Az élőhelyek rövid ismertetése

(Összeállította: Kalmár Zsuzsanna)

A terület a pannóniai cseres-tölgyesek zónájában (Quercetum petreae-cerris) helyezkedik el. Az edafikus és mikroklimatukus adottságoknak köszönhetően többnyire melegkedvelő vagy mészkerülő tölgyesek jellemzik a Mész-hegyet és a Nyerges-tetőt. Gyepek közül az erdőssztyepp-rétek, a lejtősztyeppek és a nyílt szilikátsziklagyepek fordulnak elő.

A tájidegen inváziós fajok (fehér akác /Robinia pseudoacacia/, bálványfa /Ailanthus altissima/, kanadai aranyvessző /Solidago canadensis/) térhódítása miatt a természetes vegetáció kisebb-nagyobb foltokra szorult vissza.

Az élőhelyek ismertetése (Az élőhelyek nevei és kódjai az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer alapján szerepelnek.)

Nyílt szilikát-sziklagyepek és törmeléklejtők (G3)

A szélsőségesen napos és száraz sziklafelszíneken nyílt szilikát sziklagyepek találhatók. Igen kis kiterjedésű, edafikus élőhelyek, csak a sziklafelszínt borító talajfoltokon alakulnak ki. Társulásalkotó fajai a barázdált és sziklai csenkesz (Festuca rupicola, F. pseudodalmatica), a védett hosszúlevelű és bozontos árvalányhaj (Stipa tirsa, S. dasyphylla) valamint a magyar kőhúr (Minuartia frutescens). A kora tavaszi efemer fajok, mint például a ködvirág (Erophila verna), a lúdfű (Arabidopsis thaliana) és az egyéves veronikafajok többnyire bolygatás hatására jelennek meg bennük.

Köves talajú lejtősztyeppek (H3a)

Állományalkotó fűfajai a barázdált csenkesz (Festuca rupicola), valamint a hosszúlevelű és a bozontos árvalányhaj (Stipa tirsa, S. dasyphylla), melyekhez karcsú fényperje (Koeleria cristata), keskenylevelű perje (Poa angustifolia) és hegyi sás (Carex montana) társul. Előfordulnak deres tarackbúza (Elymus hispidus) uralta foltok is. Kétszikűek közül az olasz harangvirág (Campanula bononiensis), kardos peremizs (Inula ensifolia), foltos véreslapu (Hypochoeris maculata), fehér pimpó (Potentilla alba), festő pipitér (Anthemis tinctoria), hegyi és bérci here (Trifolium montanum, T. alpestre), magyar szegfű (Dianthus pontederae), aranyfürt (Aster lynosiris) jellemzi, itt találja meg életterét a védett leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), budai imola (Centaurea scabiosa subsp. sadleriana), bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon).

Erdőssztyepp-rétek, félszáraz irtásrétek, száraz magaskórósok (H4)

Az erdőssztyepp-rétek legjellemzőbb fűfajai közé a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), a hegyi fogtekercs (Danthonia alpina), és a barázdált csenkesz (Festuca rupicola) sorolható. A gyep degradációjával a társulásalkotó fűfajok aránya a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) vagy a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) javára csökken. A kétszikűek közül jellemző a mezei és ligeti zsálya (Salvia pratensis, S. nemorosa), csattogó szamóca (Fragaria viridis), tejoltó és szürke galaj (Galium verum, G. glaucum), közönséges legyezőfű (Filipendula vulgaris), zöld dárdahere (Dorycnium herbaceum), parlagi rózsa (Rosa gallica), foltos véreslapu (Hypochoeris maculata), borzas peremizs (Inula hirta), borzas ibolya (Viola hirta), hasznos tisztesfű (Stachys recta), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), korai és magas kakukkfű (Thymus praecox, T. marschallianus), lenlevelű zsellérke (Thesium linophyllon). A természetközelibb állományok dísze a védett agárkosbor (Orchis morio), bíboros kosbor (Orchis purpurea), tarka nőszirom (Iris variegata), sárga len (Linum flavum), nagy pacsirtafű (Polygala major), az árnyékosabb foltokban a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) is megtalálható.

 Mész- és melegkedvelő tölgyesek (L1)

A Mész-hegy gerincéről a nyugati oldal felé lehúzódó melegkedvelő tölgyes lombszintjét molyhos tölgy (Quercus pubescens), kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) és csertölgy (Quercus cerris) alkotja, melyekhez lisztes, dunai és Thaisz-berkenye (Sorbus aria, S. danubialis, S. thaiszii) társul. Gyepszintjében fűfélék közül a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum) jellemző, kétszikű fajok közül gyakori a közönséges borsfű (Clinopodium vulgare), bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria) színeváltó kutyatej (Euphorbia polychroma), sárgás sás (Carex michelii), de a felnyíló foltokban erdőssztyepp- és lejtősztyepp-elemek is nagy számban élnek. Itt fordul elő a Bükk környékén ritkának számító hegyi kékcsillag (Jasione montana) is. Az erdőszegély védett ékessége a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum).

Cseres-kocsánytalan tölgyesek (L2a)

A cseres-tölgyesek a területen kisebb arányban jellemzők, mint pl. a mészkerülő tölgyesek. Lombszintjüket többnyire a cser-, kisebb mértékben a kocsánytalan tölgy jellemzi. Cserjeszintjüken az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a kökény (Prunus spinosa), a fagyal (Ligustrum vulgare) és a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) figyelhető meg. Gyepszintjükre a felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla), baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia), erdei szamóca (Fragaria vesca), közönséges galaj (Galium mollugo), sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora), erdei ebír (Dactylis polygama), ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys) jellemző.

Zárt mészkerülő tölgyesek (L4a)

Viszonylag nagy kiterjedésüket a savanyú mállástermékű szilikátos alapkőzet (riolittufa) magyarázza. Lombszintjükben a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) egyeduralkodó, a cserjeszintjük csekély, 0-5%. Gyepszintjükben a felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla) és a ligeti perje (Poa nemoralis) dominál, megjelenik a selymes rekettye (Genista pilosa) és erdei sédbúza (Deschampsia flexuosa), illetve más, enyhén acidofrekvens fajok, mint az illatos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), mezei perjeszittyó (Luzula campestris), élesfogú és ernyős hölgymál (Hieracium laevigatum, H. umbellatum), juhsóska (Rumex acetosella), enyvecske (Viscaria vulgaris).

Nyílt mészkerülő tölgyesek (L4b)

A Mész-hegy nyugati oldalának legmeredekebb részén, sekély, kőzettörmelékes talajon találjuk. A ritka lombszintet a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) letörpült, mindössze 3-5 m magasságú egyedei alkotják. Cserjeszintjében a dunai berkenye (Sorbus danubialis) fordul elő, gyepszint az erősen erodált, köves talajon nem jellemző.

Galagonyás-kökényes-borókás száraz cserjések (P2b), üde és nedves cserjések (P2a)

A galagonya-kökény cserjések szegélynövényzetként az erdők szélein, illetve cserjésedő gyepek területén találhatók. A társulást alkotó kökény (Prunus spinosa), egybibés galagonya (Crataegus monogyna) veresgyűrű som (Cornus sanguinea) és gyepűrózsa (Rosa canina) mellett ritkán a parlagi rózsa (Rosa gallica) és a csepleszmeggy (Cerasus fruticosa) is megfigyelhető. Alacsony arányban csertölgy (Quercus cerris) és rezgő nyár (Populus tremula) is előfordulhat bennük. Gyepszintjük a szomszédos társulások fajait tartalmazhatja. Az üde és nedves cserjések növényzetét veresgyűrű som (Cornus sanguinea) vagy szedres vágásnövényzet adja, fűz- vagy mogyorócserjések a területen nem jellemzők.

Egyéb fátlan élőhelyek (OA, OB, OC, OD)

Korábbi magassásos állományok degradációjával jöttek létre a terület fajszegény nádasai (OA). A jellegtelen üde gyepeket (OB) leginkább siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) jellemzi, gyakori bennük a nagy csalán (Urtica dioica) és a borzas sás (Carex hirta) is. A jellegtelen száraz-félszáraz gyepekben (OC) a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) és a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) az állományalkotó, de nem egyszer megfigyelhetünk olyan lokális értéknek tekinthető maradvány sztyeppfajokat, mint parlagi rózsa (Rosa gallica), foltos véreslapu (Hypochoeris maculata), fehér pimpó (Potentilla alba). A lágyszárú évelő özönfajok állományait (OD) kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) alkotja. A faj inváziója első sorban az üdébb, nedvesebb élőhelyeket veszélyezteti.

Egyéb erdők és fás élőhelyek (RA, RB, RC, RDb, P8)

Az őshonos fajú facsoportok, fasorok, erdősávok (RA) csoportjába azok a fás élőhelyek tartoznak, melyek méretüknél, vagy fajkészletüknél fogva a többi felsorolt erdei élőhelytípusba nem sorolhatók. Kemény és puhafás fafajokat egyaránt tartalmazhatnak. A területen gyakori fajuk a rezgő nyár (Populus tremula), nyír (Betula pendula), a mezei- és tatárjuhar (Acer campestre, A. tataricum), valamint a cser- és a kocsánytalan tölgy (Quercus cerris, Q. petraea). Előfordulhatnak bennük gyümölcsfák is, első sorban birs, szilva és cseresznye. Az őshonos fafajú puhafás jellegtelen vagy pionír erdőket (RB) fehér és törékeny fűz (Salix alba, S. fragilis), rezgő nyár (Populus tremula), vagy nyír (Betula pendula) alkotja. Az őshonos fafajú keményfás jellegtelen erdőket (RC) többnyire egykorú, elegytelen cser-, vagy kocsánytalan tölgy (Quercus cerris, Q. petraea) állományok alkotják, cserje- és gyepszintjük jellegtelen, fajszegény, leginkább zavarástűrő és általános erdei fajok jellemzik. Az RA, RB, RC kategóriába tartozó erdők és facsoportok kisebb mértékben (< 25%) fehér akácot (Robinia pseudoacacia) is tartalmazhatnak. Az őshonos lombos fafajokkal elegyes idegenhonos lombos és vegyes erdők (RDb) 50-75% fehér akácot (Robinia pseudoacacia), és 25-50% őshonos lombos fafajt tartalmaznak. A területen az őshonos fajok közül a rezgő nyár (Populus tremula), valamint a cser- és a kocsánytalan tölgy (Quercus cerris, Q. petraea) előfordulása jellemző állományaikban. A vágásterületek (P8) az erdők, faállományok helyén, fakitermelést követően kialakult erdőtlen, vagy fél méter magasságot el nem érő újulattal rendelkező területek.

Nem őshonos fafajok spontán állományai (S6)

A terület akácos állományai tartoznak ide, melyek ugyan erdészeti kezelés alatt állnak, állományaik nem ültetvényszerűek (megj.: az akácültetvények az S1 Á-NÉR kategóriába tartoznak). A fehér akác (Robinia pseudoacacia) 75-100% borítási arányt ér el lombszintjükben. Az aljnövényzetben nitrogénkedvelő növényfajok fordulnak elő, mint a fekete bodza (Sambucus nigra), a nagy csalán (Urtica dioica), a vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) és a zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium). Egyes állományokban a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) uralja a gyepszintet.

Agrár élőhelyek (T8, T10)

Az extenzív szőlők (T8) a Mész-hegy keleti oldalán találhatók. Itt többek közt Kékfrankos, Syrah, Cabernet Franc, Merlot és Pinot Noir fajtákat termesztenek. Az ültetvények szegélyében néha olyan sztyeppfajok találják meg életterüket, melyek a zárt gyepszinttel szemben előnyben részesítik nyílt, napos élőhelyeket, mint például a védett piros kígyószisz (Echium maculatum).  A fiatal parlag és ugar (T10) élőhelykategóriába vadföldek, rendszeres, vagy rendszertelen időközönként felszántott területek tartoznak, növényzetük többnyire gyomfajokból áll. Lehetséges kiindulási pontjai az inváziós közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) terjedésének.