2016. november hónap bejegyzései

A Százrejtekű

Megtalálták, holott el sem tűnt…

2016. november 9-én jelent meg egy híradás a Heves Megyei Hírlapban, hogy megtalálták a Százrejtekűt. Ezt a – minden bizonnyal még a középkorban – riolittufába faragott soktermes sziklahelyiséget már eddig is sokan keresték Andornaktálya határában, mindezidáig sikertelenül. (Arról is a Heves Megyei Hírlap tudósított 2016. október 31-én, hogy egy urbexes (urban exploration) csapat még nem találta meg a legendás Százrejtekűt, de keresik.)

img_6333

A Százrejtekű beszakadt bejárata

A Százrejtekűben (Fotó: Komka Péter)

Bővebben…

Eltitkolt erdő

Egy 19. századi legelőerdő és fás legelő maradványa Egercsehi határában

A lombos erdőkben végzett legeltetés az államalapítástól egészen a huszadik század elejéig országos gyakorlat volt, amiről történeti források, tanulmányok garmadája tudósít. A hagyományos állattartás, az erdei legeltetés (és makkoltatás) révén az ember (a pásztor és a faluközösség együttesen) egy átmeneti tájtípust, illetve egy mozaikos, diverz tájképet alakított ki. A legelőerdő (még erdő) és a fás legelő (már gyep) organikus tájművelés (több mint tájhasználat) eredménye. Végtelenül sérülékeny társulásról van szó: hajdan a túllegeltetés, az intenzív állattartás a legelőerdő kikopárosodását, sok esetben az erdő teljes eltűnését okozta, napjainkban pedig a legeltetéses állattartás visszaszorulása a fás legelők becserjésedését, beerdősödését, degradációját vonja maga után.

Mivel a dombvidék sovány földje nem volt alkalmas szántóföldi művelésre, éppen csak a saját szükségleteit kielégítő mennyiségű gabonát tudták kicsikarni belőlük, ezért a palócság inkább állattenyésztéssel foglalkozott, mint földműveléssel. Az Észak-magyarországi-középhegység nagyobbrészt erdővel borított hegy- és dombvidékén pedig alapvetően erdei pásztorkodást folytatott az itt élő palócság.

Az alábbiakban egy olyan erdőfoltot mutatok be, és vázolom fel tájtörténetét, amely erről a tradicionális tájhasználati formáról tanúskodik és amely a Bükk hegység északnyugati határát alkotó dombvidéken, Egercsehi határában maradt fenn napjainkig.

cimlap_img_6516___magas-hegyi-erdo

cimlap_img_2953___magas-hegyi-erdo

Erdő a Magas-hegyen

Bővebben…

„Kaptárkövek” a Balkánon

Trák sziklaszentélyek nyomában a Keleti-Rodope-ban

(Bulgáriai fotóalbum)

Ardino – Orlovi Skali (kevés híján száz fülke egy sziklán…)

Ardino – Orlovi Skali (kevés híján száz fülke egy sziklán…)

A bükkaljai fülkés sziklák, a kaptárkövek rejtélyének megoldásában a legtöbb segítséget egyelőre az „azonos analógiák” bővítése jelent, azaz a forma és méret tekintetében hasonló (esetleg a kerettel rendelkező) fülkék más vidékeken történő keresése és az analógiákhoz társuló adatok bevonása. A hazai előfordulásokon kívül fülkés sziklák Eurázsia számos helyén ismertek: a Mediterráneumtól Kisázsián át a Kaukázusig, sőt az Altájig (a Hovd-folyó völgyéig).

Az elmúlt években – barátaimmal, családommal – főleg a Földközi-tenger medencéjét és Kisázsiát jártam be kaptárkő-azonos jelenségeket, ősi (ős- és ókori) kőstruktúrákat, sziklaszentélyeket, „jeles köveket” keresve. Afrikában a punok és a föníciaiak, Kis-Ázsiában a hettiták (Anatólia), az Ararát környékén, az urartuiak (Örmény-felföld), a Balkánon a trákok (Rodope), az Appennin-félszigeten az etruszkok, Szicíliában a sicanok, Máltán a megalit-építők, Dalmáciában az illírek, a Déli-Kárpátokban pedig a dákok kőkultúráját vizsgáltam.

A legközvetlenebb analógiák ­– a magyarországi kaptárkövekhez leginkább hasonló fülkés sziklák – a Balkán-félszigeten lelhetők fel: Bulgáriában a Provadiai-platón (Madara, Roják) és a Rodope hegységben az Arda folyó vízgyűjtőterületén. A bulgáriai fotóalbum a néhány évvel ezelőtti trákiai expedíciónkról villant fel néhány képkockát.

Utunk kezdetén – A Sveta Marináról lenézünk az Arda folyó völgyébe (Keleti-Rodope)

Utunk kezdetén – A Sveta Marináról lenézünk az Arda folyó völgyébe (Keleti-Rodope)

Mečkovec környékén

Mečkovec környékén

Bővebben…

A kaptárkövek eredete (Kik? Mikor? Miért?)

Kérdések

A csekély régészeti és néprajzi adatok ellenére az a nézet vált elfogadottá és a közvélemény számára ismertté, hogy a kaptárkövek fülkéi a középkori erdei sziklaméhészet emlékei s a méhészetnek ezt a formáját vagy a honfoglaláskor magyarsághoz csatlakozott kabarok vagy a régebbi korokban egy Balkán-félszigetről idemenekült trák-illír népcsoport (agriánok) honosították meg.

A kaptárkövek fülkéinek méhészkedésre történő felhasználásával kapcsolatban felmerül azonban néhány kétség. Elgondolkodtató a fülkék égtájak szerinti változatos elhelyezkedése éppúgy, mint a talajszinthez közeli vagy éppen megközelíthetetlen helyre, sötét, hűvös sziklahasadékokba, vízmosások falába faragott fülkék jelenléte. De a keskeny és sekély, sőt előrebukó fülkék esetében is kizárható a méhtartás.  A 11. századtól írásos adatok tanúskodnak a méhészet meglétéről, oklevelekben olvashatunk erdei méhészekről, méhvadászokról, de a sziklaméhészetről hallgatnak a források. A szájhagyományok pedig megoszlanak a kultikus és a gazdasági rendeltetés közt. A kaptárkövek rejtélye tehát még nem oldódott meg.

Vén-hegy - Kaptár-rét, IV. szikla (B.7.a). A 38. sz. fülke hátlapján faragott ornamentika látható

Vén-hegy – Kaptár-rét, IV. szikla (B.7.a). A 38. sz. fülke hátlapján faragott ornamentika látható

b_4_g_cserepvaralja_furgal-volgy_4_kup_img_4019

Furgál-völgy, IV. kaptárkő (B.4.g). Átégett felületű fülkék

A sziklák megfaragásának okát, a fülkék rendeltetését ma még nem ismerjük. A „Kik? Mikor? Miért?” kérdésekre még nem tudunk megnyugtató válaszokat adni. Az eddigi kutatások eredményei, a topográfiai adatok kiértékelése nyomán nyert statisztikai valószínűség azonban a kaptárkövek fülkéinek méhészeti rendeltetése ellen szólnak, míg „a kultikus, áldozati célú fülkehasználatot illetően nem fogalmazódott meg kizáró ok.”

b_7_a_szomolya_kaptar-ret_4_szikla_archaeologiai_ertesito

Vén-hegy – Kaptár-rét, IV. kaptárkő (B.7.a). A Király széke egy 1880-as évek végén készült felvételen (Archaeologiai Értesítő 1891. XI. 136-141)

img_6043

A Vén-hegy – Kaptár-rét IV. sz. kaptárköve (Király széke) napjainkban

Bővebben…

Csúnyamunka – Ősi obszervatórium a Bükkalján

Részlet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által megjelentetett „Kaptárkövek földje. Tájművelés és természetvédelem a Bükkalján.” című könyvből (Eger, 2014. 168 p. Írta és szerkesztette: Baráz Csaba).

6_kep___csunyamunka_csillagokkal

Fotó: Novák Richárd

Egertől délkeletre, a város határától öt kilométerre, Ostoros falu határában, a Pünkösd-tetőn egy furcsa kis kőépítmény bújik meg az erdőszélen. A rusztikus travertínó-tömbökből, édesvizi mészkőből épített kőkupolát Csúnyamunkának hívják a helybéliek. Úgy tartják, hogy a török időkből maradt itt ez a kőkunyhó és valamiféle megfigyelő hely lehetett.

(Másik neve: török torony – http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=5814)

Ostoros falu nevét az Ostoros-patakról nyerte, melyet Anonymus megemlít a Gesta Hungarorum-ban. Árpád vezér a nemeseivel a Bükkalja keleti részén futó patakok mellett, a mai Kácsnál ütött tábort. „Árpád itt nagy földbirtokot adott Ócsádnak (Ousadunec), Örsur (Ursuur) apjának, ott a folyó forrásánál Örsur, a fiú várat épített, melyet most Örsur várának hívnak. Innen Árpád vezér övéivel továbbmenve eljutott az Eger folyóig (Egur) vizéig, ahol szállást építve több napig időztek. A hegyet, amelyen a vezér számára levelekből színt emeltek, Színhalomnak (Zenuholmu) nevezték el. Táborhelyük az Ostoros (Ystoros) vizétől egészen Poroszló (Purozlou) váráig húzódott.” (Anonymus, 32)

Csúnyamunka

A Török toronynak is nevezett Csúnyamunka kőkupolája

Bővebben…