1 – Először jöjjön a levél, amelyben egy ismerősöm a második katonai felmérés a Bodrog parti Zemplént ábrázoló térképlapján feltüntetett Ticze-folyóval kapcsolatban feltett kérdésére válaszolok.
Kedves Laci! A „Ticza” (Tica) itt a Bodrogközben olyan, mint felétek a Hortobágy vagy a Mirhó: a Tiszából Csernyő és Kistárkány között „tör” ki (az organikus fokgazdálkodás révén „szabályozott” módon) és kanyarog a Latorcával párhuzamosan, mígnem Szentmária és Pálfölde közt, Zemplénnel szemben beletorkollik a Bodrogba. (Elmondhatjuk tehát, hogy nem csak a Bodrog ömlik a Tiszába Tokajnál, hanem a Tisza is beletorkollik a Bodrogba Zemplénnél!) Közben pedig bőven megöntözi a délre lévő Nagy-rét nevű vízjárta területet, a Bodrogköz „laposait”, rétjeit, lápjait, „nád”-jait, ahonnan meg a Karcsa ered (Bolynál és Körtvélyespusztánál), ami ezer ággal szövi be a Bodrog-közt, élteti a Bodrogzugot. Ahol pedig a Török-ér–Nagy-ér–Határ-ér a „verőér”.
A Ticze-patak eredete: egy fok segítségével ágazik ki a Tiszából (annak egy lefűződött kanyarulatából
Illetve csak volt. Ugyanis ma már egyenesvonalú, vízépítő mérnökök által megtervezett csatornák hálózzák be a területet – mind a „szlovákiai oldalon” (pl. Somotorsky kanal), mind a „magyar oldalon” (pl. Kisrozvágyi-csatorna, Tiszakarádi-főcsatorna vagy éppen a Bodrog-zugi-főcsatorna). Hogy ezek (és a rövidre szabályozott Tisza) a vízmegtartás szolgálatában állnak-e, avagy a vizek („belvizek”, „árvizek”) gyors elvezetését teszik lehetővé (ki a Kárpát-medencéből gyorsan, hagy jöjjön az aszály, a szárazság…), az ma már nem kérdés! (Molnár Géza barátunk ismerte és értette leginkább a hajdani bodrogközi és a Tisza-menti vízi világot…)
A Ticze-patak torkolata és a Karcsa kiágazódása
Egyébként a II. katonai felmérés térképlapjain szépen kirajzolódik ez a szerves vízrendezési rendszer – ami egyébként az egész Alföldre jellemző volt a régiségben. Én a Hevesi-sík életkamrájának működését (A Csörsz-ároktól a fokgazdálkodásig) igyekeztem rekonstruálni a magam módján ebben az írásomban, ajánlom szíves figyelmedbe: https://lithosphera.hu/…/a-csorsz-aroktol-a…/
Üdvözlettel: Csaba
2 – Másodszor a BAON (Bács-Kiskun Megyei Hírportál) tudósításával kapcsolatban (miszerint „Jó ütemben halad a Homokhátság vízhiányos ökológiai állapotának helyreállítása” – sic!) tettem néhány megjegyzést „A fagylalt visszanyal” címmel a facebook-oldalamon.
(A BAON-cikk itt olvasható: https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2022/07/jo-utemben-halad-a-homokhatsag-vizhianyos-okologiai-allapotanak-helyreallitasa?fbclid=IwAR3MzHaIULY9_HDGcjwMxi_e0t4TVmDFb4J8dHcjtBOyMPxjtgrG-nHITIY )
Elképesztő, amikor a döntéselőkészítő mérnökök (vízépítőmérnökök, erdőmérnökök, környezetgazdálkodási szakmérnökök stb. stb.) és a döntéshozók (???) az általuk szétszabdalt ökológiai állapotot akarják helyreállítani („teszik” ezt már évtizedek óta) – akár a Homokhátságon, akár a Bükk-fennsíkon, merthogy a bükki stratégiai karsztvízkinccsel is nagy bajok vannak. Erről a „terepbejárásról” hol maradtak a természettudományok képviselői, a geográfusok, biológusok, természetvédelmi szakemberek? Nem hallatszik a természetvédelem hangja – mármint az állami alapfeladatot ellátó természetvédelem szakembereinek hangja…
Mert azt bizony elnyomja a PR-marketing-kommunikáció kakofóniája: amikor az agrárminiszter azt nyilatkozza, hogy „a vadász a legaktívabb természetvédő”, vagy az ilyen ehhez hasonló demagógiák: „az erdész az ökoszisztéma menedzsere”. Majd ők megoldják a vízrendezés-vízmegtartás problémáját is, pl. hipp-hopp „erdőt telepítenek”, segítve ezáltal a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megszüntetését (vidékfejlesztésbe, majd agrártárcába történő beolvasztását és szétdarabolását) követően a belügyminisztériumba (a kisgömböcbe), a közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárságba (!!!) telepített „vízügyet”.
„A Homokhátság vízhiányos ökológiai állapotának helyreállítását” szolgáló grandiózus tervekbe esetleg belekotyoghatna a közelmúltban a technológiai és ipari minisztériumba, az addigi fogyasztóvédelmi helyettesállamtitkárasszony által dirigált szervezetbe átplántált „környezetvédelem” is.
Az agrártárca fogságában maradt, totálisan eljelentéktelenített „természetvédelemre” olvadt környezetügyet pedig át lehet keresztelni „ökoturisztikáért” és szórakoztatásért felelős államtitkárságra.
Napjainkban, amikor ajtónkon kopogtat a globális környezeti katasztrófa (klíma, vízek, erdők), az a furcsa helyzet állt elő, hogy Magyarországon nincs önálló tárcája a környezetügynek-természetvédelemnek. (A Földön még három másik ország büszkélkedhet ezzel a vívmánnyal: Szaud-Arábia, Szomália és Tanzánia.)
Ez ám az ökológiai szemlélet!
Még egyszer kérdezem: erről a sajtónyilvános „terepbejárásról” hol maradtak a természettudományok képviselői, a geográfusok, biológusok, természetvédelmi szakemberek?
Akik elmagyarázták volna, hogy a Homokhátság valójában a würm végétől, a holocén elejétől, azaz cirka 10.000 évvel ezelőtti időktől vízhiányos terület. Miután a Duna medre a mai helyére költözött és így leválasztotta az általa (és az ősi Sárvíz által) épített hordalékkúpsíkságot a dunántúli Mezőföldről és így megszűnt a rétegvízkapcsolat a Dunántúl magasabb térszíneivel. Tehát ez ősvízrajzi adottság.
Az organikus módon élő, tevékenykedő „régi ember ehhez az adottsághoz (a természeti körülményekhez) kitűnően alkalmazkodott, mivel BENNE ÉLT A TÁJBAN – és még ÉRTÉKEK mentén gondolkodott. Ő még MŰVELTE a tájat, óvta az erdőket, gyepeket, turjánosokat – mert élete, annak minősége ettől függött.
Az indusztriális „modern ember”, aki nem a tájban él, hanem a TÁJON ÉLŐSKÖDIK és ÉRDEKEK mentén cselekszik, azonban alaposan átalakította azt a diverz és dinamikus rendszert, amit ökológiai állapotnak nevezünk. A „modern ember” (a „vizet építő”, folyószabályozó, csatornamélyítő mérnök a legtipikusabb képviselője) nem műveli, hanem HASZNÁLJA (KIHASZNÁLJA, ELHASZNÁLJA) a tájat, a táji „erőforrásokat”. Ráadásul ez az immunrendszerét és a józan eszét elvesztő modern ember/iség képtelen adaptálódni az általa szétrombolt körülményekhez (tájhoz, saját immunrendszeréhez) – aztán mindent ráfog a „klímaváltozásra” (aszály, szárazság), a vírusokra (betegség, járvány), meg a lemeztektonikára (földrengés, vulkanizmus). Vigyázat, a fagylalt visszanyal!
Utóirat: |
A Bodrogköz négy vízfolyás-rendszere a II. katonai felmérésen és egy mai térképen
3 – Harmadszor építőjellegű javaslatot fogalmaztam meg az Alföld ősi vízrajzának (vízmegtartó képességének) gyakorlati helyreállításával kapcsolatban – a Bodrogköz példáján. Röviden.
Bobcateket a holtágakba! (Lator gondolatok a Latorcáról és a vízmegtartásról.)
Van egy egyszerű javaslatom, a kárpát-medencei vízhiányos állapot megszüntetésére, a vízmegtartás megoldására. Isten ments, hogy újabb vízelvezető infrastruktúrát építsenek! Sőt a meglévő csatornarendszert sem kell működtetni – mivel azok egy teljesen elhibázott módszer és szemlélet torzszüleményei: hiszen nem a vízmegtartást, hanem a gyors vízelvezetést szolgálják! (Itt,most nem térek ki a vízhiányos állapot és a vízgazdálkodási állapot kifejezések közti lényegi különbségre és nem értelmezem a vízvesztés, a vízpótlás, a vízmegtartás, illetve a javítás és helyreállítás fogalmakat.)
A lényeg, hogy geográfusok (történeti földrajzosok és tájtörténészek) valamint geoinformatikusok segítségével a georeferált első és második katonai felmérésekre, valamint a 19. századi kataszteri térképekre alapozva (nyilván lidaros támogatással) helyre kell állítani, azaz újra kell éleszteni az Alföld „organikus vízrajzát” – nem csak papíron, hanem a valóságos térben. (Az „organikus” nem azonos a természetessel, a vadonnal és különbözik az indusztriálistól, az iparitól. Inkább rurális: amikor az ember csak annyira hatott a természeti környezetére, hogy azzal nem okozott visszafordíthatatlan károkat. Az organikus kultúra nem használja a tájat, hanem műveli: ez a természetre ható tevékenység tartalmaz hozzáadott értéket.)
Az eredendően meglévő (természetesen kialakult és ember által organikusan művelt (!) szélesen kanyargó folyók, patakok, erek, lápok medreit ki kell „kotorni”, mélyíteni szükséges, a fokokat pedig újra kell „építeni”. Ezt a rekonstrukciót a természeti adottságok és a tájtörténeti-néprajzi adatok alapján (és sok-sok kutató eredményei alapján) azonnal meg lehet kezdeni – annak ellenére, hogy mára mérnökeink (a vízépítő-, az erdő-, a mezőgazdasági és egyéb építőmérnökök) teljesen átszabták az alföld ősvízrajzát, organikus felszínborítását, fenntarthatatlanná téve a vízgazdálkodást – a mezőgazdálkodással és az erdőgazdálkodással egyetemben. Az Alföld organikus (szervesen kialakult) vízrajzát annak ellenére rekonstruálni lehet (és rehabilitálni kell!), hogy a birtokviszonyok megváltoztak, hogy a folyóinkat szabályozták, gátak közé kényszerítették és napjainkra megszámlálhatatlan egyenesvonalú infrastruktúra-elem hálózza be a tájat – ráadásul a zöldfelület is drasztikusan lecsökkent a települések, ipari jellegű felületek térhódítása miatt. Az ismeret, a tudás és a megértés meg van hozzá, csupán politikai akarat szükségeltetik: ha már aszály-veszélyhelyzetet is hirdetett a kormány, akkor gyakorlatilag egy kormányrendelettel indítható a projekt. (Mélységesen remélem, hogy az „aszály veszélyhelyzeti operatív törzsben” nem csak mérnökök, közgazdászok és jogászok kaptak helyet…)
Tehát kisléptékű földmunkagépekkel (ha már „Hanság-lecsapoló” építőtáborok nincsenek), pl. bobcatekkel árkot kell húzni a hajdani szélesen kanyargó élővízmedrek sodorvonala mentén a hajdani medrekben (a morotvákat, a természetesen lefűződött vagy mesterségesen leválasztott holtágakat is bekötve), hogy a visszatérő és lassan áramló víz vissza tudja hódítani azt, ami az övé. (Mindezt természetesen alapos geodéziai előkészítést követően.) A kanyargóssá visszaalakított mederrendszerbe pedig a régi fokok helyreállításával és a mai zsilipek segítségével a főfolyókból vizet kell juttatni – nem csak áradás esetén, hanem folyamatosan. Az ilyen galériaerdőkkel övezett, szeszélyesen kanyargó (ezért hosszabb, nagyobb vízfelületű) organikus vízrajzú terület mintegy óriási szivacs szívja be, tartja magában a vizet és párologtatásával hűti-szabályozza a klímát – plusz működteti a globális biotikus pumpának (vízkörforgásnak) nevezett ökológiai jelenséget (https://en.wikipedia.org/wiki/Biotic_pump). Alkalomadtán locsolni is lehet belőle és a talajba, kőzettakaróba bepréselt talaj- és rétegvizekből pedig tiszta ivóvíz nyerhető.
(Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az erdők pusztulását, kiszáradását, legyengülését is egyszerűen meg lehet oldani. Nem azzal, hogy nem gazdálkodunk az erdővel, nem úgy, hogy nem termelünk ki faanyagot – hanem a lépték és a mérték megváltoztatásával. Ne csak beszéljünk a folyamatos erdőborítás melletti erdőgazdálkodás fontosságáról, a „pro silva alapelvekről”, hanem alkalmazzuk is ezt a módszert. Azonnal be kell szüntetni a vágásfordulóra alapozott, vágástereket eredményező – az erdő immunrendszerét lerontó, az erdei ökoszisztéma adaptációs készségét megszüntető, közvetlenül víz- és talajvesztő, közvetett módon klímarontó – faanyagtermesztő erdőgazdálkodást, és át kell térni az örökerdő-, azaz a szálaló üzemmódokra. Hazánkban a 2020-as statisztikai adat szerint az 1.941.579 hektár erdőterületből mindösszesen 27.735 hektárnyi a szálalásos, örökerdő üzemmóddal kezelt erdő, ami végzetesen kevés, gyakorlatilag semmi…) |
Visszatérve az „organikus vízrajz” helyreállításához, javaslom, hogy a munkálatokat a Bodrogközben, e végletesen kiszárított és meggyötört tájban kezdjük meg. Ott, ahol a Tisza és a közvetlen és közvetett mellékfolyói (a Bodrog, az Ondava, a Latorca, az Ung és a többi vízfolyás) kilépnek a Kárpátokból a síkvidékre. Ugyanis itt van az egész Alföld vízjárásának egyik kulcsa: Csapnál (ahol becsaptuk a tájat, a természetet és saját magunkat), ahol a Vereckei-hágó közelében eredő Latorca és a Tisza alig két kilométerre megközelíti egymást (sőt a régiségben össze is szövődött – mint a Csaronda vízrendszerével). Ez a program három ország példaértékű együttműködésén alapulna – háború ide, járvány oda, energiaválság amoda –, hiszen a Bodrogköz kétharmada Magyarországon maradt, egyharmada a Latorcával Szlovákia területén van, Csap pedig Ukrajnában – ugyanakkor mindhárom ország vízproblémákkal küszködik és egymásra van utalva.
A régiségben a Bodrogköz északi peremén négy vízfolyás folyt, kanyargott keletről nyugat felé, miközben erekre, patakokra szétágazott, majd újra össze-szövődött. A II. katonai felmérés térképlapjai és a mai topográfiai és légifelvételek alapján (mellékelve) északról dél felé haladva vegyük szemügyre őket:
- Latorca – a történelemben is fontos szerepet játszó kedves folyónk a Vereckei Beszkidekben, Latorczafőnél ered, Munkácson folyik át (II. Rákóczi Ferencnek számtalanszor kísérte útját, amikor be, s ki járt-kelt a Kárpátok hágóin), Csapnál megközelíti a Tisza északi kanyarulatát, majd befogadva az Ung vizét (a Laborca és a Csopán folyóvíz közvetítésével), végül Zemplén település fölött egyesül az Ondavával, hogy onnan Bodrog néven folytassa útját Tokajig, ahol véglegesen beletorkollik a Tiszába. A Bodrogköz északi határát alkotó, egykoron szeszélyesen kanyargó, alsószakasz jellegű, lassan áramló folyó vize a mai Szlovákiában egy kiegyenesített, mesterséges mederben, csatornában (Latorica) szalad át a vidéken.
- Tica/Tice („Ticze-Patak” a II. katonai felmérésen) – tulajdonképpen a Tisza fattyúága (mint lentebb a Hortobágy vagy a Mirhó), amely Ágcsernyő és (Kis)Tárkány közt tör ki egy fok, illetve fokrendszer révén a Tiszából és Zemplénnél torkollik a Bodrogba. Ezt a hajdanán szélesen kanyargó lassú vízáramlási mederrendszert mára nagyrészt kiszárították, beszántották, csak néhány egymástól elszigetelt morotva-jellegű tavacska, vizes mederszakaz, esetenként kacskaringós erdőcsík jelzi hajdani meglétét. Ma többek között a Vojciansky kanal és a Severný Svätušský kanal vezeti el gyorsan a hajdani vízivilág nyomán ritkán megjelenő belvizeket…
- „Hosszú-Rét” – a Latorca és a „Ticze-Patak” között szervesült a Bodrogközbe a II. katonai felmérés tanúsága szerint: a Latorcából déli irányba kilépő vizek-vízfolyások, erek, patakok szövevénye, amelyek a Hosszú-rétet, a Csernyi-rétet, a Leleszi-erdőt, a Polyáni-erdőt és a Bólyi-erdőt öntözték. Ma a nyílegyenes Severný Radskýý kanal (a Harmanec térképén: Leleský kanal) porzik a hatalmas szántóterületek közepette – a szlovákiai vízépítő- és mezőgazdasági mérnökök legnagyobb dicsőségére.
- Karcsa – a „Ticze-Patakból” dél felé kiszivárgó vizekből születő kanyargós érhálózat, mely itt-ott hosszú tómedrekké szélesül („Nagy-Karcsa”). A Karcsa aztán újra erekre ágazik szét (Láp-ér, Kis-ér, Határ-ér) és beleolvad a „Gereczke-nád”-ba és a Dagona-láp”-ba, a Bodrogzug töredékesen máig fennmaradt vízivilágába (Tokaj–Bodrogzug Tájvédelmi Körzet). Ma már itt is csatornák kókadoznak: Somotorsky kanal, Kisrozvágyi-csatorna stb. – tehát amit jelen időben írtam, az ma már a múlt.
A Ticze-patak egy szakaszának mai állapota a Goggle Earth felvételén
Ha a mezőgazdaság képes az összehúzódásra (ami nemcsak egy érték-alapú szemléletet tükrözne, hanem megfelelne a saját érdekében is) és a politikum némi-nemű jogszabályalkotással, esetleg egy közös Magyar–Szlovák vagy akár egy V4 szintű uniós együttműködés és együttgondolkodás keretében lépne ez irányba, akkor a felvázolt négyes vízrendszert nyugat felől (a Bodrog felől) kezdve, kelet felé, a Tisza beregi és nyírségi szakasza felé, a nagy északi kanyarulathoz haladva rehabilitálni (reambulálni és rekonstruálni) lehetne.
A kimélyített medrekbe három irányból érkezne a víz: alulról a lejjebb szállt talajvíz feltörne (szívóhatás); horizontálisan a még élő vízfolyásokból a felszíni víz bevezetődne (transzfer-szerep) és fentről a csapadék (vízgyűjtő-szerep).
Eközben a Tisza balpartján lévő Rétközt, illetve a felsőbb szakasza mentén a Beregi- és Szatmári-sík organikus vízrendszerét is fel lehetne éleszteni. És utána a többit.
(Én a magam módján igyekeztem a Heves-sík és környezetének szerves vízrendszerét rekonstruálni A Csörsz-ároktól a fokgazdálkodásig címmel – ott, ahol a Csörsz-árok és a többi ősi hosszanti sánc-árok is beleszervesül a történeti vízrajzba. Előadtam „A táj változásai a Kárpát-medencében. A vízgazdálkodás története a Kárpát-medencében” című X. Tájtörténeti Konferencián Baján, 2014-ben. Ugyanitt utalok egyéb vízrajzi témájú írásomra és azokra az irodalmakra, tanulmányokra, amelyek a konkrét terepi vizsgálódásaimat segítették.)