergyói Dél-hegy Jézus-köve

A szakralizáló hagyománnyal rendelkező, sok esetben ember által megfaragott, megdolgozott természetes sziklaalakzatok – melyeket később a “jeles kövek” gyűjtőfogalommal illettünk – a kaptárkövek kutatása során kerültek a látókörömbe. A kaptárkövektől különböző, egyéb jeles kövek iránti érdeklődésemet elsősorban Kakas Zoltán kiváló munkája, a Beszélő kövek keltette fel, amelyben Erdély szakrális sziklaalakzatait és a hozzájuk fűződő hagyománykincset gyűjtötte össze. Erdélyi barangolásaimban Kakas Zoltán barátom azóta is kalauzom, kísérőm és útmutatóm. Ez irányú vizsgálódásaimban felvidéki kutatótársam Palkovics Gyula, a Kárpát-medencében és Eurázsia “Kárpátazonos tájain” zajló “jelesköves expedíciókat” pedig Kiss Gábor barátommal szervezzük és bonyolítjuk. Gáborral és Gyulával több tanulmányt, ismeretterjesztő könyvet is publikáltunk ebben az izgalmas témában. (“tematikus túráim” egy másik aspektusa, a történelmi Magyarország határvonalán zajló szakrális határjárás, határkerülés – melyet Nagy Attila, Nagy Géza és Varga Tibor barátaimmal kezdtünk meg idestova tíz éve.) A jeles kövek jelenség- és képződménycsoport vizsgálatának kutatástörténetét és földtudományi szempontú tipizálását is az alábbi munkák alapján adom meg.

IMG_8261

Kaptárkő. Kultikus tájkép

Rövid kutatástörténet

A földrajzi helyekhez, földtani képződményekhez, felszínformákhoz kötődő hagyományok első rendszerszemléletű vizsgálatát Hanusz István végezte el. A hittan és földrajz–természetrajz szakos tanár, a „földrajzi népregék” lelkes gyűjtője és rendszerezője interdiszciplináris dolgozatait a Földrajzi Közleményekben jelentette meg Népköltésünk a geológiában (1893), Földrajzi népregék (1894), Hazai földrajzi népregék (1899), Csodakútak hazánkban (1902) címekkel. 1900-ban könyv alakban is kiadta addigi kutatásainak, gyűjtéseinek eredményeit A magyar haza föld- és néprajzi jellemképekben címmel.

Vele párhuzamosan mások is felfigyeltek a földrajzi vonatkozású hagyománykincsre. A magát etnográfus-turistának nevező Herrmann Antal A hegyek kultusza Erdély népeinél (1893) című munkájában foglalkozik e jelenségkörrel. Versényi György Felvidéki népmondák címen jelentetett meg az Ethnographia című folyóiratban egy tanulmányt (1895), amelyben Felső-Magyarországról (Felvidék, Felföld, Mátraerdő) gyűjtött össze földrajzi helyekhez kötődő hagyományokat. Ebben a munkában már körvonalazódnak a mondatípusok: megemlíti a patkó- és lábnyomos sziklákat, a kővé válás motívumát (kőasszony, kőleány, kővé vált testvérek, katonák) és a szent kutakat, csodatévő forrásokat.

E három kutató nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a földrajz és a néprajz határterületén egy új interdiszciplina szülessen, felkeltve a figyelmet a sziklák, hegyek, völgyszorosok, források és halmok keletkezésével kapcsolatos mondákra, hagyományokra.

Ezeket a vizsgálódásokat megelőzően is születtek azonban a magyar hagyománykincs, hitvilág, mitológia feltárását, rendszerezését célul kitűző munkák. Ipolyi Arnold Magyar Mythológiája (1854) ötödik fejezetében – mely az „Óriás” címet viseli – a magyar hiedelem-mondák azon elemeit keresi, amelyek az akkori hely- és vízrajzi kép kialakulását magyarázzák. A második és egyben utolsó rendszeres magyar mitológiát megíró Kandra Kabos Magyar Mythologia (1897) című művének XXX. fejezete a „Szent helyek – az istentisztelet szentélyei” sokatmondó címet viseli. Ebben Kandra az ősvallás szent helyeit  melyek között természeti képződmények is vannak  általában hegyiekre („Bálványos hegyek”, „Pogányvárak”, a mondák tündérvárai, magukban álló kőbálványok, oltárkövek stb.), vízmentiekre (pl. Áldó-kút, Szent-kút) és alföldiekre (földvárak, őrhalmok, „tüzelő helyek”, „hamu-halmok”, jelesek sírhalmai stb.) osztja. A napjainkra pusztán földtani képződményként fennmaradt „ős áldozó helyek” egyik legfontosabb adatközlője Bartalos Gyula (1885, 1891, 1902) egri történész, régész, pap. Az Egri Híradó című lap 1902-es évfolyamában tanulmánysorozatot jelentetett meg Néprajzi adatok a palócság vidékéről címmel. Ez a munka Palócföld „pogánykorára”, azaz jeles földrajzi helyeinkre utaló földrajzi nevek és helyek részletes gyűjteménye. Gaál István geológus, paleontológus A hegyek képződéséről címmel megjelent tanulmányában (1909) szintén felhívja a figyelmet az ún. eredetmondákra.

A földrajzi helyeket, földtudományi képződményeket, jelenségeket magyarázó (szakralizáló) hagyományokat (néphagyomány, irodalmi alkotás) Szendrey Zsigmond (1922) tipizálta. Ő a következő, földrajzi helyhez, tájelemhez, térhez kapcsolódó mondatípusokat és tipikus motívumokat különíti el: 1.) helységalapítási mondák; b) községnévmagyarázó mondák; c) birtokszerző mondák; d) kincsmondák; e) történelmi mondák (ezeknek van helymagyarázó változata); f) halom-mondák; g) kővéválás (kővé, sziklává változott/változtató ember, ördög, kőpénz, Szent László kőpénze, kőasztag, patkónyom); h) forrásmondák; i) vegyes típusok.

Néhány példa napjainkból. Hála József az ásványi nyersanyagok hasznosításának történeti és néprajzi, valamint egyes földtani képződmények néprajzi vonatkozásait kutatja. A Buka László és Gyarmathy István által szerkesztett, eddig két kötetben megjelentetett sokszerzős Élő táj – Válogatott írások természetről, térről, teremtésről című tanulmánygyűjtemény (2000, 2002) a táj, a hely szellemének (genius loci) kérdéskörét járja körül – több esetben különös tekintettel a földrajzi helyekre, képződményekre. Gál Péter József és Molnár V. József Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma című könyve (1999) az egész Kárpát-medence, a történelmi Magyarország Szent László királyhoz fűződő helyi hagyományait mutatja be, történeti tájanként csoportosítva. A térbeliség felől közelítve a hagyományosan gazdag mondavilágú Erdély a legjobban feldolgozott. Kakas Zoltán a sziklák világát övező földrajzi hagyománykincset gyűjtötte össze Beszélő kövek címen (http://www.bk.ngo.ro). Beke Sándor (2005) „a Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig” terjedő térség mondáit, legendáit, regéit és tündérmeséit – Gub Jenő, László László és Zsidó Ferenc gyűjtései alapján – rendezte kötetbe. A Mátraerdő területén Torna megye és Medvesalja népmondáit – köztük számos földrajzi helyhez kötődő mondát – Magyar Zoltán (2001 és 2006) kutatja. Több tanulmányban foglalkozik a történelmi személyek – Szent László (1988), Szent István (2000/a), Rákóczi (2000/b) és Petőfi Sándor (2000/c) – körül sűrűsödő mondavilág feltárásával, azok földrajzi vetületével. Stibrányi Gusztáv (é.n.) a Tornai-karszton lévő Szádelői-völgy – tehát egy kisebb kiterjedésű földrajzi hely, lokális közösség – regevilágát gyűjtötte össze az 1970-es években. Baráz Csaba a Felföld (Mátraerdő) történeti földrajzának, településföldrajzának – a hagyománykincs által kibontakozó – kultikus vetületét, e tájegység szakrális téri rendszerét (2000/a, 2002/b), valamint az ún. kaptárkövek eredetét, rendeltetését vizsgálja (1998, 2000/b, 2002/c, 2005).

Királykő havasa

Királykő havasa

Tordai-hasadék

Tordai-hasadék

Asztag-kő (Esztelnek)

Asztag-kő (Esztelnek)

Krisztus lábanyoma (Felsőlemhény)

Krisztus lábanyoma (Felsőlemhény)

Kupa köve (Maksa)

Kupa köve (Maksa)

Likas-kő (Korond)

Likas-kő (Korond)

 

A jeles kövek, regélő helyek földtudományi szempontú tipizálása

1. Természetes képződmények

1.1. Hegyek, sziklaalakzatok (pozitív forma)

….minden természettudományunk és felvilágosultságunk mellett mi is érezzük a hegyi táj titokzatos bűvös hatását. A csúcson felmagasztosulva érezzük magunkat (…) és sejdítve a láthatatlan hatalmakat, az istenség sejtelme szállja meg lelkünket. És megérezzük, megértjük a hajdankor vallásos felfogását, a hegyek kultuszát” (Herrmann A. 1893). Talán ezzel magyarázható, hogy a „hajdani szellemvilág utolsó mentsvárai”-nak, a hegyeknek a mondavilága különösen gazdag. A Mátraerdő területéről is számos olyan hegy és sziklaalakzat ismert, amelyhez az ott élők mondákat, meséket kötnek, amelyekhez transzcendentális eredetű hagyományok fűződnek.

Gyakran a sziklák szokásostól eltérő, bizarr formája ad okot sajátos képzettársításokra, bír tudat alatt különleges erővel. A bizarr sziklaformák „merevsége és viszonylag változatlansága a legmegkapóbb illúziók okozójává lesz, midőn meglepő hasonlatossággal az élő természet vagy az emberi művészet tárgyait tünteti föl, utánozza” (Hanusz I. 1900). A „kővé vált”-típusú mondák külön mondakört alkotnak (Ipolyi A. 1854, Szendrey Zs. 1922, Magyar Z. 2006). A „ördögtornyok” közül az egyik legismertebb a cserépfalui Ördögtorony (és a formavilágát tekintve eltérő, de hagyomány szempontjából azonos eredetű Ördögcsúszda), az óbásti Pogányvár oldalában álló Ördög János-szikla, vagy az abaújszántói Gyűr-tető sziklatömbje, az Ördög-szikla. Többfelé találkozhatunk „emberkövekkel” is – ilyen például a nemti Leány-kő, a siroki Barát és Apáca sziklák (más elnevezéssel Bálványkövek), a bózsvai Szuha-völgy fölötti kiemelkedésen és a füzérradványi Korom-hegyen lévő Ember-kő, a regéci „Kőasszony”. Istenmezején nem egy személy, hanem a domboldalban lévő szőlőtőkék váltak kővé a hagyomány szerint, létrehozva a Noé szőlője különleges sziklaformáit.

A hagyomány által szentesített geomorfológiai alakzatok sajátos csoportját alkotják az ún. lábnyomos sziklák, pata- vagy patkónyomos kövek, „óriás lépések”. A jobbára természetes alakulású üreges, lyukas felületű kőzetkibukkanások mélyedéseinek keletkezését vagy mitikus, népmesei lényekhez (óriás, ördög, sárkány), vagy jeles személyiségekhez (Jézus, Szent László, Rákóczi Ferenc vagy egy betyár), illetve azok lovához, szamarához köti a helyi hagyomány (Hőke L. 1867/a és b, Hála J. 1995). A Nagylócról Szentkútra vezető zarándokút mellett az Őr-hegy lejtőjén olyan követ (andezitsziklát) tart számon a hagyomány, amelybe Jézus lábnyoma mélyül. A „lábnyomos” kő tövében fakereszt áll a mai napig.2

Földrajzi térségtől független a boszorkány-hiedelemkör. Éppúgy találkozhatunk vele a Medves-vidéken (Boszorkány-kő), mint a Tokaj–Zempléni-hegyvidéken (Nagy-Kopasz, Gergely-hegy, Sátoraljaújhely közelében a Kopaszka). Helyi sajátosságok természetesen vannak – a Tokaj–Zempléni-hegyvidék területén például a boszorkányoknak jellemzően a hegytetőkön volt a gyülekezőhelyük (Aba I. é. n.). A lapos tetejű hegyek máshol is a boszorkánytáncok rendszeres helyei voltak a népi képzeletvilágban, amelyre jó példa a Medves-vidék egyik bazalt anyagú kiemelkedése, a Kis-Salgó, más néven Boszorkány-kő.

1.2. Völgyek, szakadékok (negatív formák)

A negatív földfelszíni formákhoz kapcsolódó „regélő helyek” közül legismertebbek a Szent László ugratása nyomán keletkezett szurdokvölgyek. A Mátraerdő területén a néphagyomány így magyarázza a Tornai-hasadék (Szádelői-völgy) (Stibrányi G. é.n.) és Mátraverebély–Szentkút egyik völgyének keletkezését.

1.3. Barlangok

Majdnem mindegyik ismertebb barlanghoz fűződik helyi hagyomány. Leggyakoribbak a betyárokkal, bujdosókkal, remetékkel kapcsolatos történetek (pl. a bükki Suba-lyuk, Pongor-lyuk, Barkó-lyuk), és gyakran jelenik meg az „elrejtett kincs”-motívum (pl. a bükki Balla-barlang, szilaspogonyi Kis-kő lávabarlangja, óbásti Pogányvár bazaltbarlangjai). Magyarország barlangokban leggazdagabb hegyvidékéről, a Bükkből több mint száz mondát, mesét gyűjtöttek össze (Hazsliszky T. – Regős J. 2001). A „jeles barlangok” mellett kultúrtörténeti szempontból fontosak a régészeti lelőhelyként számontartott ősemberbarlangok is. A számos mátraerdei előfordulás közül példaként csak néhány ismertebbet említünk a Bükkből: Suba-lyuk, Szeleta-barlang, Istállós-kői-barlang, Balla-barlang és Büdös-pest.

1.4. Források

A forrásokhoz – összefüggésben azok használati értékével – igen gyakran kapcsolódik hagyomány, monda, irracionális, vallásos tapasztalás (látomás, jelenés, csodás gyógyulás hite). „Noha úgy szól Szent László király törvénye, hogy aki pogányok módjára kútaknál, forrásoknál mutat be áldozatot, ökörrel váltsa meg vétségét, mégsem halt ki a magyarokból a források, kútak tisztelete és azt a két dolgot vegyest is nevezgeti” – írja Hanusz I. (1902) a magyarság források iránti tiszteletéről.

A jeles források egyik csoportját képezik a „királykutak”, melyek általában uralkodók egykori vadászatainak állítanak emléket. Hont vármegye területén több „királykút” ismert, amelyek Árpád-házi uralkodóink környékbeli vadászatairól tanúskodnak (Hőke L. 1866). A telkibányai Mátyás király-kútja a Tokaj–Zempléni-hegyvidék vadban gazdag erdeiben gyakran vadászgató Mátyás királyról kapta a nevét.

A forrásokhoz kapcsolódó gyakori motívum a csodás vízfakasztás. A Szent László által fakasztott források közül a Mátraerdő területéről a legismertebb a mátraverebély–szentkúti Szent László-forrás és a mátraházai Szent László-forrás (régi nevén: Hármas-forrás). Hasonló történetek főszereplője egyes változatokban Szent István király, például a Karancson. A tari csevicét „Aba király könnyeforrásának” tartja a hagyomány (Kandra K. 1891).

A Tokaj–Zempléni-hegyvidék területén több forrás tartozik a Rákóczi-hagyománykörhöz (Magyar Z. 2000/b). A fejedelem gyakran kortyolt egy-egy jóvizű forrás vizéből (pl. Füzér környéke, komlóskai Pusztavár, regéci Mély-patak völgye), itatta meg lovát (pl. Makkoshotyka környéke, Kovácsvágás templom felőli bejáratánál lévő forrás), pihent meg a forrásnál utazása közben (pl. óhutai Zsidó-réthez közeli forrás) vagy vadászatok alkalmával (pl. rudabányácskai és az újhutai határban lévő források). Mindezek emlékét több Rákóczi-forrás vagy Rákóczi-kút őrzi.

A „csodakutakat” a nekik tulajdonított gyógyító hatás és az ott megtörtént csodás események (gyógyulások, jelenések, látomások) miatt tartották nagy tiszteletben. Erre jó példa a mátraverebély–szentkúti Szent László-forrás, a Karancs karancslapujtői oldalán fakadó Tarác-kút (Tarász-forrás), vagy a fallóskúti Szent-kút a Mátrában. Ezek a csodatévő források, „szentkutak” gyakran válnak búcsújáró helyekké, mint azt a fentebb említett Mátraverebély–Szentkút, Karancs és Fallóskút példája mutatja.

2. Ember által formált természetes képződmények

2.1. Ember által megfaragott természetes sziklaalakzatok, kövek

Az ember által megfaragott természetes sziklaalakzatok egyik legkülönlegesebb típusai az ún. „kaptárkövek”, amelyek legnagyobb számban Bükkalján fordulnak elő. E fülkés sziklákat a szomolyai lakosok nevezték kaptárköveknek, Eger környékén vakablakos köveknek, máshol köpüsköveknek, Ördögtoronynak, Nagy-Bábaszéknek, Nyergesnek, Hegyes-kőnek, Kecske-kőnek, Ablakos-kőnek, Királyszékének, Kősárkánynak mondják azokat. A fülkék keletkezésével, rendeltetésével kapcsolatban számos feltevés, elmélet született. Az egyik elmélet szerint a kaptárkövek síremlékek voltak, s a fülkékbe az elhunytak hamvait rejtő urnákat helyezték. A kőfülkék kifaragását eleinte a hun-magyarokhoz, később a keltákhoz, illetve a szkítákhoz kötötték. Egy másik elmélet a vakablakoknak bálványtartó, áldozatbemutató rendeltetést valószínűsített, s azokat honfoglalás kori emlékeknek tartotta. A közvélemény számára az a nézet vált a legismertebbé, amely szerint a kaptárkövek fülkéi a középkori erdei sziklaméhészet emlékei, s a méhészetnek ezt a formáját vagy a honfoglaláskor a magyarsághoz csatlakozott kabarok, vagy egy Balkán-félszigetről idemenekült kicsiny népcsoport tagjai (az ún. agriánok) honosították meg (Baráz Cs. 2002/c). A Bükkalján 38 lelőhelyen 72 kaptárkő ismert, a sziklaalakzatokon pedig összesen 473 fülkét számoltak össze. A fülkés sziklák kis csoportja fellelhető a Pilis és a Budai-hegység területén, valamint néhány szórványlelőhelyen (pl. Tihanyi-félsziget, Pécs-kő, Abaújszántó) is.

DSCF7233

Kaptárkő (Bükkalja, Szomolya)

Más faragott sziklák is találhatók a Mátraerdő területén. Feltehetően „pogány” áldozati szertartások helyszíne volt a siroki Várhegy keleti nyúlványán emelkedő Törökasztal, ahol a dácittufa szikla csúcsát lefaragták, a vízszintesre kialakított felületbe pedig kisebb-nagyobb medencéket, tál alakú mélyedéseket, csatornákat, lyukakat véstek. Hasonló rendeltetése lehetett a Mátrától északra húzódó homokkővonulat sziklacsúcsaiba faragott kőmedencéknek is, mint amilyen az Ivád határában, a Szent-völgy fölött magasodó Nagy-Lyukas-kő úgynevezett Kőkosara.

2.2. Szálkőzetbe mélyített, kőzetbe faragott – nem gazdasági rendeltetésű – sziklahelyiségek

A könnyen faragható kőzetekbe sok helyen mélyítettek a mindennapi élettel kapcsolatos sziklahelyiségeket („barlanglakások”, hodályok, pincék stb.), valamint szakrális rendeltetésű üregeket (remetelakok, kürtős „barlangok” stb.). A Mátraerdő területén ilyenek például a mátraverebély–szentkúti remetelakok, a kishartyáni Kőlyuk-oldal Remete-barlangja, a demjéni Szent-völgy remetelakja, a sályi Léleklyuk, Istenmezején, a „Noé szőlője” nevezetű homokkősziklába mélyülő sziklakápolna és az ivádi Nagy-Lyukas-kő sziklahelyisége. A Tokaj–Zempléni-hegyvidék Rákóczival kapcsolatos hagyománykincsében jelentős szerepet töltenek be az alagutak, pincék, melyek behálózzák jószerével egész Északkelet-Magyarországot (Magyar Z. 2000/b). Így például a golopi Somos ÉNy-i oldalában egy riolittufába mélyülő, az elején téglával boltozott, mára már beomlott pincéről tartja a helyi hagyomány, hogy üldözői elől ezen menekült a fejedelem.

2.3. Régmúltbeli gazdasági hasznosítás által létrehozott bányahelyek („óbányák”), egyéb gazdasági célú objektumok, valamint a hozzájuk kapcsolódó kövek

Habár ez a típuscsoport az ember gazdasági tevékenységével áll kapcsolatban, így – az előzőektől eltérően – a profán kategóriába tartozik, ezek a helyek egy-egy táj kulturális örökségének fontos részét képezhetik.

A Mátraerdő területén különösen gazdag régi bányahelyekben a Tokaj–Zempléni-hegyvidék, amelyek jelentős részben a középkori aranybányászathoz kapcsolódnak. A mélyművelésű bányák tárói és a felszíni bányászat emlékei, a horpák legnagyobb számban Telkibánya környékén találhatók. A Kéked környéki középkori bányahelyekhez kapcsolódva, a Lapis-patak völgyében található egy hazánkban egyedülálló bányászati emlék, a bányászjelvénnyel ellátott nagyméretű határkő-szikla, a Radácsi-kő (Benke I. 2001). A hegyvidék kőbányászathoz kapcsolódó bányászattörténeti emlékei közül a legismertebb a Sárospatak közelében emelkedő Megyer-hegy, amelynek tetőszintjében már az 1400-as évektől kezdődően malomkőbánya működött.

2.4. Tudománytörténeti jelentőségű mesterséges feltárások

A földtani képződmények, felszínformák egyes előfordulásai kiemelkedő szerepet játszottak a földtudományok fejlődésében. Legjobb példát azok a helyek adják, ahonnan valamely képződményt először írtak le. Habár ez a típuscsoport is a profán kategóriába tartozik, ezek a helyek is a táji örökség fontos részét képezik, mintegy átmenetként a természeti és kulturális örökség között.

A Mátraerdő területén tudománytörténeti szempontból jelentős a Szarvaskő határában, a Major-árokban felszínre bukkanó mélységi magmás kőzettest, a magas ilmenit- és magnetit-tartalmú peridotit előfordulása. A kőzetet 1864-ben első elemzőjéről, a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia vegyészprofesszoráról, Wehrle Lajosról (Alois Wehrle, 1791–1835) nevezték el wehrlitnek (Tóth I. 2005). A tokaji Nagy-Kopasz lábánál, a Lebuj-kanyar feltárásában előbukkanó kőzetre egy dán geológus, Jens Esmark (1763–1839) alkalmazta Magyarországon először a perlit elnevezést, Perlstein (gyöngykő) formában (Rózsa, P. – Kázmér, M. – Papp, G. 2003).

3. Archaikus kőépítmények

A Börzsönyben és a Mátrában sok helyen néha több kilométer hosszú kőtöltések találhatók. Az egyik ilyen kősáncot, amely a gyöngyössolymosi Kis-hegy bronzkori erődítését köti össze a hasonló korú eremény-tetői sáncvárral, Ördögtornya dűlésének nevezik (Bartalos Gy. 1910). Avar sáncoknak éppúgy tartották ezeket a rejtélyes kőkerítéseket, mint középkori határvonalaknak, őskori utaknak, „tündérösvényeknek”. A Mátra gerincén vezet Szent István útja – a legenda szerint Szent István hosszabb ideig lakott az Ágasvár csúcsán épült várban, ahonnan mindennap elzarándokolt a tarnaszentmáriai templomba. A hosszú idő alatt nyomdokaiban egy soha el nem tűnő keskeny gyalogút keletkezett (Bartalos Gy. 1910).

A profán kategóriába tartoznak a különösen Tokaj-Hegyalján sokfelé fellelhető, a nagy múltra visszatekintő szőlőtermesztéshez kapcsolódó kőgátak (grádicsok, teraszok) és kősáncok.

4. Nevük alapján szentesített sziklaalakzatok, helyek

Vannak olyan jeles kövek, amelyek csupán a nevük alapján tekinthetők mágikus-kultikus helynek. Egy részük élő (recens) helynév (pl. Ördögtornyok, Bába-kövek, Leány-kövek), másik részük az írott forrásokban, helyi hagyományokban felbukkanó, régi tudósításokban, térképeken szereplő, de mára elpusztult vagy még meg nem talált helyekre utaló adat (pl. a bálványkövek már középkori oklevelekben, határmegállapító okmányokban – mint határjelek – sűrűn előfordulnak: Kwbaluan, baluuan, Baluankuwe, Balwankew stb., latinul statua lapidea, idolum lapideum stb.).

A vallásos, kultikus helyneveknek három alapvető rétegük van. Az egyik, a látens, azaz elfelejtett értelmű nevek csoportja. Ezek közé tartoznak például a Tarna és a Darnó (tar, dar gyökkel rendelkező földrajzi nevek), a Sár-hegy és a Szár-hegy (sár, szár gyökökkel rendelkező nevek), a Ság-hegy, a Somlyó és a Dobogó helynevek. Ez utóbbira az alábbiakban hozunk példát. A másik réteget a kereszténység előtti vallásos emlékezet őrizte meg. A harmadik, utolsó réteget pedig az egyház- és kultusztörténeti szókincsből képzett földrajzi nevek alkotják. E két utolsó csoportra néhány példa a Mátraerdő területéről: Áldozó-rét, -kút, -patak, -vár; Bába-kő, -szék, -hegy, -völgy; Bálvány; Barát-bérc, -hegy, -lápa, -rét, -völgy, -forrás; Imó-kő, -bérc, -patak,
-völgy; Ördög-gát, gödre, -kő, -laposa, -lápa, -oldal, -völgy Szentlélek, -lápa, -tető stb.

A Mátraerdőben számos olyan pálos rendház, kolostorrom található, amely közelében a Dobogó földrajzi nevet is megtaláljuk. Az összefüggés, kapcsolat nyilvánvaló – bár az okát illetően csak feltevéseink vannak, amelyek a spiritualitás és a metafizika mezejére visznek (Baráz Cs. 2002/b). Egertől északra, a szarvaskői határban emelkedő Dobogó-bérc alatti völgyben rejtőzik az almári pálos kolostor romja. A Bükk keleti szegletében, a diósgyőri vártól nem messze is volt egy pálos rendház, tőle délkeletre szintén találunk Dobogó földrajzi nevet (az Avas melletti Csemőkén). A Mátrában is van egy pálos kolostor – Dobogó helynév páros: a XVI. századig fennállt páloskonvent klastromát egyesek a ma is álló mátrafüredi kápolna mellett valószínűsítik, az ott magasodó Dobogó nevű hegy tövében. A Börzsönyben is találunk pálos–dobogó párost (pontosabban: hármast): ez a márianosztrai pálos kolostor, valamint tartozéka, az ún. toronyaljai kolostor és a hegység északi részén lévő Dobogó-hegy. A Mátraerdő keleti szegletében, a Tokaj–Zempléni-hegyvidéken jelenleg három pálos kolostor – Dobogó helynév páros dokumentálható. A gönci pálos kolostor a Kis-patak völgyében, a Dobogó-hegy alatt bújik meg. Tőle keletre, a Sátor-hegyek északi tagjának, az 514 m magasságú Magas-hegynek az északkeleti oldalát szintén Dobogónak nevezik, s alatta Sátoraljaújhely városa által bekebelezve áll a legkorábban megalakult pálos kolostoraink egyike: az Újhelyi. A tokaji pálos kolostor fölött, a település peremén is találunk Dobogó helynevet.

5. Esszenciális jeles helyek

A fent említett típusok előfordulása nem egyenletes a tájban. Vannak olyan tájegységek, földrajzi helyek, ahol a mondavilág, a szakralizáló hagyománykincs sajátos sűrűsödést mutat. Ezeket nevezzük esszenciális jeles helyeknek, melyek hatása általában túlmutat a helyi hagyománykincset megteremtő közösség életterén. A gazdag hagyományt őrző és több néphagyomány, valamint látomás, Mária-jelenés, csodás esemény és gyógyulás szentesítette földrajzi helyek zarándokhelyekké, búcsújáró helyekké válnak (Bálint S. – Barna G. 1994).

A nevezetes, nagy tömegeket vonzó búcsújáró helyek, kegyhelyek köré az idő múlásával ún. szentségi táj szerveződött. Az esszenciális helyeket övező szentségi táj olyan terület, ahonnan a búcsújárók, zarándokok rendszeresen látogatják a  búcsújáró helyet, és amelynek határáig a kegyhely szellemi ereje, spirituális hatása kisugárzik. A szentségi tájban élés, a kegyhelyhez tartozás a régiségben egyfajta közösségi tudatot alakított ki (Hoppál M. 1990).

A Mátraerdő területéről példaként három esszenciális jeles helyet – szentségi tájközpontot – említünk.

Mátraverebély–Szentkút – a Szent László ugratása nyomán keletkezett szurdokszerű völggyel, lábnyomos sziklával és csodakúttal (a forráshoz fűződő csodás eseményekkel, gyógyulásokkal, látomásokkal, jelenésekkel) – egy aktív, ma is működő szent hely (Bálint S. – Barna G. 1994, Baráz Cs. 2002/b).

Egy aktivitását lassan elvesztő szentségi tájközpont a bélapátfalvai Bél-kő, a tövében fakadó karsztforrással (Mária-forrás, „Bélháromkút”, azaz: „Trium Fontium de Beel Cumanorum”) és az ott létesített középkori ciszterci apátsággal (Baráz Cs. et al. 2003).

Számos monda kötődik az óbásti Pogányvárhoz (Stará Bašta, Pohanský hrad) is, ahol egy bizarr formájú sziklacsoport, az Ördög János-szikla mellett a bazaltban kialakult, földtudományi szempontból is kiemelkedő értéket képviselő üregrendszerek is megmozgatták a környéken élők képzeletvilágát. A Pogányvár környékének szakralitását tovább fokozza egy helyi jelentőségű kultuszhely, a Mátraverebély–Szentkút filiációjának tekinthető Básti-hegy búcsújáró helye. Az Egyházasbást (Újbást, Nová Bašta) és Vecseklő (Večelkov) közti szurdokvölgyben lévő csodakút (gyógyító hatású forrás), az ottani Mária-jelenések, egyéb transzcendens jelenségek és legendás hagyományok Mátraerdő esszenciális jeles helyévé avatják a Pogányvár körzetét (Barna G. 1980, Magyar Z. 2006).

Egy-egy táj mondavilága gyakran sűrűsödik történelmi személyek körül (Magyar Z. 2006). A Kárpát-medencében a dominánsan jelen lévő, népszerű mondahősök Attila hun nagykirály, Szent István, Szent László, IV. Béla és Mátyás király (Magyar Z. 2000/b, 2006). Az egyes földrajzi középtájak, néprajzi régiók között azonban különbségek is mutatkoznak, így a Mátraerdő területén is.

Palócföldön Attila hun nagykirállyal indul a történelmi személyekhez fűződő földrajzi hagyományok alaprétege, majd kiegészül Aba Sámuellel és folytatódik Árpád-házi királyainkkal.

Számtalanszor felvetődött a kérdés: vajon hol lehet Attila (Atilla, Atyl, Etele), az utolsó hun nagykirály sírja? Attila sírjáért a Kárpát-medence valamennyi vidéke, az ország számtalan helysége verseng, illetve versengett valaha. A tudományos kutatás a temetés körül sorjázó kérdésekre eddig nem adott megnyugtató választ. Mindenesetre Mátraerdő területén is találunk jó néhány földrajzi helyet, melyet Attila személye szentesít: ilyen a szajlai Nagy-halom vagy a Szádelői-völgy (Baráz Csaba 2001, 2002/d).

Aba Sámuel magyar király (†1044) a vidék szülötte, a helyi hagyománykincs jelentős alakja. A Mátraerdő vidékén letelepedő három „kumán” (kun) törzset az Aba, a Bors (Borsu) és az Örsur (Vrsuuru) nemzetség vezette. E tájék Eger-pataktól nyugatra eső részén az Abáknak jutott nagy földadomány: Anonymus szerint Árpád fejedelem e nemzetség őseinek, Ednek és Edumennek ajándékozta e területet. Aba Sámuel köré számos legenda szerveződik  – ilyen például a tari Aba-kő és csevice regéje (Kandra K. 1891, 1897).

A legtöbb Szt. Lászlóhoz kötődő hagyománnyal Abaúj-Tornában (pl. Szádelői-völgy, Debrőd, Szepsi), Nógrádban (pl. Mátraverebély-Szentkút, Karancs) és a Mátrában (pl. Szent László-forrás) találkozhatunk. A IV. Bélához kötődő mondák Muhitól a Bükk vidékén át (Bélapátfalva, Járdánháza) a Felvidéken és a Dunántúlon Horvátországig, a király tatárok előli menekülési útvonalán és annak környezetében számos helyen fellelhetők. A Tokaj–Zempléni-hegyvidék területén a fő sűrűsödési motívum Rákóczi Ferenc alakja – a környékhez ezer szállal kötődő fejedelemnek több forráskút és patkónyomos szikla (pl. regéci Rákóczi-kő) állít emléket. Területileg jóval egyenletesebb eloszlást mutatnak a Szt. István és Mátyás király alakjához kötődő hagyományok, amelyekkel a Mátraerdőn belül – az ország sok más területéhez hasonlóan – több helyen találkozhatunk.

A történelmi események körül is gyakran megfigyelhető sűrűsödés (Magyar Z. 2006). A Kárpát-medencében – így a Mátraerdő területén, a Palócföldön is – ilyen például IV. Béla menekülése a muhi csatavesztést követően vagy Szent László ütközete a kunokkal.

Irodalom

  1. Aba Iván (é.n.): Budapest – Tokajhegyalja – Sárospatak. Magyarország írásban és képben. Panoráma. Budapest.
  2. Bakó Ferenc (1997): Kőbe vájt építmények a Mátra környékén. Mátrai Tanulmányok 1997. pp. 105–038.
  3. Bálint Sándor (1944): Boldogasszony
    vendégségében. Veritas. Budapest.
  4. Bálint Sándor – Barna Gábor (1994): Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest.
  5. Balogh Béni: Vállóskő szőlője. Tarna völgyi monda. Internet: http://www.istenmezeje.hu
  6. Baráz Csaba (1998): Szakrális táj. Kultúrtájkarakterológia a kaptárkövek ürügyén. Műemlékvédelem 1998. 6. szám. pp. 316–322.
  7. Baráz Csaba (2000/a): Törökasztal – oltárkő a Tarna völgyében. In: Buka László (szerk.): Élő táj. Válogatott írások természetről, térről, teremtésről. Debrecen. pp. 266–274.
  8. Baráz Csaba (2000/b): Kaptárkövek. Szakrális kőemlékek a Bükkalján. Eger.
  9. Baráz Csaba (2001): Ütközet a Tarna völgyében. A hun honfoglalástörténet krónikáink tükrében. Turán (XXXI., új IV. évfolyam) 4. sz. pp. 5–14.
  10. Baráz Csaba (2002/a): A Pogányoltáron. Szerkesztői bevezetés gyanánt. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Eger. pp. 9–11.
  11. Baráz Csaba (2002/b): Szent László, a pálosok és a Szakállas Farkas Palócföldön. In: Buka László − Gyarmathy István (szerk.): Élő táj II. Debrecen. pp. 47–61.
  12. Baráz Csaba (2002/c): Kaptárkövek a Bükkalján. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Eger. pp. 365–378.
  13. Baráz Csaba (2002/d): Attila sírja és az őrzők. Csabai Pál táltos igaz története. Turán (XXXII., új V. évfolyam) 2. sz. pp. 103–111.
  14. Baráz Csaba (2005): A bükkaljai kaptárkövek felszínalaktani vizsgálata és a kaptárfülkék korának meghatározása. In: Dobos Anna – Ilyés Zoltán (szerk.): Földtani és felszínalaktani értékek védelme (A 2002. október 4–5-én az Eszterházy Károly Főiskola Földrajz Tanszéke szervezésében megrendezett Geomorfológus Találkozó előadásai). Eger. pp. 203–215.
  15. Baráz Csaba – Holló Sándor – Ilonczai Zoltán – Schmotzer András – Sulyok József – Szitta Tamás (2003): Tanösvény a Bél-kőn. Tanösvények a Bükki Nemzeti Parkban 3. Eger.
  16. Barna Gábor (1980): Búcsújáróhely a Básti-hegyben. In: Ujváry Zoltán (szerk.): Gömör néprajza I. Debrecen. pp. 163–177.
  17. Bartalos Gyula (1885): Eger vidékének történetírás előtti emlékei. In: Kandra Kabos (szerk.): Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez I. Eger. pp. 322–362.
  18. Bartalos Gyula (1887): Felső-Tárkány. In: Kandra Kabos (szerk.): Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez II. Eger. pp. 154–205.
  19. Bartalos Gyula (1891): Egervidéki „kaptárkövek” és barlangok. Archaeologiai Értesítő. XI. pp. 136–141.
  20. Bartalos Gyula (1902): Néprajzi adatok a palóczság vidékéről. 1-22. Egri Híradó. 10–37. számok
  21. Bartalos Gyula (1910): Történeti kincsek a Mátrában. Gyöngyösi Kalendárium. pp. 114–125.
  22. Benke István (2001): Telkibánya bányászatának története. Miskolc – Rudabánya.
  23. Borsos Balázs (1991: A bükkalji kaptárkövek földtani és felszínalaktani vizsgálata. Földrajzi Közlemények. CXV. 3–4. pp. 121–137.
  24. Buka László (szerk.) (2000): Élő táj. Válogatott írások természetről, térről, teremtésről. Debrecen.
  25. Buka László – Gyarmathy István (szerk.) (2002): Élő táj 2. Válogatott írások természetről, térről, teremtésről. Debrecen.
  26. Chinorányi Ede (1929): Mátraverebélyi Szentkút kegyhely története. Szentkút.
  27. Daczó Árpád (2000): Csíksomlyó titka. Csíkszereda.
  28. Egey Emese: Fürdőélet Abaújban és Zemplénben. Zempléni Múzsa (http://www.zemplenimuzsa.hu/06_2/egey.htm)
  29. Fancsik János (szerk.) (1989): Nógrád megye védett természeti értékei. Salgótarján.
  30. Gaál Lajos – Eszterhás István – Horváth Gergely (2007): Barlangok. In: Kiss Gábor – Judik Béla – Gaálová, Katarína (szerk.): A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.
  31. Gál Péter József – Molnár V. József (1999): Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. Örökség Könyvműhely. Budapest.
  32. Gyalog László (szerk.) (2005): Magyarázó Magyarország fedett földtani térképéhez. MÁFI. Budapest.
  33. Gyarmati Pál (1977): A Tokaji-hegység intermedier vulkanizmusa. MÁFI. Évkönyve LVIII. Budapest.
  34. Gyarmati Pál – Pentelényi László (1973): Magyarázó Magyarország földtani térképéhez. 25000-es sorozat. Makkoshotyka–Sátoraljaújhely. MÁFI. Budapest.
  35. Hála József (1995): Ásványok, kőzetek, hagyományok. Életmód és tradíció 7. Budapest.
  36. Hanusz István (1893): A természet játékai Erdélyben. Erdély. II. pp. 209–212.
  37. Hanusz István (1900): A magyar haza föld- és néprajzi jellemképekben. Kecskemét.
  38. Hanusz István (1905): Népregék. Székely Nemzet. XXIII. évf. 98. szám. július 5.
  39. Hazslinszky Tamás – Regős József (2001): A Bükk barlangjai a mesék, mondák, hiedelmek világában. Szilvásvárad.
  40. Herrmann Antal (1893): A hegyek kultusza Erdély népeinél. Kolozsvár
  41. Hevesi Attila (2002): A Bükk hegység földrajzi helyzete, kialakulása, éghajlata. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.
  42. Hevesi Attila – Hajdú-Moharos J. (2000): A kárpát-pannon térség tájtagolódása. In: Karátson D. (főszerk.): Pannon Enciklopédia. Magyarország földje. Kertek 2000. pp. 274–284.
  43. Hoppál Mihály (szerk.) (1990): Magyar népraji VII: Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest.
  44. Hőke Lajos (1866): Királykutak, csodakutak. Adatok Hontvármegye ismertetéséhez. Fővárosi Lapok III. évf. 181. sz., p. 730., 182. sz. p. 734., 183. sz. 738–739.
  45. Hőke Lajos (1867/a): Hont megye mythologiájából. Fővárosi Lapok. IV. 149. sz.
  46. Hőke Lajos (1867/b): Ősembernyomok és egyéb régiségek Hontmegyében. Pesti Napló. XVIII. 176. sz.
  47. Ipolyi Arnold (1854): Magyar Mythologia. Pest.
  48. Ipolyi Arnold (1866): A kunok bél-három-kúti másképp apátfalvi apátsága. Archaeologiai Közlemények 1866. VI. kötet I. füzet. pp. 3–59.
  49. Izápy Gábor – Maucha László (1996): Magyarország nemkarsztos hegyvidéki területeinek felszínalatti vizeivel kapcsolatos problémák megoldását megalapozó vizsgálatok. Zárójelentés. VITUKI Rt. Budapest.
  50. Kakas Zoltán (2000): Beszélő kövek. CD-kiadvány. Nemere Természetjáró Kör. Sepsiszentgyörgy.
  51. Kállay Ferenc (1861): A pogány magyarok vallása. Pest.
  52. Kálmány Lajos (1893): Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban. Szeged.
  53. Kandra Kabos (1890): Bene vára a Mátrában. Eger.
  54. Kandra Kabos (1891): Aba Samu király. Budapest.
  55. Kandra Kabos (1897): Magyar Mythologia. Eger.
  56. Kandra Kabos (1901): A siroki kőemberek. In: Utas Zsigmond (szerk.): Heves megyei írók és írónők arcképes almanachja. Gyöngyös.
  57. Frics Gyula – Varga Norbert (2007): Mondák a tájban. In: Kiss Gábor – Judik Béla – Gaálová, Katarína (szerk.): A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.
  58. Lengyel Ágnes – Limbacher Gábor (2007): A karancsi táj népi vallásossága. In: Kiss Gábor – Judik Béla – Gaálová, Katarína (szerk.): A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.
  59. Magyar Zoltán (1998): Szent László a magyar néphagyományban. Budapest.
  60. Magyar Zoltán (2000/a): Szent István a néphagyományban.
  61. Magyar Zoltán (2000/b): Rákóczi a néphagyományban. Osiris Kiadó. Budapest.
  62. Magyar Zoltán (2000/c): Petőfi a Felvidéken. Lilium Aurum. Dunaszerdahely
  63. Magyar Zoltán (2001). Torna megyei népmondák. Magyar népköltészet tára I. Budapest.
  64. Magyar Zoltán (2006). Népmondák Medvesalján. Lilium Aurum. Dunaszerdahely.
  65. Márton Ferenc (1996): Nógrád megye településeinek védett természeti értékei. Mezőgazda. Balassagyarmat.
  66. Mihály Péter (1979): A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kaptárkövek topográfiája. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. Miskolc. pp. 33–86.
  67. Pásztor József (szerk.) (1929): A Mátra. Történeti és természeti nevezetességek ismertetése. Budapest.
  68. Prakfalvi Péter (2004): A Mátraverebély-szentkúti Betyár-barlang kutatástörténete, földtana, vízföldtana és keletkezése. Polár Stúdió. Salgótarján.
  69. Prakfalvi Péter – Gaál Lajos – Horváth Gergely (2007): Földtani felépítés, szerkezeti viszonyok, földtani értékek. In: A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger.
  70. Saád Andor (1958): A „kaptárkövek” védelmében. Természettudományi Közlöny 12. pp. 561–562.
  71. Saád Andor (1963): A kaptárkövekről. Az Egri Múzeum Évkönyve I. pp. 81–88.
  72. Saád Andor (1964): A kaptárkövekről. Borsodi Földrajzi Évkönyv V. pp. 70–78.
  73. Pinczés Zoltán (2005): A Tokaji-hegység kistájai. Földrajzi Értesítő LIV. 3–4. pp. 209–241
  74. Prakfalvi Péter (2002): A „kincsrejtő” szilaspogonyi Kiskő. Szilaspogony Község Önkormányzata.
  75. Rózsa, Péter – Kázmér, Miklós – Papp, Gábor (2003): Activities of volcanist and neptunist ’natural philosophers’ and their observations in the Tokaj Mountains (NE Hungary) int he late 18th century (Johann Ehrenreich von FICHTEL, Robert TOWNSON and Jens ESMARK). Földtani Közlöny. 133/1. pp. 125–140.
  76. id. Stibrányi Gusztáv (1993): Szádelői regék. Szepsi.
  77. Szabó József (1867/a): Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai. Mat. és Term. tud. Közl. 3. pp. 226–303.
  78. Szabó József (1867/b): A Tokaj-Hegyalja obsidiánjai. Magyarhoni Földt. Társ. Munkálatai. 3. pp. 147–172.
  79. Szendrey Zsigmond (1921): Történeti népmondáink. Ethnographia. pp. 130–131.
  80. Szendrey Zsigmond (1922): Magyar mondatípusok és tipikus motívumok. Ethnographia. pp. 45–64.
  81. Szepesi János – Ésik Zsuzsanna – Vince László (1999): Egy védett földtani objektum értékfeltáró-minősítő vizsgálata. TDK-dolgozat. Debreceni Egyetem. Ásvány- és Földtani Tanszék. Debrecen.
  82. Tamaskó Ödön (1958): Zempléni hegység. Bibliotheca Kiadó. Budapest.
  83. Tóth István (2005): Szarvaskő. Szarvaskő Község Önkormányzata. Szarvaskő.
  84. Ujváry Zoltán (1969/b): Források és kutak a Zempléni-hegyvidéken. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. VIII. Miskolc. pp. 367–388.
  85. Varga Gyula (1981): Újabb adatok az összesült tufatelepek és ignimbritek ismeretéhez. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1979. évről. pp. 499–509.
  86. Zadravecz István (1934): Mátraverebély Szentkút. A kegyhely története, ájtatosságai és énekei. Szentkút.

 

2 hozzászólás a(z) “Jeles kövek” bejegyzéshez

  1. Kosik Zoltán

    “Tokaj–Zempléni-hegyvidéken”
    A hegység eredeti neve Eperjes-Tokaj hegylánc. A Magyarországra eső részét a földtani irodalomban Tokaji hegységnek nevezik.
    A közismert földrajzi elnevezése “Zempléni” hegység, amely elnevezés a trianoni határok meghúzása után kezdett elterjedni. Furcsa névadás, mivel a hegyvidék nagyobb része a történelmi Abaúj vármegye területére esik a Hegyközzel együtt. Tehát ” Abaúji” A névadás másik érdekessége, hogy a Szlovák oldalon található egy “Zempléni szigethegység” nevű tájegység.
    A Tokaj-Zempléni elnevezést még nem hallottam.

    Válasz
    1. Baráz Csaba Szerző

      Kedves Zoltán!
      Igen, ez Trianon átka. A “Tokaj–Zempléni-hegyvidék” földrajzi név pedig létezik! A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete által legújabban 2010-ben kiadott “Magyarország kistájainak katasztere” című alapvető munkában megtalálja. (A második kiadást Szerkesztette Dövényi Zoltán, az első kiadást szerkesztette Marosi Sándor és Somogyi Sándor.)
      A magyarországi (és trianonnak köszönhetően az egész Kárpát-medence) természeti tájainak rendszertani felosztása hagy némi kívánnivalót maga után… Ezt én magam is (Kiss Gábor szerzőtársammal) több tanulmányban kifejtettem. Például:

      Baráz Csaba (2014): Alacsony középhegységek a Bükk ÉNy-i előterében (Vajdavár-hegység, Upponyi-hegység). In Diczházi István – Schmotzer András (szerk.): Apoka. A Heves–Borsodi-dombság és az Upponyi-hegység élővilága. Eger. 7-16.
      http://lithosphera.hu/wp-content/uploads/2013/06/Bar%C3%A1z_Cs___Alacsony_k%C3%B6z%C3%A9phegys%C3%A9gek___x23309_tarna_k%C3%B6nyv.pdf

      Baráz Csaba – Kiss Gábor (2010): A Mátra hegység elnevezése, lehatárolása és tájai. In Baráz Csaba (szerk.): A Mátrai Tájvédelmi Körzet. Heves és Nógrád határán. Eger, 9-12.
      http://lithosphera.hu/wp-content/uploads/2013/06/0_1_A-M%C3%A1tra-hegys%C3%A9g-elnevez%C3%A9se.pdf

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.