Mottó

  • Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot” (József Attila, 1937. okt.)

  •  “A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz.” (Hamvas Béla: Az öt géniusz)

Nagy-mező_ködtavak (65)_b

Ködtavak a karsztfennsíkon. Nagy-mező, Bükk-fennsík

Pogányoltáron

(Megjelent A Bükki Nemzeti Park – Hegyek, erdők, emberek c. monográfiában, 2002-ben “szerkesztői bevezetés gyanánt“)

Jókai Mór A tengerszemű hölgy című regényének egyik fejezetében (Találkozás a Pogányoltáron) következőképpen meséli el egy őszi reggeli kirándulását az Örvény-kőre, melyet a világ legsehonnább” részének nevezett, hiszen oda nem járnak az emberek. Megjegyzi azt is, hogy „az urak »Pogányoltár«-nak, a parasztok Örvénykőnek hívják azt a csúcsot.

Elindultam a hársas patak mentén s onnan fel az erdős hegyoldalnak, az annyiszor bejárt, jól ismert ösvényen. A mogyoró hullott, már a somot megcsípte a dér, tele szedtem vele a táskámat: ma dús lakoma lesz. Találtam egy nagy korallgombát is, az parázsban megsütve valami pompás inyencz falat!

Tíz óra lehetett, mikor feljutottam a »Pogányoltár«-ra.

Mikor a sziklapárkányra kiléptem, az igaz, hogy csodaszép látvány tárult elém; csakhogy ez igazán nem lefesteni való. Tenger alatt az egész ország! Az őszi köd, mint egy hófelhő takarta a vidéket egész a látó határig, a melyből hóbérczek, hókupolák emelkedtek elő; másutt meg fagyott hullámokhoz hasonlított a ködburok. Itt-amott emelkedett ki belőle nagy sötéten egy gömbölyű sziget: a legmagasabb hegyek ormai. Hű képe a valónak. Nincs, semmi sincs már![1]

Tátra_a_Bükkből (1)_b

Jókai csodálatosan fogalmazza meg egy fizikai síkon történő kirándulás képébe ágyazva azt a létrendbeli ugrást, létsíkváltást, amit magam is többször megtapasztaltam egy-egy Bükk-fennsíkra vezető utam alkalmával. Mert itt többről van szó, mint egyszerű kirándulásról. Az idézet első bekezdése még a kézzelfogható világ leírása, melyet a sziklapárkányra kilépve maga mögött hagyott. Az író kiemelkedett abból a világból, amelyben az emberek ébersége, belső látása lefokozottá vált. Kimenekült a történetiség folyamából, abból a közegből, amelyben a régi tudás elveszett, a belső látás szertefoszlott, amelyben az emberek tekintete elfordult a szellem fizikán túli régióitól, ahol az emberek számára csak az érzékletes, felületi, okokkal kinyomozható világ maradt felfogható. Jókai egy olyan világból szakadt ki, amelyet már nem jártak át az egyetemes élet áramai, amit már nem tartott össze a kozmosz harmóniája. Egy olyan világba emelkedett, ahol a szellemi hatalom jegyében zajlik a hangsúlytalan, szemlélődő, elmélkedő létezés. Az Örvény-kő a kontemplativitás birodalma.

A sajátos karakterű Bükk hegység különleges hatást gyakorol mind a környék lakóira, mind pedig az ide érkező látogatókra. Nemcsak a táj lényege, a látvány, azaz a tájkép sokszínűsége ragadja meg az embert, hanem az itt tapasztalható szellemiség is. Itt, a Bükk hegység árnyas völgyeiben, napsütötte szikláin, az erdőrengetegekben megbújó kolostorromok tövében érthetjük meg igazán Hamvas Béla szavait: „A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz.” Mert a Bükk erdőrengetegében megkapó a genius loci, azaz a hely szelleme.

Vidékünk átmenetet alkot az Alföld végtelen rónái és az északra húzódó Kárpátok vadregényes bércei közt, tehát határterület. Márpedig az ilyen sokszínű és változatos arculatú táj kedvez a különleges szellemiség kialakulásának. A Bükk, de az egész Mátraerdő változatos látványt, fokozott érzelmi hatást, energiával való feltöltődést, egyedülálló élményt nyújt. Ezen a vidéken erőteljes spiritualitás fakad.

Hamvas Béla ekképpen folytatja: „Úgy látszik a homogén karakterű helyek szellemileg sajátságosan improduktívak. A sokrétű és változatos hely a szellemiség kialakulását nem akadályozza, hanem segíti. Magas civilizációk nem kövér földeken és nem egynemű tájakon alakultak ki. A geniális ember is ott fejlődik, ahol sok a hatástényező és kereszteződés. Mindig a határterületek a fontosak. Csak itt van lehetőség arra, hogy sokszerű ellenállást lehessen legyőzni és itt fakad megedzett spiritualitás.[2]

Tehát Hamvas Béla szerint is a határterületek a sokrétű helyek, ahol különleges szellemiség terem. Nagyléptékben maga a Kárpát-medence ilyen hely. E földrajzi egységen belül összetett táj az Északi-középhegység, benne a Bükk, ahol még gazdag sokrétűséggel lehet találkozni.

Szabó Zoltán az 1930-as évek második felében – a Cifra nyomorúság című szociográfiai jellegű publicisztikai művében – irodalmi ihletettséggel festi meg Palócföld, Mátraerdő tájképét, mély átérzéssel ragadja meg e vidék sajátos karakterét, genius loci-ját. Néhány idézet a műből:

E táj ideje az este. A palócok vidéke, a mai ország északi szegélyén, az Ipolytól a Hegyaljáig, azokban az évszakokban és órákban mutatja meg magát, amikor lágyak lesznek a színek és elmosottak a határvonalak. Koranyáron, mikor a tavasz bolond majálisa már elmúlt, és koraősszel, mikor a táj bűnbánatot tart a nyár gazdag tombolása után. Honttól Abaújig a hegyek és dombok azokban az órákban ünneplik magukat, amelyek átmenetiek. Nógrád órája akkor jön el, mikor a nap már alulról süti a várromok barna köveit és a földek árnyalt szalagjait. A Mátra akkor mutatja meg magát igazi hatalmában és erejében, ha a nap már lement, de a sötétség még nem jött el, – ilyenkor megnő és felnyúlik az ég felé hatalmasan és erejére büszkén. A Börzsönyhöz is ez az óra illik, a Bükk szelídebb és komoly hegyeihez a koraeste és mindegyikhez az a perc, amikor elmúlt valami és elkezdődött valami, mikor változnak a színek, alakulnak a fények és valahonnan érkezni kezdenek a szelek. Az átmeneti órák és az átmeneti évszakok ezek és hogy éppen ezek mutatják igazi képében a tájat, talán azért van, mert a táj maga is átmeneti, félút két szélsőség, síkság és hegység között.

Ez a táj közvetítő, afféle híd két pólus között, kiegyenlítő és békítő. Ha délről közelíted meg, átmenet a Kárpátok összefüggő magas gerincei felé, ha északról: előörse az Alföld laposságának. Ha dél felől jössz: dombjai is hegynek látszanak. Ha északról: biztosan tudod, hogy hegyei nagyranőtt, hivalkodó dombok, melyek hiába dicsekszenek magasságukkal, formájuk mégiscsak a domboké. A hegység és a síkság ezen a vidéken utolsó nagy hódító erőlködéssel igyekszik arra, hogy területeket szerezzen meg egymástól. A Felvidék előre küldte ide pionírnak a Börzsönyt, a Mátrát és a Bükköt, az Alföld igyekezett felnyomulni a folyók mentén. Most mindkettőjükből van valami ebben a tájban, amely egyikükhöz sem tartozik.

Az átmeneteket kevesebb ember érti, hogy ezeket szeresse valaki, ahhoz elmélyedni kell tudni nemcsak megdöbbenni. Ez a táj ilyen: csodálni nem lehet, szeretni nagyon; értő, szelíd és nyugodt szeretettel. Nem látni kell ezt a vidéket, hanem nézni, szenzációtlan estéken, mikor szél se nagyon jár és hazafelé mennek a parasztok.

Ez a táj bújócskát játszik a látogatójával, tréfálkozik vele, megcsalja és jó útra vezeti, elbújik előle, hogy aztán újra átöltözve tűnjék elő, megbízhatatlan és szellemes. Kiismerni szinte lehetetlen, mert mindig és mindenütt más formákat és annak, aki az életet akarja vizsgálni, nehéz kérdéseket ad fel.

Esténként, mikor eljön ennek a tájnak az órája, furcsa, tompa fényben tündökölnek fel az enyhe csúcsok és barna várromok. Egy-egy tornyuk úgy mutat az égre, mintha azt jelezné, hogy hová jutott, aki eszeveszettül támadni merte a várat és lakóit. Másutt mint égbe markoló kéz rajzolódik fel kuszált árnyékuk az égre és őszidőn, ha ködök úsznak a völgyekben, úgy emelkednek magasan a szürke foszlányok fölött, mint valami fenyegető égi jel. A táj északon, ott ahol a Felvidék felé fordul, ilyen misztikus színekkel teli. Csak délen, az Alföld felé nyúló lejtőkön derültebb és barátságosabb. Arra már jó bor terem és közel van a huszadik század jele: a kettős vágányú vasútvonal.[3]

Van végzetes hely, ahol sorsszerű szerencsétlenségek történnek, van, amelyhez kiontott vér tapad, van eredettől fogva Mars-mező, van boszorkányos hely, és van, ahol az ember minden indoklás nélkül megnyugszik.” – írja Hamvas Béla[4] Ez utóbbi hatású helyre kitűnő példa a Bükk-vidék, kaptárköveivel, halmaival, sáncaival, ősi templomaival. A hegységen belül még inkább ilyen hely a Bükk-fennsík, izgalmas karsztjelenségeivel, a szentléleki pálos kolostorral, a Látó-kövekkel, az Örvény-kővel, amely sajátos erejét, kisugárzását Jókai Mór is megtapasztalta.

Ezek a lelki-szellemi hatások pedig összefonódnak mindazzal a fizikai valósággal, amely e könyv lapjairól kibontakozik. A különleges geológiai, geomorfológiai arculat, a sajátos és egyedi növénytársulások, élőhelyek mozaikja, a ritka és értékes növény- és állatfajok sokasága, a kultúrtájat alakító, a természetet még megbecsülő régi ember egy-egy alkotása, a hajdani letűnt kultúrák nyomai, a napjainkban még fel-fellelhető hagyományok mind-mind együttesen alkotják a Bükkben még megtapasztalható érzelmi-szellemi hatásegyüttes fundamentumát.

Nagy-mező_ködtavak_b
Nagy-mező_ködtavak (37)_b
Nagy-mező_ködtavak (64)_b
Nagy-mező_ködtavak (66)_b
Nagy-mező_ködtavak (72)_b
Nagy-mező_ködtavak (81)_b
256
273

 


[1]     Jókai Mór: A tengerszemű hölgy. Budapest, 1913. 112-113.

[2]     Hamvas Béla: Az öt géniusz. Budapest, 1988. 55.

[3]     Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság. Budapest, (1938) 10-15.

[4]     Hamvas Béla: Az öt géniusz. Budapest, 1988. 57.

2 hozzászólás a(z) “Mottó” bejegyzéshez

  1. Palkovics Gyula

    Szia Csaba !
    “…s én megkerültem érte a világot”…mert nem csupán az Isten áll a hátunk mögött…
    További szép túrákat a “Sasok Útján”, belföldön és külföldön egyaránt, valamint hasonlóan érdekes, elgondolkodtató írásokat a “tér és idő határán”.
    Baráti üdvözlettel,
    Gyula

    Válasz
  2. Novák Lajos

    Drága Barátom!

    Ezt a József Attila idézetet mondhattad volna korábban is……………………………………

    Annyi bizonyos, Te már nem éltél hiába!

    Maradok tisztelettel, barátsággal,
    Lajos

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.