Esettanulmány egy véghasználatról és a fogalmi tisztázatlanságról (Lithosphera–I.)

Tisztelt Hozzászólók! Nagyon sok kérdést, építő-jellegű véleményt kaptam, amelyekre igyekszek válaszolni, de türelmet kérek. A közös ügy miatt is köszönöm az érdeklődést! B. Cs.

A Bükki Nemzeti Park területén található Szilvásvárad 58D erdőrészlet története a WWF honlapján megjelent híradás a hivatásos és közösségi médiában egyaránt nagy visszhangot keltett.

A közfelháborodást kiváltó véghasználat során (amit jelenlegi állapotában nyugodtan minősíthetünk „tarvágás”-nak is) az Egererdő Zrt. – közleménye szerint „a természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon” – 2018-ban letermelt egy fokozottan védett területtel érintkező idős bükköst.

Tehát az állami erdőgazdaság a Tar-kő déli oldalán lévő 2,53 hektár területű erdőrészletből 2018-ban kivágott 70 db 180 éves bükkfát (több mint 600 m³ mennyiségben), azaz egy lépésben letermelt 1,08 hektárnyi erdőt. A Bükk-fennsík peremén, a Tar-kő oldalában látható tájsebet okozó véghasználatot (amelyet a szakmai kritériumok alapján nyugodtan nevezhetünk akár tarvágásnak is) az Egererdő Zrt. közleményében „több évtizeden át tartó erdőfelújítási munka” eredményének nevezte. Az alábbiakban vetünk egy pillantást az erdőrészletre, majd leereszkedünk az erdészeti szakma „fogalmi zűrzavarának”[1] labirintusába, értékeljük a tar-kői véghasználatot, végül levonjuk a konzekvenciát.

Hasonló eset a Bükkben itt.

A Szilvásvárad 58D jelű erdő része a Bükki Nemzeti Park védettségének fenntartásáról szóló 126/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet alapján a Bükki Nemzeti Parknak, valamint az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet alapján a HUBN20001 azonosítójú Bükk-fennsík és Lök-völgy kiemelt jelentőségű természetmegőrzési és a HUBN10003 azonosítójú Bükk hegység és peremterületei különleges rendeltetésű Natura 2000 madárvédelmi területeknek.

Részletek a Szilvásvárad 58D erdőrészlet leírólapjáról:

A Szilvásvárad 58D erdőrészlet leírólapja (felvétel éve: 2014) szerint a részlet rendeltetése természetvédelmi, Natura 2000, az üzemmódja vágásos. A záródás megfelelő, zárt (50 %). Nincs cserjeszint. A „fakitermelési terv” szerint az 1,08 hektáros idős erdő bükkfáinak vágásérettségi kora 130 év (mutató -45); 242 m³/ha; 612 m³/részlet. Sürg,: 1; Érint.t.(ha): 1,08 (R); H.mód: FVV. Még egy adalék: a területen 1987-ben folyt utoljára fakitermelés 1,45 hektár kiterjedésű területen. „Megjegyzések: északi részén 0,7 hektár bekerített fiatal bükkös. Végvágott terület 2003-ban 1,8 hektárral befejezve. 58E erdőrészlet leválasztva a részlet hagyásfacsoportjaként.”

1 – Néhány erdőkezelési alapfogalom a tar-kői végvágás értékeléséhez

A beavatkozások alapvető jellege alapján kétféle erdőgazdálkodási módot különböztet meg az „erdészszakma” vágásos erdőgazdálkodás (melynek alapvető jellemzője a korosztályos, azaz egy-, illetve kevéskorú, térszerkezetét tekintve homogén faállomány) és folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás (az erdőképet a többkorúság és a változatos térszerkezet jellemzi). (ezeket és az alább használt „erdészeti alapfogalmakat és definíciókat Tímár Gábor 2016-ban megjelent A jelenlegi erdőgazdálkodási módok áttekintése című tanulmánya[2] alapján használom. A szerző elgondolkodtató észrevétele, hogy „a hazai erdészet az új utak keresése közben meglehetős … fogalmi zűrzavarba keveredett, melyet máig nem sikerült teljesen letisztázni.” Én teszem hozzá, hogy az erdőtörvény módosítása kapcsán született új jogszabály-együttes ezt a zűrzavart még tovább fokozta, ezáltal hiteltelenítve az erdészettudományt is.)

Jelenleg a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok a következők: faanyagtermelést nem szolgáló (az erdőben a természeti folyamatok szabad[3] érvényesülése a cél), szálaló – az erdőtörvény-módosítás során örökerdő üzemmódnak keresztelték át[4] – (vágásciklusokat mellőző, vágásterület nélküli folyamatos koreloszlású erdőalak fenntartása a cél) és átalakító üzemmód, amelynek a vágásos üzemmódról a szálaló üzemmódra, azaz a folyamatos erdőborításra történő áttérést kell biztosítania (ezt pedig a Székely László ombudsman által az Alkotmánybíróság elé küldött módosított erdőtörvényben átmeneti üzemmódra keresztelték át).

Mivel a vágásos üzemmód  vágásciklusokra (véghasználat, erdőfelújítás, állománynevelés) épülő erdőgazdálkodás, azt természetvédelmi rendeltetésű erdőkben (erdőterületen, erdő művelési ágban lévő területen, erdőrészletekben) egyáltalán nem szabadna alkalmazni (a fentebb elmondottak alapján). Hiszen a természetvédelmi rendeltetés kizárja a gazdasági rendeltetést, a természetvédelmi rendeltetésű, azaz a (faanyagtermesztést nem szolgáló)  „védett erdők”[5] esetében, tehát a hozamszabályozásnak nem lehet(ne) alárendelni a természetvédelmi oltalom alá tartozó erdőket. Ezekben az esetekben akadálytalanul kell(ene), hogy érvényesüljenek a természetvédelmi törvény preambulumában megfogalmazott alapelvek!

A vágásos erdőgazdálkodás esetében a véghasználatoknak három alapvető módja van: (1) fokozatos felújítóvágás (az idős állományt a természetes újulat szerint több lépésben távolítják el bontóvágásokra szakaszolva: bontóvágások + végvágás), (2) szálalóvágás (lényegében hosszan elnyújtott fokozatos felújítóvágás), (3) tarvágás (az idős faállományt – esetlegesen hagyásfák kivételével – egy lépésben teljesen kivágják). Az erdőgazdálkodásszakkifejezéseit illető fogalmi zűrzavart tovább növeli, hogy az elnyújtott fokozatos felújítóvágást „szálalóvágás” kifejezéssel illetik, azaz a „szálalás”, „csoportos szálalás” jellegű tevékenységet összemossák a véghasználatokkal. Egyébként a többlépcsős, vágásciklusokra, vágásfordulókra (helyesebben véghasználati ciklusokra) épülő erdőgazdálkodási tevékenységet felújítóvágásnak nevezni erős csúsztatás, a magyar nyelv logikájának ellentmondó jelzős szószerkezet!

 

2 – A tar-kői véghasználat értékelése

A Szilvásvárad 58D erdőrészletre (de a Bükki Nemzeti Park, sőt hazánk természetvédelmi oltalom alatt álló) összes „természetvédelmi rendeltetésű” erdőrészletére vonatkozóan ki kell jelenteni, hogy vágásos üzemmódba tartozó erdőhasználatokat nem volna szabad alkalmazni. Tehát üzemmódja csakis és kizárólag faanyagtermelést nem szolgáló lehetne! Különösen indokolja (indokolta volna) ezt az a tény, hogy ebben az erdőrészletben (amiről 2014-ben leválasztották az 58E erdőrészletet – mintegy az 58D hagyásfa-csoportjaként[6]) közel 180 éves idős bükkfa (és néhány öreg kőrisfa) volt megtalálható. A 130 évben meghatározott „vágásérettségi kor”-t fél évszázaddal meghaladó idős bükkös önmagában is kuriózum, ugyanakkor igen értékes élővilággal rendelkezett. Néhány kiragadott elem: Védett növény: erdei holdviola (Lunaria rediviva). Védett állat: kék galamb (Columba oenas), nagy fakopáncs (Dendrocopos major), örvös légykapó (Ficedula albicollis). Jelölő és védendő élőhely: hegyvidéki bükkös (Aconito–Fagetum, K5, 9130)”. A 600 m³ fakészletet „hozamként” kitermelni nemcsak az erdei életközösség” elpusztítása miatt végzetes hiba, hanem az idős faanyag gyenge minősége miatt is az.

Az Egererdő Zrt. 2019. május 6-án kiadott közleménye (amit „Szabályosan vágták ki az öreg erdőt a Bükkben” címmel interpretált a HEOL Heves megyei hírportál[7]  tehát félrevezető. Valóban voltak egyeztetések (azok nélkül nem lehet erdőt tervezni), de nem felel meg a valóságnak, hogy nem fogalmazódott meg „véleményeltérés”. A vágásos üzemmód rögzítése mellett a leírólap „megjegyzések” rovatában ez olvasható: „Az őshonos fafajú álló és fekvő holtfák, valamint az odvas faegyedek nem érinthetők. Az erdő-, illetve az útszegélyeknél lévő változatos elegyfajok, pionír jellegű őshonos fafajok, szegélycserjéseket alkotó cserjefajok, valamint az 5% elegyarányt el nem érő honos fajok egyedei a fahasználat során visszahagyandók.” Továbbá: „Természetvédelmi kezelésre vonatkozó javaslatok: folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási mód javasolt.” Mi ez, ha nem véleményeltérés? Ehhez képest az erdészeti hatóság véghasználatot írt elő, az Egererdő Zrt. pedig tarra vágta az erdőrészlet nagyjából egy hektáros területét (az idős faállományt egy lépésben teljesen kivágta). (Meghagyva az 1987-es fakitermelés nyomán „természetes felújítás” nélkül is felújuló 1,45 hektáros fiatal faállományt („alsó szint területe”). A közlemény legérdekesebb, igen nehezen értelmezhető mondata a következő: „A Tar-kő közelében a WWF által kifogásolt favágás célja az erdő megfiatalítása.” Különösen azért, mert éppen ennek az ellenkezőjéből – tehát az idős erdőkből – van kevés Magyarországon. A WWF Magyarország 2016-ban publikált elemzése szerint „Az Országos Erdőállomány Adattár alapján megállapítható, hogy hazánk erdeinek kevesebb, mint 2%-a idősebb 120 évnél. A 150 évnél korosabbak pedig csupán 0,35%-ot tesznek ki. A 200 évnél is magasabb erdőtervi korú erdőből hazánkban mintegy 30 erdőrészlet található, amelynek összterülete 186 hektár … (Megjegyzendő, hogy igazán idősnek még ezek az erdők sem tekinthetők, hiszen a bükk illetve tölgyfajok életkora a háborítatlan természetben meghaladhatja a 3-400 évet.)” Az ország legidősebb faegyedeiből álló erdeinek fele pedig éppen itt, a Bükk hegységben található.

Az 1987-es fakitermelést (nyilván tarvágást) és a 2018-as (jelenleg kifogásolt) véghasználatot „több évtizeden át tartó erdőfelújítási munkának” nevezni azért szakmai nonszensz, mert ez a kifejezés elárulja, hogy véghasználat esetével állunk szembe, hiszen erdőfelújítás (ami vagy mesterséges, mert vetett maggal, vagy ültetett csemetével végeznek, vagy „természetes erdőfelújítás”[8] azaz helyben hullott magból vagy sarjból származó újulatra alapozva végeznek) vágásos üzemmód esetén történik. Erdőfelújítási kötelezettség a természetvédelmi szempontoknak és a folyamatos erdőborítás kívánalmainak megfelelő szálaló üzemmód esetében nem jelentkezik!

A 2018-ban elvégzett véghasználat – fokozatos felújítóvágásnak aposztrofált tarvágás – kapcsán így szól a magyarázat: „A kérdéses erdőrészben (helyesen: erdőrészletben – BCs.) több évtizeden át tartó (helyesen: két alkalommal elvégzett – BCs.) erdőfelújítási munka (helyesen: fokozatos felújítóvágás, azaz egy bontóvágás (?) 1988-ban és egy végvágás 2018-ban – BCs.) folyik, melynek során az idős erdő mintegy felét hátrahagyták. A fennmaradó részen is csak azon a szűk egy hektáron vágták ki az idős fákat, amelyen a természetes úton születő csemeték további növekedéséhez ez már szükséges volt.” Nos itt tetten érhető egy erős csúsztatás (vagy csipetnyi füllentés): a 2,53 hektáros erdőrészletben egyáltalán (nemhogy a felén) nem maradt hátra idős erdő, hiszen az összes 180 éves fát kivágták! Az 1988-ban levágott 1,45 hektáros „alsó szint” alig harminc éves sűrű fiatalos (amit szintén nem nevezhetünk erdőnek). A 2014-ben szétválasztott erdőrészlet hagyásfacsoportja pedig a Szilvásvátrad 58E erdőrészlet lett – ami szakmai, jogszabályi nonszensz. Egyelőre csemetét csak mikroszkóppal találhatunk a kérdéses területen, valami (leginkább kőris) majd szárba szökken a régebben lehullott magból és/vagy kisarjad – ha a megváltozott mikroklíma és a talajerózió ezt lehetővé teszi. (Illetve, ha az Isten is úgy akarja…)

2 – Konklúzió

Tehát a Tar-kő oldalában tátongó tájseb tájképileg is csúnya (széttördeli a táj látványát), ugyanakkor ökológiai sokkot is jelent, hiszen ebben az erdőrészletben (kihatva a környezetére) megszűnt mindaz, amit az erdőtörvény és a természetvédelmi törvény célúl tűzött ki: ellehetetlenült, elpusztult az érintett terület eredeti erdei életközössége, elillant az ökoszisztéma! Ez a fajta erdészeti beavatkozás nem csak a természetvédelmi érdekeket negligálja, hanem ellentmond a fenntartható erdőgazdálkodás hosszú távú céljainak is! Alapvetően magának az erdőtörvénynek, az abban megfogalmazott elveknek és céloknak!

„A törvény célja

1 § E törvény célja, hogy az erdő és a társadalom viszonyának szabályozásával, kiemelten a fenntartható erdőgazdálkodás feltételeinek meghatározásával biztosítsa az erdő, mint a természeti tényezőktől függ ő és az emberi beavatkozásokkal érintett életközösség és élőhely fennmaradását, védelmét, gyarapodását, továbbá az erdő hármas funkciójának, azaz a környezetre, társadalomra, valamint a gazdaságra gyakorolt hatásának kiteljesedését, és ezzel kiemelten hozzájáruljon:

1. a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez,
2. a biológiai sokféleség megőrzéséhez,
3. a vidékfejlesztéshez, az erdőgazdálkodással összefügg ő foglalkoztatási lehetőségek bővítéséhez,
4. az ország környezeti állapotának javulásához,
5. a felszíni és felszín alatti vizek védelméhez,
6. a termőtalaj, a mezőgazdasági területek védelméhez,
7. a fa, mint megújuló energia- és nyersanyagforrás biztosításához,
8. a tiszta ivóvíz biztosításához,
9. az egészséges élelmiszerek előállításához,

azaz az emberi élet fenntartásához és min őségének, biztonságának javításához, figyelemmel az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítésére.”

Ennek az egy hektárnak a története jól modellezi a hazai erdőgazdálkodás válságát. Itt egy hektárról – pontosabb egy 2,53 hektáros erdőrészletről – van szó, de tapasztalhatjuk, hogy a Bükki Nemzeti Parkban (és sajnos hazánk összes természetvédelmi oltalom alatt álló erdőterületén!) óriási számban vannak ilyen tájsebek, azaz folyamatos felújítóvágásnak, átalakító üzemmódoknak titulált véghasználattal illetett erdőterületek – amelyeket aktuális állapotukban semmiképpen nem nevezhetünk erdőnek!

Megismétlem: a szakemberek (erdőmérnökök is) számtalanszor felhívták már a figyelmet arra, hogy a végvágás (természetesen a tarvágás is) „darabokra töri a természetes táj képét”, ugyanakkor „az indokolatlan vágásterületek tömeges megjelenése a tájban nem elsősorban esztétikai kérdés, hanem súlyos ökológiai, gazdasági, társadalmi és természetvédelmi problémák szövevényes hálózatának forrása is.” (Silva naturalis Vol. 1., 2013)

A letarolt vagy végvágott területeken degradálódik a talaj, romlik az erdő vízháztartása, kedvezőtlenné válik a mikroklíma, időlegesen megszűnik és csökken az erdei ökoszisztéma változatossága, a növénytársulás ellenálló- és önszabályozó-képessége, megszűnik a faállomány faji, szerkezeti és genetikai diverzitása és elhalnak a természetes folyamatok… Ráadásul a végvágással (és tarvágással) illetett területek felújítása révén pedig egykorú, természetellenes erdők (fatömegek) jönnek létre, amelyek csak költséges mesterséges beavatkozással tarthatók fenn.

Ez a katasztrófahelyzet még inkább jellemző a természetvédelmi oltalom alatt álló erdőkre! A védett természeti területen – nemzeti parkokban, tájvédelmi körzetekben, erdős természetvédelmi területeken – az erdőgazdálkodás csakis természetvédelmi erdőkezelés lehet(ne). A beavatkozás kizárólag természetvédelmi szempontoknak megfelelően történhet(ne). Az erdőgazdálkodási tevékenységtől alapvetően különböző természetvédelmi erdőkezelésnek a lényege:  „a természeti értékek védelme; az adott területen lévő őshonos (potenciális) erdőtársulás fenntartása; az erdő természetességi állapotának javítása; az erdődinamikai folyamatok érvényesülésének biztosítása; az erdő természetes változatosságának, a kompozicionális és a strukturális diverzitás kialakulásának elősegítése; az erdei életközösség megóvása; a természetes erdei élőhelyi elemek fenntartása, kialakítása (pl. álló és fekvő holtfa, gyökértányér)” (Frank Tamás – Szmorad Ferenc: Védett erdők természetességi állapotának fenntartása és fejlesztése. Hogyan csináljunk faállományból erdőt? Rosalia kézikönyvek 2. Budapest, 2014)

Mindezt tudjuk, és mégsem! Tanulságos fahozam-adatok és arányok 2015-ből: a Magyarországon kitermelt 7.355.000 m³ bruttó fatömegből az egybefüggő vágásterületet eredményező véghasználattal 6.015.000 m³-t termeltek ki. A folyamatos erdőborítást biztosító, illetve kisterületű fahasználatot jelentő szálalással mindösszesen 32.000 m³-t. 2015-ben hazánk 1.940.700 hektár kiterjedésű „erdőterületéből”, („erdőrészletek területe”) a folyamatos erdőborítást biztosító (szálaló, átalakító, faanyagtermelést nem szolgáló) üzemmódokkal, azaz a „természetközeli erdőgazdálkodással” jellemezhető terület alig haladja meg a 150.000 hektárt (~7 %)! Megdöbbentően kevés… (Erdővagyon és erdőgazdálkodás Magyarországon 2015-ben. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Erdészeti Igazgatóság, Budapest, 2016)

Területi adatok 2017-ből: az 1.940.100 hektár kiterjedésű erdőtervezett területből („összes erdőrészlet”) a vágásos üzemmódok területe: 1.766.600 hektárt tesz ki (!!!), az örökerdő (szálaló szerkezetű erdő) mindösszesen 21.700 hektár, faanyagtermelést nem szolgáló erdőterület 77.800 hektár (átmeneti erdőterület: 74.000 hektár). Összesen mindössze 173.500 hektár mentesült a véghasználattól, ami elkeserítően kevés! Miről beszélünk?  (Erdővagyon és erdőgazdálkodás Magyarországon 2017-ben. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Erdészeti Igazgatóság, Budapest, 2018)

2015-ben a „természetvédelmi szempontból jelentős erdőterülete” közül hazai jogszabályok révén természetvédelmi oltalom alatt álló védett és fokozottan védett területek összesen 458.412 hektár kiterjedésűek (ez az erdőterületek 22 %-a), míg Natura 2000 terület összesen 833.951 hektár (40 %) volt. A hazai és nemzetközi jogszabályok által kialakított kétféle védett területtípus jelentős átfedésben van. 2017-ben az átfedésben lévő védett és Natura 2000 erdők összes területe egyben: 1.181.000 hektár (ami az összes erdőterület 57,4 %-a). (Erdővagyon és erdőgazdálkodás Magyarországon 2017-ben. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Erdészeti Igazgatóság, Budapest, 2018)

Annak ellenére, hogy a trianoni békediktátum nyomán összezsugorodott Magyarország erdőterülete 1920 óta megkétszereződött, és a kommunikáció szerint hazánk „erdőterülete” napjainkra meghaladta a kétmillió hektárt (az „erdőterület” alatt ez esetben az „erdőgazdálkodási célú területeket” értjük: 2017-ben Magyarország erdősültsége 20,9 %, a cél 27 % elérése). A növekedést mutató kvantitatív statisztikai adatok ellenére mégis úgy tűnik, hogy itt a Kárpát-medencében az erdőt (mint ökoszisztémát, mint az ökológiai értelemben vett növénytársulások és élőhelyek együttesét, rendszerét) lassan elveszítjük…

(2019. 05. 12.)

Epilógus vagy epizód?

Az EGERERDŐ Zrt. 2019. 09. 18-i szakmai programjának egyik állomása: Szilvásvárad 58D (Tarkő) – az „ominózus tarvágás” bemutatása. A történések után.

Jegyzet

[1] Tímár Gábor, Bartha Dénes és mások nyomán használt minősítés…

[2] Tímár Gábor: A jelenlegi erdőgazdálkodási módok áttekintése. A hagyományos és újszerű erdőgazdálkodás útjai, alapvető hatásai és természetvédelmi szempontú javításának lehetséges irányai. In Az erdőgazdálkodás hatása az erdők biológiai sokféleségére. Szerk. Korda Márton. Budapest, 2016. 11-30.

[3] A természeti folyamatok szabad érvényesülésének biztosítása csupán a vadon-jellegű, természetes erdőkben kívánatos, amely jellegű erdők csak elvétve, kicsiny foltokban (szurdokok, sziklás morfológiájú helyeken) mutathatók ki. Az erdő olyan organikus képződmény (felszínborítási forma), amelynek életét, szerkezetét, képét, változását az ember az őskor óta intenzíven alakítja.

[4] Az örökerdők jellemzője az erdőklíma folyamatos fenntartása, a horizontális és vertikális erdőszerkezet változatossága, a vegyeskorúság, az elegyesség, a válogató (szálankénti vagy kiscsoportos) fakivétel, az idős fák és a holtfa mint fontos élőhely védelme.

[5] Koloszár József: Védett erdők kezelése. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Természetvédelmi Mérnök Szak jegyzete. Sopron, 2009

[6] Kérdés, hogy miképpen lehet egy erdőrészlet hagyásfacsoportja egy másik erdőrészlet?

[7] A HEOLcíkkből megtudhattuk, hogy a Heol megkeresésére az egri székhelyű állami erdőgazdaság közleményben válaszolt. Továbbá azt is, hogy „kerestük a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot is, lehetőséget kívántunk nekik biztosítani, hogy kifejtsék álláspontjukat, ám kommunikációs osztályvezetőjük csupán annyit közölt: forduljunk az erdőgazdasághoz kérdéseinkkel.”

[8] A fokozatos felújítóvágás esetén a „természetes” felújítás kifejezést Bartha Dénes is idézőjelbe tette „Zárt erdők lágyszárú fajainak védelmi lehetőségei” című írásában, „mert a szakzsargon helytelen ebben az esetben, ugyanis a természetben ilyen jellegű felújulás nincs, természetes úton így nem újulnak meg az állományok.” (In Az erdőgazdálkodás hatása az erdők biológiai sokféleségére. Szerk. Korda Márton. Budapest, 2016. 73.)