2017. július hónap bejegyzései

Jeles fák

Hagyásfák, faóriások, famatuzsálemek, böhöncök – letűnt korok tájművelésnek utolsó tanúi. Különlegességük nemcsak a méreteikből (törzskerület, magasság) vagy éppen korukból fakad, hanem a történetükből. Ezért különlegesek, egyediek, jelesek. A jeles fák lehetnek jellel ellátottak (mint amilyenek a képesfák, Mária-fák), avagy ők maguk a jelzők (határjelölők vagy éppen jeles események, csodás történések emlékei). Van olyan fa, amelyhez szakralizáló hagyomány fűződik és van olyan, amely a hajdani organikus világ máig megmaradt tanúja. 
A jeles fák – így vagy úgy – kiemelkednek a növényvilágból: nem csupán társulásalkotó egyedek, nem csak egy-egy növányfaj képviselői. A jeles fa nem csupán élőlény, hanem géniusz, entitás. (Mint ahogy az erdő sem csupán faanyagtermesztő hely.) A hagyásfák a régi (szerves műveltségű) ember és a természet hajdan harmonikus viszonyának utolsó fennmaradt képviselői. Általuk üzen a múlt… Kérdés, hogy megértjük-e az üzenetet?

A zsennyei “Ezeréves tölgy” 2004. 08. 03-án még méltóságteljesen állta az évszázadok viharait. 2006 tavaszán azonban szétszakadt az ország legöregebb, leghatalmasabb kocsányos tölgyének (Quercus robur) robusztus törzse. Az élete teljében 1020 cm törzskerületű, 23 m magasságú faóriás összeomlott, a Pro Natúra-díj “modellje” elpusztult…

Bővebben…