Ahol Noé bárkája megfeneklett. Gondolatok a Genezis földrajzáról

Baráz Csaba kelet-anatóliai útinapló-töredéke. Rövidített változata megjelent a Földgömb 2012/2. számában

2009. augusztus 16. 11 óra 30. perc – Atatürk repülőtér, Istanbul – Tízezer méter magasan, rakit kortyolgatva

Becsekkoláskor zavartan kért tőlünk elnézést a török légitársaság alkalmazottja: túlfoglalás történt. A több mint egy hónapja, a hazaútra lefoglalt, turistaosztályra váltott helyünket eladták. Kérdésére, hogy helyette elfogadjuk-e a business class szolgáltatásait, „lemondóan” válaszoltuk, hogy ért már bennünket nagyobb megrázkódtatás is kacskaringós életünk során.

Miután társaimmal – Gáborral és Zsolttal, akikkel tavaly ősszel a Rodope hegység trák kultikus sziklaszentélyeit derítettük fel – kényelmesen elhelyezkedtünk a Turkish Airlines Isztambul-Budapest járatán, a business class turistaosztálynál tágasabb ülésein és a felszállás után kézbevettük SkyLife magazin augusztusi kiadását, fellapozva azt, Nasuh Mahruki szép képekkel illusztrált riportjára bukkantunk. Az írás a neves német természettudós és utazó, a dorpati (ma: Tartu Észtországban) egyetem professzora, Freidrich Wilhelm Parrot (1792. október 14. –1841. január 15.) és fiatal kísérője, a később híressé vált örmény költő és pedagógus, Khachatur Abovian (1809. október 15. – eltűnt 1848. április 14-én) által 180 éve, 1829. október 9-én elsőként meghódított Ağri Daği-ról szólt. Jóleső érzés járt át bennünket, hiszen néhány napja, dacolva az augusztusi hóviharral, mi is megmásztuk a világ egyik legszentebb hegyét: az Ararátot.

A többfogásos ételköltemény elfogyasztása után, az emésztést javítandó jeges rakit kortyolgatva, tízezer méter magasból a napsütötte Balkán-félszigetre tekintve máris nosztalgiával idéztük fel az elmúlt heteket. Hatezer kilométert autóztunk egy Isztanbulban bérelt gépkocsival, bejártuk Kelet-Anatóliát, megmártóztunk a Van-tóban, felkerestük a kurdok lakta magasföld ókori és középkori műemlékeit, régészeti emlékeit és megmásztunk néhány vulkánt, köztük a négyezer méter fölé magasodó Süphan Daği-t és az 5126 méter magas Ararátot, amit a helyiek a Ağri Daği-nak, a Fájdalom hegyének neveznek.

Gondolatainkban felvillantak a repülőgép gyomrában pihenő, súlyhatár fölé hízott hátizsákjaink is, melyek a Güllü Dağlari-ban és az örmények halott fővárosának, az ősi Ani romjainak környékén gyűjtött gyönyörű obszidiánokat rejtették. Kelet-Anatólia genius locijának titkát a jelenleg határfolyóvá tett Araxész (Aras Nehri) mentén fellelhető obszidiánkavicsok, valamint azok „szülőkőzetei” őrzik.

De felidéztük a hányatott történelmük és a nagy szegénységük ellenére is egyenes gerincű kurd emberek barátságos és nyílt tekintetét, a „láthatatlan” Mustafa, valamint hegyivezetőink, Zekin és Erkan segítőkészségét és a kurdokat presszionáló török fegyveres alakulatok katonáinak irántunk, „Madzsarisztánból” érkezett utazók iránt tanúsított barátságos magatartását.

2009. augusztus 9. 10 óra 00 perc – Hotel Ishafan, Doğubayazit – 2900 méter magasan, egy kurd nyári szálláson

A bőséges reggeli után egy nemzetközi csapattal kisbuszba szállva elhagytuk az Isztanbul–Teherán kereskedelmi útvonalon, az iráni határ közelében fekvő kurdok lakta nyüzsgő várost, Doğubayazit-ot. A Hotel Ishafanban először utunk során európai elszállásolásban volt részünk. E-mailon leveleztük le az utat Mustafa Arsinnal, aki intézte az Ararátra az engedélyeket, a szállásunkat és megszervezte a hegymászást (trekking? climbing? hiking?). Vele személyesen nem találkoztunk, ugyanis ott-tartózkodásunk ideje alatt túrát vezetett a zárt, erősödő kurd önkormányzatú Hakkari tartományban lévő Cilo Daği–Uludoruk hegyvonulatra, Törökország második legmagasabb csúcsára. A tetőcsomagtartóra erősített hátizsákjainkat a nyáron itt igen szokatlan szemerkélő eső permetezte, amint a gépjármű felzötyögött az Ararát lábánál 2160 méter magasan lévő állomáspontra. Miközben kipakoltunk a járműből, gondterhelten kémleltük az eget és az ólomszürke felhők mögül elősejlő Ararát halvány kontúrját, ugyanis az elmúlt napok perzselő napsütése után váratlanul elromlott az idő. Miután francia útitársaink málháikat felerősítették az öszvérekre (300 euró/fő), mi hárman magyarok pedig hátunkra kaptuk a „teljes menetfelszerelésünket” (négynapi élelem, víz, néminemű váltásruha, sátor, hálózsák, fényképezőgép, GPS készülék, mobiltelefon, hágóvas, mindezt 100 euró/fő), nekivágtunk a Hegynek. „Ha Jézus velünk, ki ellenünk?” kiáltották Mohácsnál az oszmánoknak rontó magyar hadak. Hasonlóképpen reménykedtünk mi is az elkövetkezendő napok jobb időjárásában…

A szakadó esőben Zekin dalolva vezetett bennünket az utolsó kurdok lakta nomád településre, egy yaylába, ahol rokonai, akik ilyenkor a magashegyi nyári szállás körül legeltetnek, menedéket nyújtottak a bőrig ázott csapatnak. A közösségi építményben jól esett a sátorponyváról gyűjtött vízből főzött forró tea. A sokadik kedves kínálás közepette, a gúlába rakott fegyverek láttán felmerült bennünk a tréfás gondolat: lehet, hogy túszok vagyunk, csak még nem tudunk róla? Tavaly júliusban járta be a világsajtót a hír, hogy német turistákat ejtettek túszul kurd szeparatisták az Araráton…

1 – A férfi harcra született (A kurdok szabadságharcáról)

A kurdok a történelem hajnala óta lakják a Délkeleti-Torost (a mai Törökország délkeleti részét), valamint a Tigris és a Zab folyók felső folyása mentén és az Urmia-tó környékén lévő vad hegyeket (Irak észak-északkeleti részét és Irán északnyugati részét). Kurdisztán virtuális északi határát az Ararát, nyugati szélét Diyarbakir és az Eufrátesz felső szakasza jelöli ki, míg a kurd náció szerint a kurdok által lakott terület délkeleten egészen a Zagrosz hegység közepéig (Lurisztánig) terjed. A középkor legkiemelkedőbb kurd államszervező egyénisége Salah-al-Deen al-Ayoubi (másképpen: Ajjub Jusszuf Ibn Szalah-ed-din a keresztes hadjáratok történelmében is felbukkanó legendás Salahuddin, Szaladin), aki 1137-ben Tikritben született, s megalapította az Ayubita Kalifátust (Ajjubidák Birodalmát). Egyesítette Egyiptomot, Szíriát, Mezopotámiát és az egész Közel-Keletet szövetségbe állította a keresztesek ellen, akiktől Jeruzsálemet is visszafoglalta. A 17 fiú- és egy leányutódot hátrahagyó dinasztiaalapító kései leszármazottai folyamatos függetlenségi háborút folytattak az első világháborúig az Oszmán Birodalommal, azt követően Kemál Atatürk fiatal Törökországával, Irakkal és Perzsiával (Iránnal) – zászlójukra tűzve jelmondatukat: „Az élet véges, a becsület örök!”. A muzulmán vallás szunnita ágának szufi felekezetéhez tartozó kurdok szeparatista mozgalmának nemzeti hőse Mulla Musztafa Barzáni (1903. 03. 14. – 1979. 03. 01.), aki sorozatos fegyveres küzdelmek, kényszerű emigrációk után 1961. márciusában Irak északi részén kikiáltja Kurdisztán létrejöttét. Ezzel újabb többéves, iraki kormánycsapatok elleni ádáz gerillaháború veszi kezdetét, hiszen „a férfi harcra született.” Napjainkban is erőteljesen érezni a Törökország délkeleti tartományaiban jelenlévő feszültséget: a városokban fokozott katonai és rendőri jelenléttel, utazásunk során pedig homokzsákokkal elbarikádozott közúti ellenőrzőpontok, laktanyák sokaságával, valamint erőfitogtató katonai aktivitással találkoztunk.

Ne feledjük: a kurd nép jelenlegi karizmatikus vezetője, Abdullah Öcalan, aki 1978-ban néhány társával együtt megalapította a Kurdisztáni Munkáspártot (kurdul: Partiya Karkerên Kurdistan, PKK), egy délkelet-törökországi kis faluban született. Azt se felejtsük, hogy a török határhoz közel fekszik Irbil, ahol pedig az iraki háborút követően 2006-ban megalakult az észak-iraki autonóm kurd régió, melynek elnöke Maszúd Barzáni Mustafa Barzáni fia, az egységkormány feje pedig Nídzsírfán Idrísz Barzáni az elnök unokaöccse.  (A jelenlegi iraki kurd függetlenség megteremtésében a Barzáni klán elévülhetetlen érdemeket szerzett, annak ellenére, hogy a legendás kurd hős fia rokonait és kegyeltjeit ültette a vezető gazdasági és politikai posztokra.) A török politika aggódva figyeli egy másik jelentős kurd politikus, Dzsalal Talabani tevékenységét is, aki viszont Irak állam jelenlegi elnöke.

Kurdok által lakott terület

Turkish Sun Operation (by Turkish Excursionist)

Turkish Sun Operation (by Turkish Excursionist)

4200 méter magasan – a  felső alaptáborban

Végül is felkerekedtünk, és a vigasztalanul szakadó esőben három órás lendületes menet után megérkeztünk a 3.200 méter magasan lévő első alaptáborba. Erős szélben, arcunkba verő havas esőben nem volt nagy élmény a sátrainkat felverni és amikor hátizsákjainkból literszámra öntöttük ki a vizet és az átázott hálózsákokra tekintettünk felrémlett az eshetőség, hogy itt már nem lesz csúcsmászás… Ráadásul jöttek a hírek, hogy a felső táborban már hó esett és egy kontingensnyi ember fent rekedt: se fel, se le.

Némi reményt nyújtott, hogy estére éppen nyugat felől kissé felszakadozott a felhőzet, s a rövid ideig tartó napsütésben és a szélben valamennyit szárítkozni tudtunk. Másnap, hétfőn 9 óra 45 percre felszedtük sátrainkat és a felhőbe burkolt hegyóriás egyre vastagodó hólepellel fedett sziklagörgeteges, meredek oldalán két és fél óra alatt felküzdöttük magunkat a 4.200 méter magasságban lévő felső alaptáborba. Míg az alsó táborhely tágas, füves térségen fekszik, e felső egy szűk kiszögelésen, ahol csak kevés, zsebkendőnyi méretű sátorhelyet tudtak kialakítani a kőtömbök elrendezésével. Akklimatizálódásunk közben változékonnyá vált az időjárás: hol sűrű hódara pergett a sátorponyván, hol szikrázó napsütésben gyönyörködtünk az elénk táruló csodálatos panorámában.

Amint délkeleti irányban megpillantottam a Kücükağri Daği 3896 méter magas ormát egy pillanat alatt feloldódott a feszültségem. Akkor eszméltem rá, hogy nem egy hegyen vagyok, hanem a Hegyen! Ez az Ararát, az Ószövetségben említett Özönvízben menedéket adó biblikus hegy.

A Föld ezen esszenciális szent helye, ugyanakkor egy kialudt tűzhányó, geológusok és vulkanológusok mekkája. Az alaptábortól keletre egy tektonikus eredetű, kanyon-szerű völgykatlan függőleges fala feltárta a hegy rétegvulkáni szerkezetét. Az egymásra települt vöröses színű lávafolyások és salakrétegek váltakozásából álló sziklafalat látva felidéztük a hegy és térségének geológiáját. (Részletesen lásd: 2 – Rétegvulkán a kollíziós zónában (Az Ararát mint durva modalitás)

Az Araráton az a „szokás”, hogy a felső alaptáborból hajnalban indulnak a csúcs meghódítására, a reggeli szép kilátás reményében. Mivel e szunnyadó vulkán nagy relatív szintkülönbséggel magasodik az egyébként is 2000 méter átlagmagasságú Örmény-felföld hegyei fölé (Doğubayazit 1600 m tszf.), ezért mindenféle légtömegek beleakadnak, állandóan – még a száraz nyarakon is – felhőbe öltöztetve a csúcsot.

4800 méter magasságig – csúcstámadás

Nekünk el kellett halasztani a korai indulást, hiszen egész éjszaka tombolt a szél, jég és hódara verte a sátrainkat. Purgatórikus élmény volt viharfelhőben éjszakázni (mert alvásról nem igen beszélhettünk), hiszen mindenfelé villámlott és nem csak felettünk és mellettünk, hanem alattunk is dörgött az ég. A reggelit követően, hosszas tanakodás után, vezetőink, Erkan és Zekin elbizonytalanodása ellenére megszavaztuk, hogy mégis megkísérelnénk a csúcstámadást. Amikor a sűrű felhőben, a frissen esett, térdig érő hóban Zekin elvétette az irányt, letévedve a csúcsra vezető nyomvonalról, s ezért 4800 méter magasságban úgy döntöttünk: feladjuk, akkor felrémlett előttem az Ördög Hét Tornyának legendája.

3 – Az Ördög Hét Tornya

Ott fenn, a sűrűn gomolygó felhőben mindennél valóságosabbnak tűnt ez a mohamedán vízió a gonosz helyek földrajzáról. Ezek a helyhez kötött, úgynevezett ellenbeavatási központok, az Ördög Tornyai, a világot fenyegető okkult erők fészkeinek metaforái. A metafizikai tradicionalizmus kiváló képviselője, az élete végén a szúfi beavató szertartás (iniciáció) és metafizikai realizáció útjára lépő René Guénon és nyomán Jan-Marc Allemand, valamint az európai ezotero-tradicionalizmus képviselői a Földön hét negatív influenciát kibocsájtó pontot, körzetet lokalizálnak földrajzi helyek formájában: valahol Afrikában (talánl Szudán és Niger térségében), Szibériában, az Uralban, Turkesztán és Kazahsztán területén és Közel-Keleten (egyesek Szíriában, mások Irak és Irán területén). Ezek egyikét a yezid vallás, egy máig titokzatos „mohamedán szekta” gyakorlóinak Ararát környéki hegyekben valószínűsített kultikus körzetével azonosítják – a yezidektől való félelem és a babonás asszociációk miatt. Ugyanis minden egyes ilyen „ördögi toronyhoz”, ördögi tájat vizionáló képzethez olyan népcsoportot rendelnek, amely kultúráját hajdan letűnt, régi, magasrendű kultúra maradványának tekintik. A kurd yezidek pedig ilyenek. A yezid vallást a manicheizmushoz vagy a kathar eretnekséghez hasonló erőteljes szinkretizmus jellemzi: huttételei „pogány”, zoroasztriánus, manicheus, zsidó, nesztoriánus keresztény és muzulmán elemek ötvözetéből áll. Csak kurdok gyakorolják – a vallást fölvenni nem lehet, yezidnek születni kell.

Miért ne lenne egy ilyen negatív pólus (oppozicionális, valami ellen ható, okkult hely, ahonnan titkos rezgések, emanációk áramolnak a Világba) a Föld egyik olyan pontja közelében, ahol közvetlenül megtapasztalható az isteni teremtő erő kiáradása, vetettem fel magamban ezt az eshetőséget. Ezen töprengek 333 kilométerre a yezidek spirituális szívközpontjától, legfőbb zarándokhelyétől – a Páva Angyal megtestesülésének, inkarnációjának tekintett Sheikh Adi ibn Musafir (†1162) Lalish-beli sírjától –, miközben lopva fürkésztem kísérőink arcát…A yezidek Malak Ta’us-ban, a Páva Angyalban, a távoli, passzív isteni akarat végrehajtójában hisznek. Szent könyvük (Ghitáb al-Aswad) tiltja a sátán nevének kiejtését. Félreértések miatt a kívülállók Páva Angyalt a sátán követének tartják.

2009. augusztus 11. 13 óra 10 perc – Az Ararát csúcsa – 5137 méter magasan, a csúcson

A kezdődő kétségbeesést, a diszharmonikus gondolatokat egy különös szertartás űzte el. A francia társaság egyik örmény származású tagja idegenhonban elhunyt nagyapja hamvait a szülőföldjéről elüldözött ős végakarata szerint e szent hegyen hintette szét. E megható élmény, az összeölelkezés szakrális pillanata különös fordulatot eredményezett: a gomolygó felhőből egy dánokból és svájciakból álló menet bontakozott ki.

A találkozást és a kurd csoportvezetők megbeszélését követően öten (három magyar és egy török származású francia állampolgár, valamint egy olasz a társcsoportból) csatlakoztunk a csúcsra tartó menethez, miközben a tévelygéstől megfáradt társaink visszatértek a hatszáz méterrel alattunk lévő alaptáborba. Mi tízegynéhányan erős szélben, felhőörvényben, könnyeinktől összefagyott szempilláink alól fél szemmel kitekintve, méteres hóban vonszoltuk fel magunkat a jégsapkával (de inkább firn-nel) fedett dómszerű (kráter nélküli) csúcsra. A hágóvasainkat feleslegesen cipeltük magunkkal, a havazás miatt használatuk szükségtelenné vált. A ritka levegő a szélben még ritkábbnak tűnt, de az élmény leírhatatlan volt. Álltam ott Eurázsia – sőt: a Világ – közepén, 5137 méter magasan, s bár nem tekinthettem le Jerevánra, úgy éreztem látom a várost, sőt a távolban, a Pontuszi-hegységen, a Kaçkar Dağlari-n túl a Fekete-tengert, s még azon is túl a Kárpát-medencét, a hazámat, a családomat, a barátaimat.

Akkor és ott úgy tűnt, a belső látásom vált „élesebbé” egy pillanatra. Akkor és ott megtapasztaltam: ez a földrajzi pont és időpillanat a mikrokozmikus tájékozódás helye és ideje. Az utazó az Ararát csúcsán kiemelkedik abból a világból, amelyben az emberek ébersége, belső látása eltompult, lefokozódott. A tudat itt kimenekül abból a közegből, amelyben a régi tudás elveszett, a belső látás szertefoszlott, ahol már csak a korporális lét maradt felfogható, ahonnan kiveszett a kozmosz harmóniája. Itt egy olyan világba emelkedhet az ember, ahol a szellemi hatalom jegyében zajlik a hangsúlytalan, szemlélődő, elmélkedő létezés. Az Ararát még a turisták ostroma ellenére is a kontemplativitás birodalma, ahol különösen élő Hamvas Béla – általam lépten-nyomon idézett – esszenciális mondata: „A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz.”

Ezt a helyet – nyilvánvalóan – erőteljes spiritualitás lengi körül. Szintén Hamvast idézve: „Úgy látszik a homogén karakterű helyek szellemileg sajátságosan improduktívak. A sokrétű és változatos hely a szellemiség kialakulását nem akadályozza, hanem segíti. Magas civilizációk nem kövér földeken és nem egynemű tájakon alakultak ki. A geniális ember is ott fejlődik, ahol sok a hatástényező és kereszteződés. Mindig a határterületek a fontosak. Csak itt van lehetőség arra, hogy sokszerű ellenállást lehessen legyőzni és itt fakad megedzett spiritualitás.” A határterületek: sokrétű helyek, ahol különleges szellemiség terem. Kelet-Anatólia a Kárpát-medencéhez hasonlóan ilyen táj, errefelé még gazdag sokszínűséggel lehet találkozni. Az Ararát környékén ugyanis nem csak a látvány, a tájkép, a felszínformák együttese, a geomorfológiai képződmények formavilága, a növény- és állatvilág sokrétű és változatos, hanem Kelet-Anatólia geológiája is: mint fentebb említettem, az eurázsiai, az arab és az afrikai lemez határán vagyunk, több nagyszerkezeti vonal metszi itt egymást. Egyébként is három kontinens van jelen a Van-tó tágabb környezetében: Európa, Ázsia és Afrika. Az évezredek során északról, a Kaukázuson túlról dél felé, Belső-Ázsia felől nyugat felé (és viszont) népek és neves hadvezérek által vezetett hadseregek, karavánok és expedíciók vonultak, a hajdani selyemút mentén apostolok, szerzetesek, kémek, harcosok, tudósok, mesterek és kereskedők vándoroltak. Kultúrák, vallások, világhódító hatalmak, politikai erőterek metszéspontja e vidék, mely magán hordozza Eurázsia gazdag történelmének lenyomatát. Közel-Kelet tetején, Arménia szent hegyén, e különleges határterületen gondolataimba merülve még egy Hamvas-mondat jutott eszembe: „Van végzetes hely, ahol sorsszerű szerencsétlenségek történnek, van, amelyhez kiontott vér tapad, van eredettől fogva Mars-mező, van boszorkányos hely, és van, ahol az ember minden indoklás nélkül megnyugszik.” A felélénkülő szélvihar kizökkentett elmélkedésemből – mennünk kell. Amint lefelé araszoltunk a csúcsról, a szél szétfújta a felhőket és újból elénk tárult a külvilág: alattunk, több kilométer mélyen, okker színekben pompázott Kelet-Anatólia. Káprázó napsütésben, hatalmas sziklatömbök között ereszkedtünk az alaptábor felé. A csúcsrégió fagy repesztette üveges kőzetfelületei, a kagylós törésű, konkáv és konvex felületű kőgörgetegei mesebeli hangulatot árasztottak. A helyenként ragyogóan csillogó, üvegfényű, helyenként zsírfényű obszidián-kőtenger, helyenként szurokkőből álló durvatörmelék látványa még egyszer visszarepített a metafizika világába: az üveghatású, a hirtelen kihűlés miatt hialinos, vitrofiros szövetű sziklatömbök bennem azt a képzetet keltették, hogy népmeséink Üveghegyén járok.

4 – Az Üveghegy és a Vízözön

Nem gondolom, hogy a mesék Üveghegye azonos az Araráttal – mint ahogy a Turul sem azonos a kerecsensólyommal –, de talán a képzet kialakulásában szerepet játszhatott ez a hegy is, lévén olyan tájon, ahol a magyar őstörténet gyökerezik. Hiszen innen nem messze délre ered a Felső-Zab folyó (az-Zab al-Kabir, Zap Suyu), melynek medencéje a magyarság egyik ágának bölcsője,  ugyanis erről a tájékról származnak a szavárd vagy szabír magyarok, akiket Constantinus Porphyrogenitus bizánci császár „De administrando imperio” c. munkájában sabartoi asphaloi néven említ. Az Üveghegy olyan meseelem, meseképző formula része, ami mitikus világképre utal: „hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az óperenciás tengeren is túl, az üveghegyeken is túl…” Az Üveghegy az úgynevezett mesei távolság kifejezője. Az Üvegheggyel együtt szereplő Óperenciás tenger pedig a nagy vizet, a számos nép mitológiájában szereplő hatalmas árvizet, az özönvizet – másképpen a Vízözönt idézi. A Vízözön és az Ararát egymástól elválaszthatatlanok. Mózes első könyvében, a világegyetem és az emberiség kezdeteit tárgyaló Genesisben olvashatjuk: Noé Isten parancsára bárkát épített, hogy megmentse családját, az emberiséget és a Föld állatvilágát az Özönvíztől. „A víz egyre erősebben áradt a Földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is az ég alatt.” (1Mózes 7:19–20) Az Özönvíz áradását, e globális (de inkább tudati) katasztrófát átvészelő bárka az Ararát hegyén, a civilizáció bölcsőjének tartott Közel-Kelet térségének fókuszában kötött ki. „A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.” (1Mózes 8:4) „A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai.” (1Mózes 8:5) Az Őshagyomány szerint az emberi civilizáció eredője az Ararát(ság) – mely ebben a kontextusban határozott téridőbeli (korporális) minőséggel rendelkezik.

4700 méter magasságban – lefelé a hegyóriás oldalán

Nem csoda, hogy Noé bárkája vallási, történeti kutatások homlokterében áll. „Bal agyféltekésen” gondolkodó kutatók keresik – és megtalálni vélik – a bárka maradványait a hegyen és a hegy környékén egyaránt. Az Ararát északnyugati homlokán, a csúcstól mintegy 2 kilométerre nyugatra, 4700 m tszf. magasság közelében egy valóban érdekes „anomália”, hajó formájú képződmény található, nem messze a csúcsra vezető út nyomvonalától.

Ezt a több helyen is publikált, légi és űrfelvételeken is jól látható, jéggel borított földtani képződményt többen Noé bárkájának vélik, csakúgy mint az Ararát csúcsától 29 kilométerre délre, Telçeker közelében, Uzengili falucska mellett, az iráni határ mentén lévő különös sziklaalakzatot (Nuh’un Gemişi).

5 – Noé bárkája

Ez utóbbiról a Life magazin 1960. szeptemberi száma számolt be először, s a cikk nyomán meginduló zarándoklat ma is töretlenül zajlik.

Az itt kialakított „Noé Bárkája Nemzeti Park” látogatóközpontjában (Nuhun Gemisi Bilgi Alma Merkezi – Noah’s Ark National Park Visitors Center) találkoztunk a bárka lelkes őrével és megtekintettük a az eddigi vizsgálatok dokumentációit.

Megtalálta többek között Bábel tornyát, a Tízparancsolat kőtábláit, a Salamon Templomának kincseit rejtő alagutat Jeruzsálem alatt vagy Jézus vércseppjeit a keresztrefeszítés helyszínén…Az Ararát körüli zarándokutunk során felkerestük a Noé bárkájáról származó horgonyköveket is a bárkának tartott képződménytől 29 kilométerre északnyugatra található Sağliksuyu településen. Ezeket a különös, keresztornamentikás kőlapokat az egy évtizede elhunyt, önjelölt régész, Ron Wyatt tette ismertté. A populáris bibliakutató egyébként számos bibliai rekvizitumot fedezett fel és népszerűsített. A horgonyköveknek vélt khachkar-ok egyébként kereszt alakú faragásokkal díszített sírkövek, egy hajdani örmény temető szétdúlt emlékei – 29 kilométerre délnyugatra az Ararát hófedte csúcsától.

A khachkar örmény kifejezés a törökországi Kaçkar Dağlari, gleccserrel borított hegylánc nevében cseng vissza, ahol a kar ’hó’ jelentésű, a haç kereszt, de az ótörök qač ’menekül’, szökik’, átvitt értelemben révül (az is egyfajta szökés a fizikai világból), mint a magyar Kács helynévben a kácsorog, kacskaringózik gyök. Már megint ez a révülés!

4500 méter magasságban – oszcilláló mágneses térben

Ez nem véletlen, hiszen az Ararát láthatatlan dervisek táncát idéző felhőörvénybe burkolózó csúcsa alatt, a napfénybe vont hegyóriás oldalán lefelé lépdelve lehetett csak igazán ráhangolódni az oszcilláló mágnese tér 7,8 Hz frekvenciájú rezgéstartományára (a Schumann-hullámokra), erre a különös, bolygónkra jellemző elektromágneses spektrumra, mely megegyezik az emberi agy 7–10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával. Az álom és az ébrenlét határán lefelé lépegetve, mintegy félálomban azon meditálok, hogy az Üveghegy, az Óperenciás tenger, mint meseelemek, ősi mítoszok rejtjeles üzenetei, nemcsak egyfajta térbeli viszonyítást jelölnek, hanem időt is, egy letűnt mitikus világkorszakot. A Vízözön előtt, az Üveghegyen túl létezett az Aranykor, a mítoszok világa. Az Üveghegy és manifesztációja, az Ararát így válik a téridő-felettiség jelképévé, a valóság és a transzcendens közti határterületté, a teremtett világ és a Teremtő minőség, a valódi spiritualitás közötti  kapcsolódási ponttá. A létrendbeli átjárás fizikai világból nyíló egyik kapujává…

6 – Urartu és a káldok

Ezt a különös Kaput egy a kelet-anatóliai felföldön a Kr. e. 9. század közepétől Kr. e. 6. századig magas fokon szervezett ókori állam és hurri népessége őrizte, melyet legnagyobb ellenségei, az asszírok Uratu-nak neveztek. Urartu azonos a bibliai Araráttal és a feltételezések szerint innen ered az örmény etnogenezis.

Talán az utolsó káld-dal (khaldaion-nal) futottunk össze a Van-tótól délkeletre található urartui vár, çavuştepe romjai között, amikor találkoztunk Mehmet Kuşmannal, a hetvenes évei elejét taposó férfival, aki egyike annak a 38 embernek a világon, akik értik és olvassák az urartui nyelven, valamint az akkád nyelv asszír dialektusában íródott ékiratos szövegeket.Egyébként G. F. Lehmann-Haupt történész, az urartui történelem kiváló ismerője munkáiban (1919, 1935) megjegyzi, hogy Urartu népessége önmagát „káld”-nak nevezte, ami összecseng legfőbb istenük Haldi nevével. A çavuştepe jeles hely. A Van-tó medencéjéből az Örmény-Toros hágóin át az akkori Asszíriához tartozó Felső-Zab folyó völgyébe vezető ősi útvonal mentén, egy keskeny hegygerincen II. Szardur (Kr. e 765-733) épített várat, melyet Szardurihinili-nek neveztek. Szardur ezen a tájon ütközött meg többször is III. Tukulti-apal-Ésarra asszír uralkodó seregeivel, aki Tuspát (Van), az urartui fővárost soha nem tudta elfoglalni és úgy kellett meghalnia, hogy nem láthatta az Ararátot. Most pedig Mehmet Kuşman, az 1970-80-as években Afif Erzen professzor által vezetett régészeti ásatások egyik résztvevője őrzi az ősi erőd ékírásos falait és kalauzolja a messziről idevetődő turistákat.

7 – Subartu és az Éden

De a magyarság keleti ágának, a fentebb említett szabiroknak az etnogenezise is e tájról ered. Nem minden alap nélkül rokonítják ugyanis a görög nyelven sabartoi (szavárd, szabar, szabir) kifejezéssel illetett népcsoportot a sumér mitológiában és az akkád ékírással írt Amarna-levelekben említett Subartu/Szubartu s-b-r mássalhangzó-gerincű gyökkel jelzett birodalom népével.

Az Urartu–Szubartu-összefüggést sok egyéb mellett az is erősíti, hogy Subartu rejtélyes birodalmát egyesek Észak-Mezopotámiába, mások a Kaukázustól délre elterülő térségbe, leginkább az Urartui Birodalom helyére, az Ararát szűkebb-tágabb környezetébe helyezik. Subartuval kapcsolatban, Artur Ungnad (1936) nyomán, még egy fontos nyelvi összefüggést meg kell említenünk: sumer nyelven: su – ’elsüllyedt’, bir – ’kert’, ki – ’ország’ értelmű gyökök, amelyek közül a sumér bir megegyezik az asszir eden kifejezéssel, ami a bibliai Édennel, Paradicsommal kapcsolatos asszociációkat kelt. Subartu az elsüllyedt Éden, az elveszett Paradicsom? Eredetileg Isten dicsősége, a Teremtői minőség (kábód, sekina) legteljesebben a földi Édenkertben volt jelen. (1Mózes 3:8) Itt érintkezik a menny és a föld. Az Éden kertje volt az a hely, ahol legtisztábban nyilvánult meg a teremtői minőség. Ádám és Éva küldetése nem volt más, mint az Édenben megvalósuló Isteni rend kiterjesztése a teremtett Világra/Földre. „És megáldá Isten őket, és mondá nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Mózes 1:28) Meglepő, de már a Genezis, a Teremtés könyve tériesíti, „földiesíti”, az Édent: „Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére”, amely négy fő ágra szakadva hagyja el e térületet. Az egyik folyó neve Pison, amely megkerüli Havilah egész földjét, a második folyó neve Gihon, amely Khus földjét kerüli meg, a harmadik folyóvíz neve Hiddekel, amely Asszírián keresztül folyik, a negyedik pedig az Eufrátesz (Perát). (1Mózes 2:10-14)

Ezen közlések nyomán számos lokalizációs kísérlet született, a legelterjedtebb nézetek szerint Éden a Nílus völgyétől (Gihon) Mezopotámián át (amennyiben a Perat és a Hiddekel a Folyamköz két nagy folyójával azonos) az Indus (esetleg a Gangesz) vidékéig terjedt ki. Az utóbbi évszázadban is számos Biblia-kutató próbálkozott Éden helyének földrajzi meghatározásával, melyek közül egyet említek – természetesen azt, amelyik az Araráttal kapcsolatos benyomásaimat erősíti, az Ararát szakralitásáról alkotott felfogásomhoz leginkább illeszkedik. David Rohl, aki R. A. Walker nyomán egyik könyvében megrajzolja az Éden térképvázlatát, a következő megfeleltetéseket teszi: a klasszikus szerzőkkel megegyezően a Perat-ot az Efrátesszel, a Hiddekel-t a Tigrissel azonosítja. A Gihont viszont az északi Araxésszel (Araks, Aras), a Pisont pedig, amelynek keleti irányban kell elhagynia Éden földjét, a Kaspi-tengerbe ömlő Kizil-Uzunnal (Quezel Owzan) felelteti meg. Az Éden tehát minden bizonnyakl a Van-tó–Urmia-tó–Ararát háromszögben nyilvánult meg hajdanán, az emberiség hajnalán. Pontosabban: az Éden-típusú spirituális erők hatása, a kezdetekben, itt jelentkezett a legesszenciálisabban…

Az Éden helyének maghatározása több mint szellemi kaland, több mint egy mítosz értelmezésének izgalmas kísérlete. Az ilyen próbálkozások valódi lényege Várkonyi Nándor mítosz-definiciójának tükrében kap jelentőséget: „Ősemlékezése szerint az ember eredetileg benne élt a harmóniában, teljes közösséggel a természettel, tárgya volt a rendnek, mint a növény és az állat. De sorsa az lett, hogy ki tudott lépni belőle, a természet alanyává küzdötte fel magát, s rendjét saját, önös céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett, de hogy zavart vethessen a roppant szerkezetbe, a Kozmoszba, előbb fel kellett ismernie hozzá való viszonyát, átélnie a szerkezet lényegét, rendjének törvényeit. Tettének következményeként elkülönült, magára maradt, s egymagában szembekerült a teremtés többi részével; a magány súlya, a hatalom terhe önvádra, a bűn tudatára ébresztette, s ezt az élményt örökítette meg a bűnbeesés mítoszaival. Élete ettől fogva visszavágyódás az elveszett öntudatlan harmóniába. S minthogy visszalépnie, belemerülnie többé nem lehetett, újrateremteni, lemásolni igyekezett. Áldozataival a természetnek a kiszakadás által megbontott rendjét kívánta helyreállítani, restituálni, rítusaival a Kozmosz törvényeit utánozta, regéiben, látomásaiban a rend nagy ősképeit helyezte maga elé, misztériumaiban a Paradicsom bezárt kapuit nyitogatta.”

2009. augusztus 11. 21 óra 30. perc – Doğubayazit – 1600 méteren, döner kebab és Efes sör

Leérve a 4200-as alaptáborba, a Kapu bezárult. Ott szembesültünk a közeljövőnkkel: francia társaink úgy döntöttek, hogy táborbontás után levonulunk a hegyről. De nem az alsó táborig, hanem a hegy tövébe, ahol kisbuszra pattanunk és este már a Hotel Isfahan-ba pihenhetjük ki a megpróbáltatásainkat. Bár kissé meggyötört bennünket a csúcs meghódítása, az egyre inkább „kisimuló” időjárást látva úgy gondoltuk nincs előttünk lehetetlen, bár a kétezer méteres szintleküzdés gondolatába – még ha lefelé is kell megtenni – beleborzongtunk. Zekin azonban végképp meghatott bennünket, mikor öszvérre rakatta a hátizsákjainkat – minden ellenszolgáltatás nélkül, csupán látva heroikus küzdelmünket az elemekkel, elismerve tettünket és – talán – a génjeinkben halványan pislákoló kurd-magyar rokonság (de legalábbis szimpátia) okán.

Konok (már-már idült) gyomorproblémáink ellenére meleg étel még nem esett olyan jól, mint az a valóban bárányhúsból készült döner kebab (függőleges nyárson sütött rablóhús), amit még az nap, késő este Doğubayazit egyik kifőzdéjének utcai teraszán elfogyasztottunk. Az Efes sör pedig, amit utána torkunkon legörgettünk, egyenesen mennyei volt! Itt lent, a hétköznapi világ profán szintjén, máris valószínűtlenül távolinak tűnt az Ararát szakrális magasságokba érő csúcsa, álomszerűnek tűnt a nagy élmény…

2 – Rétegvulkán a kollíziós zónában (Az Ararát mint durva modalitás)

A két kilométer átlagmagasságú Kelet-anatóliai-magasföld a kontinentális lemezek ütközési (kollíziós) zónáinak legjobb példája az eurázsiai hegységrendszeren belül. Az Alp–Himalajai orogén öv kelet-anatóliai szakaszának kialakulása a földtörténeti újidőben, a harmadkor elején (körülbelül 65 millió évvel ezelőtt) az Arab- és az Afrikai lemezek eurázsiai lemezzel történő összeütközésekor kezdődött. A felföld jelenlegi magasságát 13-11 millió évvel ezelőtt, egy gyors és intenzív kiemelkedés során érte el, s ez a tektonikai folyamat, valamint az Anatóliai-lemez nyugati-délnyugati irányban, csapás irányú vetők mentén történő elmozdulása jelenleg is zajlik, amit az anatóliai földrengések és a vulkáni jelenségek is bizonyítanak. Az általunk meglátogatott vulkánokat, a Nemrut Dağ-ot (hatalmas kaldera), a Süphan-t (dupla peremű sztratovulkán, melynek belső kráterét egy riolitos dagadókúp tölti ki), a Tendurek-et (bazaltos aa-lávát és pahoehoe-lávát eredményező pajzsvulkán) és az Ararátot hordozó nagyszerkezeti egység, az ún. Kelet-Anataóliai akkréciós komplexum (Eastern Anatolia Accretionary Complex: EAAC) egy különleges kompressziós tektonikus evolúción ment keresztül. Az óceáni és kontinentális litoszféralemezek felmorzsolódott darabjaiból, töredékeiből álló Kelet-Anatóliai kollíziós zóna (EAAC) tehát körülbelül 13 millió évvel ezelőtt hirtelen a tengerszintje fölé emelkedett, amit eleinte szubvulkáni, majd areális eruptív tevékenység követett. A vulkanizmus erősödése 7-8 millió évvel ezelőtt tetőzött és a radiometrikus koradatok alapján az Ararát megszületésével 1,7 millió évvel ezelőtt fejeződött be. Az Ararát nem kialudt, csupán alvó vulkán, amit az 1840. július 2-i 7,4 magnitudójú, több települést, köztük Doğubayazit várost is elpusztító földrengéssel járó történések is bizonyítanak. A földrengést az Ararát északi oldalán egy Bandai-típusú, heves, robbanásos (explózív) vulkánkitörés kísérte, s az explozív vulkanoklasztit-lavina (piroklasztit-ár, ami azonban minden bizonnyal másodlagos vulkáni törmelékkőzetekből állt, tehát inkább áthalmozott anyag-áradatnak, azaz ún. epiklasztit-nak tekinthető) elérte a hegy északkeleti oldalán, 1770 m tszf. magasságban lévő Ahora  (Gündoğan Köyu) falucskát is.  Az északi oldalon jól látható, több mint 70 km hosszú törésvonal az Ararát csúcsát keresztezve déli oldalon is folytatódik a fentebb említett, táborunktól keletre húzódó kanyonszerű völgy formájában (Acory canyon). A több mint egy kilométer átlagvastagságú, lávafolyások és piroklasztikum-rétegek váltakozásából felépülő kelet-anatóliai egységen a vulkanizmus időben dél-délkelet felé vándorolt. Azaz északról dél felé csökken a vulkáni összletek radiometrikus kora (11,4 millió évtől 1,7 millió évig), valamint csökken bennük a szubdukciós komponens is. Míg északon  (Erzurum–Kars-plató) a szigetív típusú mészalkáli vulkanizmus délen a lemezen belüli alkáli vulkanizmus (Nemrut Dağ, Tendurek) produktumai a jellemzőek. A Diyarbakirtól nyugatra elterülő, de már az Arab-táblán lévő Karacali Dağ nevű vulkánt, amit minden bizonnyal egy hot spot táplál, 0,94 millió éves köpenyeredetű alkáli bazalt építi fel.

Az EAAC-t igen változatos kőzettani felépítés (bazalttól a riolitig minden megtalálható itt) és különös litoszféra-szerkezet jellemzi: a kéreg itteni átlagvastagsága mindössze 45 kilométer és az Eastern Turkey Seismic Experiment projekt (ETSE) eredményei szerint hiányzik a felsőköpeny, azaz a kéreg (crust) közvetlen az asztenoszférával érintkezik! Az EAAC kialakulásával és szokatlanul hirtelen történő kiemelkedésével kapcsolatban a geológusok, geofizikusok tízféle geodinamikai modellt alakítottak ki, amelyeket legutóbb Mehmet Keskin (Istambul University, Faculty of Engineering) foglalt össze. A két legalapvetőbb modell egyike, az ún. rétegelválási (delaminációs) modell szerint az Arab-tábla és az Eurázsiai-tábla ütközését követően, a Bitlis-Potürge-masszívum (BPM) által kijelölt sávtól északra elterülő kontinentális litoszféra-egység (az EAAC-t az eurázsiai lemezhez tartozónak feltételezve) felső-köpeny része levált és az asztenoszférába alámerült. A szubdukciós modell (lemez-alábukási modell) szerint az EAAC a Bitlis-Potürge masszívum és a Pontidák  közötti óceáni medence ofiolitsávos litoszférájának szubdukciója, majd meredek lehajlása (rollback) és végül leválása (ún. slab break-off) hozta létre azt a szívóhatást, amely olyan köpenyáramlásokat eredményezett, amelyek végül a térség diapírszerű felemelkedését okozták.

Kelet-Anatólia és az Örmény-felvidék negyedidőszaki tűzhányóműködésének sajátos vonása, hogy a kitörés helye gyakran változott így az egymást követő kitöréssorozatok szomszédos kúpjai össze is olvadhattak.  A hosszabb ideig működő kitörésközpontok fölé felépülő vulkáni kúpok pedig anyagukat tekintve igen változatosak. Az Ararát is egy lávából, salakból, piroklasztitból felépülő hatalmas rétegvulkán, amely kőzetanyagának kémiai összetétele igen változatos: a hegylábi részeket felépítő bázikus bazalttól az andezit különböző változatain és a trachiton át a savanyú riolitig sőt a csúcsrégióban az obszidiánig (de legalább is szurokkőig) sokfajta kőzetfajtával, -változattal találkozhatunk.