Kérdések

A csekély régészeti és néprajzi adatok ellenére az a nézet vált elfogadottá és a közvélemény számára ismertté, hogy a kaptárkövek fülkéi a középkori erdei sziklaméhészet emlékei s a méhészetnek ezt a formáját vagy a honfoglaláskor magyarsághoz csatlakozott kabarok vagy a régebbi korokban egy Balkán-félszigetről idemenekült trák-illír népcsoport (agriánok) honosították meg.

A kaptárkövek fülkéinek méhészkedésre történő felhasználásával kapcsolatban felmerül azonban néhány kétség. Elgondolkodtató a fülkék égtájak szerinti változatos elhelyezkedése éppúgy, mint a talajszinthez közeli vagy éppen megközelíthetetlen helyre, sötét, hűvös sziklahasadékokba, vízmosások falába faragott fülkék jelenléte. De a keskeny és sekély, sőt előrebukó fülkék esetében is kizárható a méhtartás.  A 11. századtól írásos adatok tanúskodnak a méhészet meglétéről, oklevelekben olvashatunk erdei méhészekről, méhvadászokról, de a sziklaméhészetről hallgatnak a források. A szájhagyományok pedig megoszlanak a kultikus és a gazdasági rendeltetés közt. A kaptárkövek rejtélye tehát még nem oldódott meg.

Vén-hegy – Kaptár-rét, IV. szikla (B.7.a). A 38. sz. fülke hátlapján faragott ornamentika látható

Furgál-völgy, IV. kaptárkő (B.4.g). Átégett felületű fülkék

A sziklák megfaragásának okát, a fülkék rendeltetését ma még nem ismerjük. A „Kik? Mikor? Miért?” kérdésekre még nem tudunk megnyugtató válaszokat adni. Az eddigi kutatások eredményei, a topográfiai adatok kiértékelése nyomán nyert statisztikai valószínűség azonban a kaptárkövek fülkéinek méhészeti rendeltetése ellen szólnak, míg „a kultikus, áldozati célú fülkehasználatot illetően nem fogalmazódott meg kizáró ok.”

Vén-hegy – Kaptár-rét, IV. kaptárkő (B.7.a). A Király széke egy 1880-as évek végén készült felvételen (Archaeologiai Értesítő 1891. XI. 136-141)

A Vén-hegy – Kaptár-rét IV. sz. kaptárköve (Király széke) napjainkban

Az alapvető kérdések azonban továbbra is nyitottak:

1. Mi volt a fülkékhez kapcsolódó kultikus szertartás, rítus, a mögötte álló vallásalakulat és mitológia?
2. Mettől meddig tartott a fülkék kifaragásának és használatának (a kaptárkövekhez kapcsolódó kultusz gyakorlásának) ideje?
3. Kik voltak a fülkekészítők és rítusgyakorlók? Melyik népességhez (csoporthoz, nemzetséghez, etnikumhoz, nemzethez) köthetjük a kaptárkövek faragványainak kialakítását?

Cakó-tető I. sziklavonulat (H.2.a)

A demjéni Bányaél (H.4.a) megfaragott teteje

A kérdések megválaszolását – okleveles adatok hiánya és a néphagyomány ellentmondásossága miatt – a régészeti feltárásokon túl, a mai napig a topográfiai adatok figyelembevételével tartjuk lehetségesnek. Jelen helyzetben két irányban tájékozódhatunk:

1. az egyik, az „azonos analógiák” bővítése, azaz a keretes fülkék más vidékeken történő keresése és az analógiákhoz társuló adatok bevonása;
2. a másik, a kaptárköveken, illetve a tágabb környezetükben fellelhető és a fülkékkel kapcsolatban lévő egyéb kőfaragási jelenségek (kőkultúra) vizsgálata.

Tehát nagyon fontos a fülkés sziklákon előforduló egyéb kőfaragási nyomok (lyukak, csatornák, tálalakú mélyedések, kőüstök) áttekintése és elemzése, már csak azért is, mert az eddig ismertté vált analógiák sok szempontú összevetése és elemzése ezáltal történhet meg.

A Törökasztal felületébe faragott tál alakú mélyedés csatornával.	A siroki vár és a Bálványkövek látképe a Törökasztalról. Oltárkő a Trana-völgy fölött
Törökasztal. Sziklaszentély?	Bálványkő. „Kőemberek”, kőbálványok…

Mikor?

Az Eger melletti Nyerges-hegy kaptárkövein végzett geomorfológiai vizsgálat, fülkeperiodizációs kísérlet alapján ma már megkísérelhetjük a fülkék kifaragásának három nagyobb ritmusát az abszolút időszámításba beilleszteni:

• első generáció: Kr. u. 5–6. század (Kr. u. 400–550 között) – hunok, szarmaták kora;
• második generáció: Kr. u. 7–8. század (Kr. u. 670–800 között) – avarok (onogurok) kora;
• harmadik generáció: Kr. u. 10–14. század (Kr. u. 900–1300 között) – magyarok kora;
• a harmadik generációhoz tartozó legépebbek: Kr. u. 1500-as évekig.

Az egész Bükkalját áttekintve ehhez annyit szükséges hozzátenni, hogy nagy valószínűséggel az első fülkéket jóval a nyergesi első generáció megjelenése előtt faragták ki. Ezek korának megállapítása azonban még további alapos vizsgálatokat igényel. Régészeti leletek pedig csak a harmadik generációhoz kapcsolódnak, a kerámiatöredékek a fülkék Árpád-kori használatát (és nem kezdetét!) igazolják.

Kik?

A fülkeperiodizáció révén meghatározott tág időintervallum, valamint a kaptárkőmező területi kiterjedése azt látszik igazolni, hogy a fülkékhez kapcsolódó rítust gyakorlók köre már a hun korban is, majd az avarok és az onogurok (késő avarok) idején, valamint a magyar honfoglalást követően is ezen a területen élt és jól elkülönülő részét képezte a mindenkori államalakulatok lakosságának.

Miért?

Szent László király 1. számmal jelölt törvénykönyvében (1092. Szabolcs) lefektetett 40 egyházi intézkedés egyik törvénypontja (decr. 1. 22.) fellép a pogány szertartások ellen, megtiltja a forrásoknál, vizeknél, fáknál, köveknél történő pogány áldozati szertartásokat: „…quicunque ritu gentilium iuxta puteos sacrificaverit, vel ad arbores et ad fontes, et lapides oblationes obtulerit…” (aki pogányszokás/nemzetségi-nemzeti szertartás szerint kutak mellett áldozik vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visz…). Nem bizonyítható, de könnyen elképzelhető, hogy a lapis szó értelmébe – mely Ipolyi Arnold szerint egyfajta „pogány” oltárkövet, kőoltárt jelenthet – a kaptárkövek is beletartoznak.

Közelítsük meg a kaptárkövek – a sziklák felületébe faragott fülkék, lyukak, tál alakú mélyedések, csatornák – mibenlétét e „pogány” vallásgyakorlás sajátosságai felől. Ehhez a kísérlethez pedig Ipolyi Arnold Magyar Mythológiája (1854) ad segítséget.

Áld, áldozat. „Az isteni tisztelet kitűnő jelensége az áldozat, az istenségnek nem csupán szóval, de tettel, ajándékkal tisztelése.”

Szent helyek. „Hogy őskorunkban hasonlóan (t. i. mint a szkítáknál, a szabadban) végeztetett az isteni tisztelet alkalmilag választott bizonyos helyeken, nemzetünk költöző, vándor, barang élete gyaníttatja; hogy az ily helyek az ősi természetvallási tisztelethez alkalmazva választattak, a természetelem tiszteletet feltételezi; mint ezt emlékeink is tudják még. László törvénye tiltja még a források, vizek, fák s kövek melletti pogány áldozatokat…”

Oltár. Az áldozati szertartások elvégzésére oltárokat állítottak, lapos oldalú, különleges köveket alkalmazva. Nagy valószínűséggel „László törvényeiben is a köveknéli áldozás eltiltása egyenesen ilyen oltárkövekre vonatkozik”. Középkori okiratokban, határjelentésekben gyakran szerepelnek oltárkövek, menedékkövek, bálványkövek.

Bálvány. „Voltak-e bálványaink is? Valószínűleg. A kő, melyen az állati véres áldozat leölettetett, szétvágatott, s az áldomásnál asztal és tálul szolgált; s az, mely a halott sírját jelölte, nem csak oltárrá lesz, de idővel bálvánnyá emelkedik, az oltár és sír felett álló alakká képeztetik.”

Néző. A később bálványokká magasztosult oltárköveken a táltosok, garaboncosok, deákok, a pogány idők tudós szerzetei, papjai – kiket boncosoknak is hívtak – végezték szertartásaikat. A boncos elnevezés Ipolyi szerint arra figyelmeztet bennünket, hogy „ők valának talán pogány vallásunk azon bélnézői, az állatok béléből jóslók, kikről krónikáink… még emlékeznek.” A táltosok, mágusok, bölcsek, jósok, bűvösök, bájosok, varázslók, bélnézők, hugybanézők, áldozatnézők, oltáron nézők különböző elnevezések, melyek a régi, pogány magyarok papjait jelölik.

Pilisvörösvár, Kerek-hegy (P.10.a)	A demjéni Hegyes-kő-tető kaptárköve (H.4.b)
A siroki Vár-hegy faragott sziklavonulatai (H.6.c)	A szomolyai Ispán-berki-tető 3. sz. sziklájának faragott teteje (B.7.b)

Trákok a Bükkalján?

A fülkés sziklák rejtélyének megoldásában segítséget jelent az „azonos analógiák” bővítése, azaz a forma és méret tekintetében hasonló (esetleg a kerettel rendelkező) fülkék más vidékeken történő keresése és az analógiákhoz társuló adatok bevonása. A hazai előfordulásokon kívül fülkés sziklák Eurázsia számos helyén ismertek: a Mediterráneumtól Kisázsián át a Kaukázusig, sőt az Altájig (a Hovd-folyó völgyéig). A legközvetlenebb analógiák ­– a magyarországi kaptárkövekhez leginkább hasonló fülkés sziklák – a Balkán-félszigeten lelhetők fel: Bulgáriában a Provadiai-platón (Madara, Roják) és a Rodope hegységben

Parmak Kaja (Nočevo, Keleti-Rodope, Bulgária)

Gluhite Kamăni (Malko Gradište, Keleti-Rodope, Bulgária)

A kaptárkövek eredetét kutatva van egy másik vonal, amin el kell indulnunk – elrugaszkodva a koraközépkortól –, az agrián nép nyomozása. A történelemtudomány Bonfini Egerre vonatkozó adatait nem kezeli kellő súllyal, pedig állításai mögött tények láncolata húzódik. Bonfini Egert a metanaszták vagy jászok tartományába helyezi és a város alapítóit, illetve névadóit a Rodope hegység mellől elűzött agrianes nevű trák-illír eredetű népben nevezi meg[1]. Már Strabon Geographika című művében tudósít a Balkánon élő agrianes nevű illír néptörzsről.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy kik lehettek az agriánok és mikor érkezhettek vidékünkre? Régebbi népnek kellett lenniük az Kr. e. 1. század vége felé Alföldre települő szarmata jazigoktól, ha igaz a bizánci forrásokat jól ismerő Bonfini azon állítása, hogy a jazigok kiűzték Eger mellől a trák-illír földművelőket.

Kr. e. 730-tól erősödik meg a trák-kimmer törzsek inváziója a Fekete-tenger északi előtere felől s ez egybeesik a preszkíta bevándorlásokkal (mezőcsáti csoport). Az Eger városa fölött magasodó felsőtárkányi Vár-hegyen éppen ebben az időben, a Kr. e. 8. században (az ún. HaB₃ periódus elején ) épült meg a Kyjatice-kultúra telepének erődítése. A későbronzkori-koravaskori földvár sáncának létrehozása a preszkíta mezőcsáti csoport beáramlásának első hullámával függhet össze. Hogy a védművet ellenük építették-e meg vagy maga az újonnan érkező népcsoport emelte, nehéz eldönteni. Mindenesetre a felsőtárkányi leletek között megjelennek a badabagi-besut-besarábiai-bulgáriai eredetű kerámiaformák, díszítménytípusok. Sőt, ez a nép ismerte a vasat, trák-kimmer fegyverzetet és lószerszámokat használt[2].

A második megoldási kísérletünk egy hadjárathoz kapcsolódik. I. Dareiosz perzsa uralkodó időszámításunk előtt 513-ban átkel az Al-Dunán és behatol a szkíták földjére, akiktől ugyan vereséget szenved, de a hadmozdulat a Balkánról trák népeket késztetett elvándorlásra. A régészet szerint ekkor, az Kr. e. 5. századtól a Kárpát-medencében és a Balkánon egységes színezetű kultúra található. A rómaiak ezeken a területeken trák nyelvű törzseket említenek. Talán ebben az időszakban érkeztek az agriánok a Bükkaljára…

Mindenesetre a kaptárfülkéket készítő népesség kutatása terén döntő lehet ez a balkáni vonal is. A Rodope hegység trák kultikus fülkéit, melyeket a bolgár kutatók szerint urnatemetkezésre használtak a Kr. e. I. évezredben, fontos analógiának tekintjük, nem kizárt a kapcsolat a mi kaptárfülkéinkkel.

Bulgáriában a sziklás hegycsúcsok oldalába sűrűn egymás mellé faragták a 80–100 cm magas, álló trapéz alakú fülkéket. Például a Keleti-Rodope hegységben található Sveta Marina csúcsán egy trák erődítmény alatt négy sziklatömb emelkedik ki (Gluhite Kamăni azaz Süket-kő, Malko Gradište településtől délnyugatra a Gorata gerincén), amelyekbe sziklasírokat faragtak, oldalaikba pedig több száz trapéz alakú fülkét, amelyekbe a trák Odrüsz törzs az elhunytak hamvait helyezte. Ugyanitt sziklába vájt lépcsők vezetnek a csúcsra, ahová a kultikus szertartásokhoz szükséges áldozati ajándékokat vitték.

Perperikon az ősi trák sziklavár. III. Alexandrosz is járt itt

Orpheus kőszarkofágja a trák sziklaszentélyben (Tatul)

Az odrüszok és az agriánok jelentős megalitkultúrát teremtettek, amelyet a Szakar-, a Keleti-Rodope és a Sztrandzsa-hegység dolmenje, sziklasírjai és sziklaszentélyei szemléltetnek. A régészek a trákiai megalitemlékeket – a dolmeneket, sziklába faragott sírokat, fülkéket – a Kr. e. 12. és 6. század közé helyezik és kapcsolatba hozzák az ókori Napkultusszal. „A Rhodopéban néhány sziklasírt olyan magasságban képeztek ki, hogy egész nap érhessék a napsugarak. Jó néhány száz thrákiai dolmen és a Rhodope néhány sziklába vájt sírja szolgált a királyok végső lakhelyéül; ezek a szoláris és khthonikus kultusz összeolvadását jelképezték, és egyben rituális áldozatok és kultikus szertartások helyeiül is szolgáltak. A számos, kőből kirakott kör – a Nap ábrázolása – annak bizonyítéka, hogy az uralkodó alattvalói között elterjedt ez a kultusz.”[3]

Egy kis etimológia

A „kaptárkő” népi elnevezése a fülkés szikláknak, amelyeket Bartalos Gyula szerint csak Szomolyán hívták így. Bizonytalan a fülkés sziklák ezen névadásának keltezése: nem tudjuk, hogy megelőzte-e a kaptáras méhészet létrejöttét, a kaptár szó méhészeti terminológiává alakulását vagy annak hasonlósága nyomán csak az újkorban született. Egyébként a kaptár szó etimológiája sincs megnyugtatóan tisztázva.

A kaptár szó először tulajdonnévként bukkan fel korai okleveleinkben. 1264-től olvashatunk Kaptár-hegyről, Kaptár nevű faluról – ezekben az esetekben a kaptár kifejezés tehát földrajzi névként van jelen.

1264: „…ad monticulum kaptarhegh.” a csőti monostor határában (Monumenta ecclesiae Strigoniensis I-II. Ed.: Ferdinandus Knauz. Strigonii 1874-82. 511.). 1313: „Kaptar vocatum in Comitatu de Barana” (Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjtemény. Dl. 86924.). 1357/1360: „…et pervenit ad magnam viam Kyralwtha ad arborem Captarhassa vocatam.” (OL. Dl. 12173.). 1367: „In Montem Captar vocatum.” (OL. Dl. 5623.)

A kaptáras méhészkedés csak 19. századi eredetű: Dierzon és Berlepsch nevéhez fűződik a mozgatható keretes kaptárak (irzon, zirzon) elkészítése, bár őket megelőzte Kövesdi Szarka Sándor erdélyi magyar méhész 1844-ben, Kolozsváron bemutatott hasonló elvű találmánya, amit még „közönséges ráma méhkas”-nak nevezett. „Nem ismerjük a szarvasiak kaptározását, amelyet már 1794-ben megkezdtek, hogy mentsék a méheket a füsttel való lefolytástól.”[4] 1779-ben Vannay István, 1795-ben Szuhányi János, 1816-ban Márton Gábor még a fonott kasra értik a kaptár szót. Vannay a mai kaptár ősét „új módi bödön”-nek nevezi, ez már deszkából összeszegezett méhlakás[5]. Az első köznévi adat a kaptárról az 1519 körül keletkezett Debreceni Kódexben található: „egi ray meh zalla reiaia mind orczaiat s mind zaiaz el leun s ugi zengedoznek vala mit egi kaptarban uagi kosarban.” (Nyelvemléktár XI. 17.)

Ezek az adatok azonban nem teszik lehetővé a kaptár szó egyértelmű meghatározását, amire A magyar nyelv történelmi-etimológiai szótárában, a kaptár címszó értelmezése előtti kérdőjel hívja fel a figyelmet. A szó jelentését így határozzák meg: ‘fatörzsbe vájt üreg a vadméhek számára <az erdei méhészetben>’. A kaptár szócikk etimológiai részének bevezető mondatából is tükröződik a szó eredetére vonatkozó vélemény határozatlansága: „Valószínűleg német eredetű; vö. ófelnémet chaftoere, chafteri ‘kaptár, méhkas’; vö. még [főként közép- és észak-németországi]  német népnyelvi, nyelvjárásbeli käfter ‘kis kamra, alvófülke, rekesz’…”  „A magyarba való átvétel a középfelnémet korban történhetett. A származtatás némi nehézsége, hogy a szó a középfelnémetből nincs kimutatva, megléte azonban feltehető.” (MTESZ II. 366-367.)

Mollay Károly szerint a kaptár szó átvétele a 11-13. századi vallon telepítésekkel került hazánkba. A velük egyidőben bejött felsőnémet – elsősorban bajor – nyelvjárási telepesek azonban nem az ófelnémet chaftere, hanem egy nem adatolható chaftoer~chafter változatot hoztak. Mivel szótagzáró (f) a magyarban még nem volt, (p)-vel helyettesítették. Az ófelnémet chaftere<latin captarium<captorium eredeztetési valószínűsítése nyomán a latin szó egy cavum captorium szószerkezetből ráértéssel válhatott ki. A latin cavum, cavea ‘üreg, mélyedés’ jelentésű. Az 1405 körül írt Schläli Szójegyzékben egymás mellett áll a három szinonima: cauerna~cauus~fouea, az első és harmadik felett magyar értelmezés: ‘lik, lyuk’. (Az Abaúj vármegyei Méhlyuk  – 1255: Myhluk, 1275/78: Myzluk – helynév szinte tükörfordítása a latin cavea apium, illetve a cavum apium megnevezésnek, illetve ómagyar megfelelője a /cavum/ captorium-nak, az eredeti kaptárnak.) Mollay itt utal a kaptárkövekre is, szerinte a kaptár a magyar födémes szinonimája lett. A kaptár szó így került a középfelnémet korban nyelvünkbe, de ennek vizsgálatát még nem tekinthetjük végleges álláspontnak[6].

Más következtetésre jutunk azonban, ha ha a kaptár kompozitum két gyökszavát külön-külön vizsgáljuk meg. Fehér Géza írja: „Az óbolgár-szláv nyelvben van egy szó   k a p   ‘szobor, idolum’ jelentésben, amely mint a magyar   k é p  is bolgár-török eredetű  (^*käp). Tehát a bolgárok keresztény tanítói átvették a bolgár-törököktől a ‘szobor, idolum, szentkép’-et jelentő ^*käp szót, mint fontos kultusz-szót…”[7]

A kép először 1315 körül jelenik meg írott forrásainkban ‘forma, alak’ jelentéssel, egyébként a nyelvészeti kutatások ótörök eredetűnek tartják. „Az óegyházi szláv kapъ ‘kép, képmás’ a bolgár-török nyelvből való. – A magyarba hosszú magánhangzót tartalmazó török alak kerülhetett át ‘forma, alak’ jelentésben.” (MTESZ II. 447-448.)

A bálványképek sumir és ural-altáji egyező elnevezéseit vizsgálva Varga Zsigmond megjegyzi, hogy bár nyelvészeink a magyar kép, képmás szavunkat török eredetű, honfoglalás előtti jövevényszónak tekintik, az eredetét mégis a sumir nyelvben kell keresni. A Gombocz Zoltán által összeállított jegyzékből a 15/117. listaszámú tételt közös sumir-török-magyar szókincsnek tartja, melynek sumir alapszava a gib, gim  ‘faragvány’ s ennek parallelje a magyar „készítmény, kép”, a török kap, kep, geb ugyanaz. „A szumir gim. ES. dim és a török gib, gibi, gim a hasonlítás partikulájaként szerepel, de eredeti jelentése, mint ez a dim formából is kitetszik  – tesz, készít, ebből  készítmény, kép, alak és így lett a hasonlítás, a hasonlóság partikulája.”[8]

A tar utótag szintén megtalálható a sumirban ‘rendel, végez’ jelentéssel. Varga szerint pontos megfelelője a köztörök türü, mongol türü, mandzsu doro, a magyar törvény, döntés, szokás, erkölcs szócsaládnak. A tar a szintén sumir gyökkel a dar-ral alapját képezi a családi ősök tiszteletét kifejező ősi intézményünknek, a tornak. Ezt a magyar szót szintén honfoglalás előtti, török jövevényszónak tekintik és a csagatáj hasonló jelentésű tor szóból eredeztetik. Varga szerint viszont sem a kap, sem a tar, dar nem török jövevényszó, hanem mindkettő sumir-ural-altáji közös örökség[9].

Ha tehát a kaptár szavunk törvénnyel, szokással, rítussal kapcsolatos valamilyen készítmény, faragvány (bálvány?) megjelölésére szolgáló ősműveltségi fogalom, akkor az ősmagyar mitológia örökségét kell benne látnunk! Így a kaptárkövek pedig – amennyiben elnevezésük megelőzte a kaptár szó méhészeti terminológiává alakulását – kapcsolatba hozhatók az ősi magyar (kárpát-medencei) hitvilággal, azon belül a halotti szellemek animista tiszteletével, az ún. „ pogány” vallásgyakorlással, a halotti torral.

Elgondolkodtató Sz. P. Tolsztov Az ősi Chorezm című könyvében szereplő „kaptar chana” terminus is. A 10-13. századi chorezmi kultúra emlékei azok a hosszú, keskeny és magas épületek, melyek falán belülről számtalan fülkeszerű kis bemélyedés látható. Az ásatások tanúsága, valamint az írott források szerint a fülkéknek „dekoratív” szerepük lehetett, bennük üveg és fém díszedényeket helyezhettek el. A helyi üzbég lakosság a rájuk gyakorolt benyomás alapján kaptar chana elnevezéssel illeti az építményeket, vagyis „galambdúcoknak” hívja azokat[10]. Önkéntelenül is a székelykapuk galambdúcai jutnak eszünkbe, melyekben sosem tartottak galambot! Nem véletlen az sem, hogy az antik római, kora keresztény korszakban a földalatti temetkezési helyek, fülkék neve a galamb latin nevéből képzett columbárium (‘galambdúc’). A szemiotikai szakirodalomból tudjuk, a galamb lélekjelkép.

Mielőtt a megkezdett gondolatsort folytatnánk, szólni kell a fülkés sziklák köpüskő elnevezéséről is. Nemcsak Saád Andornál találkozunk ezzel a kifejezéssel, hanem Bartalos Gyula terepi megfigyeléseit rögzítő naplóiban is: „Mangóoldal… aljában vannak a köpüskövek.”[11] Kérdés, hogy ez az elnevezés mennyiben utal a rendeltetésre, mert köpüt a fülkékben nem tartottak. Az ótörök eredetű köpü szavunk „minden valószínűség szerint a honfoglalás előtti magyarság állattenyésztésében érvényesülő török hatás nyomán, mint a tejfeldolgozás egyik műveletének kellékét jelölő kifejezés került át nyelvünkbe.” Jelentése ‘vajköpülő faedény’. A méhlakással kapcsolatos másik jelentés kialakulásának a kivájt fa ilyen célra történő felhasználása képezi az alapját. (MTESZ II. 617.)

Ez az elnevezés a mi esetünkben is inkább a fülkés sziklák ‘kivájt lyukkal’, ‘üreges eszközzel’ való alaki hasonlóságon alapulhat, mintsem méhészeti rendeltetésen. Tehát ez az elnevezés sem feltétlenül a kaptárkövek fülkéinek méhészeti rendeltetését hívatott alátámasztani.

Források

• [1] Bonfini, A. 1581. Egyébként Timon Sámuel szerint Candanum, a jazigok városa, nem más, mint Eger s a metanasztákat a jazigokkal azonos népnek feltételezi. Véleménye, hogy nevük a Római Birodalom határaival függ össze. (Timon S. 1733-34. 97-98.) Valóban a meta latin szó átvitt értelemben célt, véget, határt jelent, de különben kúp alakú testet, gúlát, idomot, hegyfokot, földfokot értünk alatta. A metanaszta tehát lehet a birodalom határán túl vagy annak végein élő nép, de földvárakat, sáncrendszereket emelő nép (lásd a szarmata-jazigokhoz kötött alföldi hosszanti védműveket, a Csörsz- és Ördög-árkokat), esetleg kőbálványokat, sziklagúlákat faragó nép értelmű is.
• [2] D. Matuz E. 1991-1992. 5-81.
• [3] Fol, A. – Marazov, I. 1984. 35.
• [4] Gunda B. 1991-92. 344-346.
• [5]  Szabadfalvy J. 1992. 83-85.
• [6] Mollay K. 1982. 350-352.
• [7] Fehér G. 1931. 86.
• [8] Varga Zs. 1956. 94-95.
• [9] Varga Zs. 1956. 132.
• [10] Tolsztov Sz. P. 1950. 85-87.
• [11] Bartalos Gy. 1886-1900. 36.; Saád A. 1972. 105.