Hajdani fás legelők nyomában – Déli-Bükk, Bükkalja

Ezzel a címmel a Bükk-vidék (különös tekintettel a Déli-Bükk és a Bükkalja) ma még fellelhető, beazonosítható hajdani fás legelőit, legelőerdőrészleteit (sok esetben már csak azok beerdősödött, cserjésedő maradványait) mutatom be.

Magyar szürkemarha-gulya a Cserépi-legelőn (Hideg-kút-laposa, Cinegés)

A Déli-Bükk és a Bükkalja fás legelő – legelőerdő fragmentumai (kutatási területek)

Az ember az őskőkor óta járja az erdőt: eleinte csak gyűjtögetett és vadászott benne, a neolitikum óta viszont egy komplexebb használat révén (át)alakította azt. A Kárpát-medence belső területein mindenütt ún. „járt erdők” voltak, amelyek az ember és a természet viszonylag harmonikus „együttélése” („együttműködése”) következtében jöttek létre – és amelyek elsődleges rendeltetése az újkorig nem a faanyag-igény (tüzifa, épületfa stb.) kielégítése volt, hanem az élelemszerzés, a különböző haszonvételek, az állattartás, a legeltetés.  (Vadonnak azok a Kárpátok hegyvonulatain, az összefüggő, hatalmas montán bükkösök és a fenyvesek tekinthetők, ahová csak vadászni járt az ember.)

A járt erdők között is a legelőnek, kaszálónak alkalmas tölgyeseket becsülték legtöbbre. A tölgy nemcsak makktermése miatt volt értékes a legeltető állattartó gazdaságok számára. A természettől ritkásan növő tölgyfák alatt elég dúsan terem a fű, s azt a lombos árnyékban nyáron sem égeti ki a nap. A tölgyes erdő a füves tisztásaival … egész éven át legelőnek használható, legeltetéstől megkímélt részei pedig kaszálónak is alkalmas. Tölgyes erdőkben a gulyák, ménesek élelmet találtak akár egész éven át. Sok településről jegyezték fel a 17–18. században, hogy legelője, kaszálója nincs, csak az erdőben.” (Magyar néprajz I.1. Táj, nép, történelem. Budapest 2011)

A Kárpát-medencére, a magyarságra jellemző hagyományos erdőhasználat, népi erdőgazdálkodás lényegét, rendszerét – az organikus tájművelés ethoszát – a néprajzi kutatások tárták fel. A „járt erdők” (a ligetes-fás erdők,  legelőerdők és hagyásfás legelők) utolsó fragmentumai (sok esetben beerdősödött, degradált foltjai) még néhány helyen fellelhetők hazánkban. A Bükkben, a Bükkalján és a Bükkhát területén megtalálható, beazonosítható legelőerdő-fáslegelő-komplexek hajdanán zónába rendeződtek, a hegységet körbevevő települések és a Bükk-fennsík (Központi-Bükk) között övezetet alkottak! Ezekkel a bükkvidéki legelőerdőkkel, fás legelőkkel (az erdei pásztorkodással) kapcsolatos kutatásokról, felmérésekről számolok be ezen a folyamatosan bővülő tartalmú webhelyen.